A szabadságos katona ment hazafelé, találkozott az úton egy czigánnyal,
azután együtt útaztak. A mint mentek, mendegéltek, találtak egy zacskó
aranyat, a szabadságos katona ügyeseb volt felvenni, mégis megakarta
osztani testvériesen a czigánnyal, mert – mint mondta – együtt találták,
de a czigány magának követelte az egészet. Addig osztozkodtak, hogy a
czigány eltalálta, hogy legyen azé az arany, a ki nagyobbat tud hazudni,
a szabadságos katona beleegyezett.
Elkezdett a czigány hazudni, elmondta, hogy volt az ő apjának olyan szép
háza, hogy a királyok megírígyelték a annyi pénze volt, hogy már nem
talált helyet, a hova tegye. Azt mondja a katona: „Ez mind meglehet, de
én nekem volt olyan lovam, hogy az egyik esztendőben csikót ellett, a
másikban czigányt.“ „Az már nem igaz!“ mondta a czigány s a zacskó arany
a katonáé lett.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –