A csizmadijának vôt ėgy legénye. Tavaszszal már a munka mögszűnt, a
legént nem akarta elkűdeni, mert jó munkás vôt, aszonta neki: „János! én
nem kűdöm el magát, de látytya: nincs munka, majd a szőlőbe is
dôgozgatunk ėgyet-mást: a mi előagygya magát! Maragygyon itt, maj
kimögyünk a szőlőbe kapálni!“ A legény beleėgyezött, mer munka máshun
sincs, mit barangoljon? inkább dôgozik a szőlőbe is. Kimöntek a szőlőbe
kapálni, asz monygya a mestör: „János, iparkogygyunk, estére halat
öszünk!“ János nagyon szerette a halat, iparkodott kapálni. Este, mikor
hazamöntek, nagy tál bablevest vitt be az aszszony, János ėgy tányérrâ
mögövött, a kanalat lėtötte. A mestör asz mongygya neki: „János, mé nem
öszik? nem lakott még jô!“ János asz feleli: „Akkor maj halat nem birok
önni!“ Aszongya a mestör: „Hát e nem hal?“ Aszongya János: „Hogy vôna
hal, hiszėn bab.“ „Hátha nem hal, János! akkô odadom a könyvit,
elmöhet!“ János asz gondolta, akárhova mén, most nincs munka, fokta a
kanalat, mögkeverte a bablevest, nészte, aszongya: „Hal ez csakugyan,
csakhogy még apró!“ Igy oszt János mögmaratt.
Őszszel, mikor mán vôt munka elegendő, ėgy ebéd alkalmával János
kinézött az ablakon, ez is szólott a mestörnek: „Majiszter úr, nézze
csak a szomszédház tetejin a medve hogy sétál!“ Kinéz a mestör asz
mongya Jánosnak: „Maga mög van bolondulva, János! a macskát medvének
nézi?“ „Hát nem medve a’ majszter úr?“ a János kérdözi. „Hát, hogy vôna
medve, macska az!“ „Hát ha nem medve, akkor agygya ki a könyvemet!“
Akkor könynyen beszélt, mert a munka mögindult. Aszt mongya a mestör a
feleséginek: „Hoszd be anynyuk az okulárijumot a műhelbűl, maj főtöszöm,
mögnézöm jobban!“ Föltöszi, aszongya: „János! magának igaza van! medve
a, csak még kicsike!“ Igy oszt János mögmaratt.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
(Nagyokatmondó adomák.)