Mikor a Boldokságosszűz Szentjózseffel a legnagyobb haramijáhon mönt
szálást kérni hogy mögfüröszsze a kis Jézust, a haramija adott neki,
gondolta majd mögöli, asztán a mije van, elvöszi. Vôt a rablónak oj
gyeröke, hogy nem vôt sė keze, sė lába. Mikor mögfürösztötte a
Boldokságosszüzmárija a kis Jézust, monta, hogy űs füröszsze mög a
kicsikéjét! Mikor _mögfürösztötte_, azonnal _lött keze, lába_. A ház elé
öntötte a _vizet_, a lekszöb _virágok terömtek_. A rabló asz gondolta:
Ez mégis csak csuda!
Nem hogy nem bántotta, – pedig mög akarta ölni –, hanem még el is
kísérte az erdőbe, hogy sėnki sė báncsa. Mikor az erdőbe möntek, a
vadállatok, mán mint róka, farkas, medve, ijesfélék, anynyijan vôtak az
erdőbe, hogy azelőtt még soha sė vôt anynyi vadállat az erdőbe. A
vadállatok _lėtérbetyűltek_, mikor mellettük möntek el.
(Egyházaskér.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –