Régön, mikor a törökök Magyarországon vôtak: szötték a magyarokat rabbé:
lányokat, aszszonyokat, gyerököket, ėgy kis lány mög ėgy kis gyerök is
rabul estek. A gyerök mög a lán nem vôtak mögkötözve, mikor vitték
kifele űket, főtötték űket ėsz szekérre. Möntek az országúton, rájuk
estelödött, bemöntek ėgy nagy erdőbe. Itt osztán tüzet gyûtottak,
kesztek vacsorálni; a mi aranyat elraboltak a magyaroktul,
szétosztották. Itt osztán a Gergőnek vôt ėsz szürke lova, aval rabolták
el, ez a szürke ló oda vôt kötve a Jumėrcsáknak (vezér vôt Jumėrcsák) a
lováhon, a lován vôt nyerög, oda eresztötte be az aranyat (Jumėrcsák), a
_nyerögkápába_ vôt luk, oda eresztötte be; eszt a Gergő mind látta.
Mikor a törökök elaluttak, Gergő mögrászta Viczának a válát: „Viczuskám!
nem gyüsz haza?“ „De mék – aszongya – atyámhon.“ A kis lán 7 éves vôt, a
gyerök mög 10 éves vôt. Lėszáltak a szekérrű és szépen, lassan ballaktak
kifele: Gergő igenyöst a szürkéhön, odamönt, el akarta ôni a Jumėrcsák
lovátul, de nem bírta elônni, hanem fölűtt a szürkére. A szürke húszta
emeszt is, Vicza mög csak ballagott mellette. Az utolsó őr is alutt.
Mikor êhatták űket, Gergő főhítta Viczát is a lóra, ballaktak hazafele.
Mikor hazaértek, a városba vôt száz katona, látytyák, hogy ez a két
fijatal gyün lovon. A Gergőnek az anynya mán kereste a Gergőt, ríva
szalatt körösztül a katonaságon, kérdözi: „Hun vôtá Gergő fijam?“ Ez
osztán meséli, hogy ű hun vôt mög a Vicza. Ėgy hannagy mög halgatta
asztat, hogy a Gergő mijen vitéz. A hannagy mögszólalt: „Hun vannak,
fijam! azok a törökök?“ „Itt vannak az erdőbe, de sok magyar fogoj is
van.“ Itt oszt a hannagy odalépött Gergőhön: „Az én szolgám löszöl, csak
gyere, vezess el engömet.“ „De elsőbb anyámnak odadom az aranyakat!“ Itt
osz Gergő rámutatott a nyerögre, az anynya odamönt, főfordították a
nyergöt, sok aran kifordult a nyerögbül. Aval kardot kötött az ôdalára
Gergőnek, fölült a lóra. Gergő Jumėrcsák lovára ült. Váktatott száz
katona, Gergő előre mönt mög a hannagy.
Mikor odaértek, Gergő möglátta Jumėrcsákot, rámutatott: „A lopott el
engöm az erdő szélirül!“ Itt oszt möktámatták a katonák, mind
agyonverték a törököket, csak Jumėrcsákot nem bírták, eszt nem fokta sė
gojó, sė a kard. Oszt fölakasztották, de míg onnan is a hogy
fölakasztották, esött lė. Háromszor is fölakasztották, _mindég
talpraesött:_ ėcczör aszongya Gergő: „Nem köl, laszt bántani, el köll
ereszteni!“ Itt oszt Jumėrcsák útnak indult, ballag oj röngetek nagy
erdőbe. Ėcczör rátanát ėgy nagy tisztásra, a tisztáson mögált, az a
tisztás a haramijáknak vôt a tanyájuk. Tekínget ott, néz, hogy mi löhet
ott? Látytya, hogy 12 haramija van ott, möghökkent Jumercsák. A
haramiják közrekapták, hogy miféle embör? Mögfokták, mökkötöszték,
bevitték az ű vesztőhejjükre. Itt oszt rátötték a nyakát a tőkére,
_ráváktak_ a _fejszével_, csak _nem vágta el a nyakát_. Itt oszt
mögválasztották Jumėrcsákot vezérüknek. A hogy jártak lopni, rabolni,
elrabolták a lengyel kirájnak a lányát, Jumėrcsák nagyon mögszerette a
lengyel kiráj lányát. A lán kérte Jumėrcsákot, hogy bocsássa űtet
viszsza a szülejihön! „Elbocsátalak – mongya Jumėrcsák – ha én is elmék,
elválalsz engöm uradnak.“ Mögesküttette a lánt, elszöktek a többi
haramijáktúl, de nem a szülejihön szöktek; hanem a Jumėrcsákékhon, a
Jumėrcsák hazájába.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –