Mikor Krisztusurunk Szent Péterrel Szegedtáján járt, nagyon elfáradt,
bement a Putricsárdába pihenni; megvacsorált, azután lefeküdt egy
sarokba a fal mellé, Péter meg mellé heveredett. Éjféltájban nagy
kedvvel jöttek a betyárok, húzatták a szebbnél szebb nótákat s
tánczoltak s néha-néha odarugtak, Pétert is oldalba rugták. Mikor már
Péter kapott eleget, felkelt, Krisztusurunkat megfogta, elhúzta a fal
mellől, hogy majd ő fekszik a helyére, kapjon már Krisztusurunk is, ne
csak ő; Krisztusurunk tudta, hogy miben sántikál Péter, de nem mutatta,
úgy tett, mintha aludnék. A betyárok ezután hogy újra elkezdtek
tánczolni, eltalálta egy közülök, hogy ne mindig a külsőt rugdossák,
hanem kapjon a belső is és így megint Péter kapott ki. Reggel, mikor
felkelnek, kérdezi Krisztusurunk: „Hogy aludtál Péter?“ „Jaj, uram
teremtőm! nagyon rosszul, egész éjjel rugdostak a betyárok; hanem
büntesd meg őket uram teremtőm!“ Volt Péternél egy könyv, a melybe
beleírták, ha valami nem jó volt a világon, változtatni kellett rajta,
Krisztusurunk tudta, hogy Péter a faltól elhúzta, hogy ő is kapjon egy
pár rugást, azt is tudta, hogy a betyárok szeretik a halat, azt mondta
Péternek, hogy írja be a könyvbe: „A bėtyárok kapnak ezután könyeret mög
halat,“ a mi Péternek se hogyan sem tetszett, mikor Krisztusurunk
másfelé nézett, azt írta a könyvbe: „A bėtyárok kapnak ezután kötelet
mög vasat,“ azóta akasztják a betyárokat, azelőtt nem kaptak kötelet meg
vasat.
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –