A hoszszúháti högyekön innet, a buzgányi högyekön túl, volt ėgy
Öregaszszony, annak vôt ėgy kakasa mög ėgy tyúkja. Kimöntek a
szemétdombra kapargatni; a kakas tanát ėgy garast, aszongya a tyúknak:
„Gyerünk el a kocsmába ėgy mesző bort möginni!“ „Nem bánom, gyerünk!“ A
mint mönnek, möndögélnek, előtanátak ėgy nyulat, aszongya a nyúl: „Huva
möntök? kakas koma, tyúk koma?“ Aszongya a tyúk koma: „A kakas koma
tanát ėgy garast, elmönyünk a kocsmába ėgy mesző bort möginni!“ Aszongya
a nyúl: „Én is elmék.“ „Gyere, gyere! majd többen löszünk.“ A mint
mönnek, möndögélnek, előtanátak ėgy rókát; aszongya a róka: „Huva
möntök? kakas koma, tyúk koma, nyúl koma?“ Aszongya a nyúl koma: „A
kakas koma tanát ėgy garast, êmögyünk a kocsmába ėgy mesző bort
möginni!“ Aszongya a róka koma: „Én is elmék!“ „Gyere, gyere! majd
többen löszünk.“ A mint mönnek, möndögélnek, előtanáltak ėgy farkast;
aszongya a farkas: „Huva möntök kakas koma, tyúk koma, nyúl koma, róka
koma?“ Aszongya a róka koma: „A kakas koma tanát ėgy garast, êmönyünk a
kocsmába ėgy mesző bort möginni!“ „Én is elmék!“ „Gyere, gyere! majd
többen löszünk.“ A mint mönnek, möndögélnek, előtanátak ėgy nagy
sánczot, mögáltak ott a szélin. Aszongya a kakas koma: „No, most a gyün
el velem bort inni, a ki eszt a sánczot át biri ugrani!“ A kakas
átszáta, a tyúk is átszáta, a nyúl is átugrott, a farkas is át akarta
ugrani, asztán belesött.
Ott rítt a farkas, hogy nem tud abbul a méj sánczbul kimönni, éhön köl
neki mögdögleni. A mint sírt-rítt, ehun âra möntek a kis madárkák
szödögetni, kérdöszték: „Mijé rín?“ „Harmannapja, hogy beleestem a
sánczba, nem birok kimönni!“ Könyörgött nekik, hogy horgyanak
gizöcskéket-gazocskákat, a kin ki bír mönni. „Van négy csonkafám,
kőthettök rajta?“ Hortak is anyit, hogy ki bírt rajta mönni. Örült is a
farkas, hogy nem köllött neki elveszni; de a kis madarak is örültek,
hogy lösz nekik min kőteni. Rá is fészkeltek, kőtöttek is rajta, szépek
is vôtak mán, örűt is nekik az anynyuk. Hát ėcczör mén ám a farkas,
főkijátott a fára, hogy: „Kis madár, agyál ėgy fijadat, mert kivágom a
fát, főszántom az ajját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jô
tarcsd az ekét farkam!“ Akkor lėvetött neki ėgy kis fiját, a farkas
mögötte. Jôlakott, akkor êmönt a hűvösfa alá lėfekünni; mikô kialutta
magát, akkô mögén főkelt, mögén elmönt a csonkafa alá. Mikô möglátta a
kis madár, mögijett, êkeszdött ríni, hogy mán mögin mén a farkas. Mikor
odaért, mögát a csonkafa alatt, főnézött a fára, asz kijáltotta föl a
kis madárnak: „Kis madár, agy neköm ėgy fijadot, mert kivágom a fát,
főszántom az ajját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jó tarcsd az
ekét farkam!“ Akkor mögijett a kis madár, hogy mán csakugyan kivági a
fát, akkor lėvetött mögén ėgy kis fiját. A farkas mögötte, jôlakott,
mögén êmönt a hűvösfa alá lėfekünni. Sírt-rítt, a kis madár, hogy az a
csúnya farkas mán êvitt két fiját, mi lösz belüle, ha mind êtanáli
vinni? Addig a farkas kialutta magát, mögén főkelt, mögén elmönt a
csonkafa alá. Mikô möglátta a kis madár: mögijett, êkeszdött ríni, hogy
mán mögin êmönt a kis madárhon a csonkafa alá, nagybüszkén főkiáltott a
fára: „Kis madár, agy neköm ėgy fijadot, mert kivágom a fát, főszántom
az ajját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jó tarcsd az ekét
farkam!“ Akor mögijett a kis madár, hogy mán csakugyan kivági a fát,
akkor lėvetött ėgy kis fiját. A farkas mögötte, jôlakott, mögén êmönt a
hűvösfa alá lėfekünni. Sírt-rítt a kis madár, hogy az a hunczut farkas
mind elhorgya a kis fiját; âra szált ėgy varnyú, kérdi tűle: „Mijé
sírsz-rísz te, kis madár?“ „Hogy nė sírnék-rínék, mikor az a hunczut
farkas êvitt 3 fijamat, mán csak ėgy maratt.“ „Ha még ėcczör êgyün, ha
mongya: agyá ėgy fijadat, kivági a fát, főszánti az ajját; akkor oszt
mond neki: Vágd ki a fát, ha van fejszéd, Száncsd föl az ajját, ha van
ekéd!“ Akor mögörűlt a kis madár; a varnyú êszált, a farkas mögén
viszszamönt, mögén monta a kis madárnak, hogy: „Kis madár, agygyá ėgy
fijadat! kivágom a fát, főszántom az ajját.“ Akkor lėhujántott a kis
madár, hogy: „Vágd ki a fát, ha van fejszéd, Száncsd föl az ajját, ha
van ekéd.“ Akkor aszongya a farkas; „Ördög bújon az anyád féketőjibe!
tudom mán ki tanított mög êre, hanem maj mögtanítom én űtet.“
Akor êmönt a farkas, beleűtt ėgy rakás kukoriczaszömbe, akô kimönt az
országút közepire, ott szétterpeszködött, âra mönt a varnyú szödögetni,
möglátta a kukoriczaszömeket, odamönt, vagdalózott, hát ėcczör csak
bekumta a farkas a varnyú fejit, könyörgött a varnyú, hogy: „Ereszd ki,
farkas koma a fejem, mögtanítalak szálni!“ „Nem! Ördög bûjon az anyád
fékötőjibe! mögcsâsz.“ „Ereszd ki, farkas koma, a fejem! mögtanítalak
szálni.“ Akor kieresztötte, êszált a varnyú. Akor a farkas beleűlt ėgy
rakás kölesszömbe, êmönt mögén az országút közepire, mögén
szétterpeszködött; a varnyú mög âra mönt szödögetni, möglátta, hogy sok
köles van, odamönt szödögetni, a farkas mögén bekumta (bekapta) a varnyú
fejit, akô a varnyú mögén könyörgött, hogy: „Ereszd ki, farkas koma a
fejem! mögtanítalak szálni.“ „Nem! Ördög bûjon az anyád fékötőjibe! –
monta a farkas – mögcsâsz, mind az elébb.“ „Ereszd ki, farkas koma a
fejem! mögtanítalak szálni.“ Akkor kieresztötte, êszált a varnyú. Akor a
farkas odamönt ėgy rakás tisztabúzaszömbe, akkô mög êmönt az országút
közepire, mögén szétterpeszködött, a varnyú mög âra mönt, möglátta a sok
búzaszömet, odamönt szödögetni, a farkas mögén bekumta a fejit,
könyörgött neki a varnyú: „Ereszd ki, farkas koma, a fejem! mögtanítalak
szálni.“ „Nem! Ördög bûjon az anyád féketőjibe! mögcsâsz, mind az
elébb.“ „Nem csallak mög! ereszd ki, farkas koma a fejem! mögtanítalak
szálni.“ „Nohát tanicsál mög!“ Akkor a farkas kieresztötte, a varnyú
főkapta a farkast, vitte főfelé, mikô mán fővitte magost, kérdöszte a
farkast: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ Aszongya a farkas:
„Látom.“ „Mökkora?“ „Akkora mind a világ“. Akkô még föjebb vitte,
kérdöszte mögén: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ Aszonta a farkas:
„Látom.“ „Mökkora?“ „Mindėgy févilág.“ Akkor mögén föjebb vitte, akkô
mögén kérdöszte: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ „Látom“.
„Mökkora?“ „Mindėgy ország.“ Még hécczörte föjebb vitte, kérdöszte
mögén: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ „Látom.“ „Mökkora?“ „Mind
ėgy alma.“ Akkô még föjjebb vitte, akkô mögén kérdöszte, hogy: „Látod-ė
még, farkas koma! a fődet?“ „Látom.“ „Mökkora?“ kérdöszte a varnyú.
„Akkora mind ėgy tű.“ Még föjjebb vitte, kérdöszte mögén: „Látod-ė még,
farkas koma! a fődet?“ „Nem látom mán“. Akkor a varnyú eleresztötte, a
farkas gyütt lėfelé, akkor a varnyú utánna, mindég aszt kijabálta:
„Szalagy barát! agyonütlek! Szalagy barát! agyonütlek!“ Akkor a farkas
lėzuhant, mindön porczikáját ízré-porrá törte, mikor a varnyú mászszor
âra mönt, kérdöszte a farkast: „Mögtanûtál száni?“ „Mögám, Ördög bújon
az anyád féketőjibe! mindön porczikámat öszszetörtem a füstös tőkébe.“ A
varnyú nevette, hogy becsapta a farkast. Eddig van, ki nem hiszi: járjon
utánna!
(Szeged.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Mondák és rokonnemüek.
(Világteremtő és alakító mondatöredékek.)