Hun nem vôt, vôt a világon ėgy embör mög ėgy aszszon. Az aszszon
fogadott ėgy árva lėjánt szôgálónak. Ėcczör odamönt hozzájuk ėgy
tizėnhatéves legény is, mögfogatták bérösnek, Pistának hítták, a lánt
mög Őrzsinek. Mögvôtak űk pár esztendejig, de osztán elszerették űk
ėgymást, az Öregaszszon észrevötte és a Pistát el akarta fődelni: a mé
elszerette Örzsit. Vôt ott ėgy fekete csődör, a Pistával kikűtték, hogy
jártassa mög a Tiszaszélin. De ez a _fekete csődör_ más nem vôt, mint az
_Öregembör_, mer az Öregaszszon _êváltoztatta csődörré_, hogy a Pistát
vesse a Tiszába. De az Örzsike többet tudott, mint az Öregaszszon, a
Pistának adott ėgy kis _páczikát_, hotyha a fekete csődör lė akari
vetni, mindég vágjon a _füle közé_. Pista ki is mönt a csődörrel a
Tiszaszélire, de a csődör nem birta lėvetni, mer a varázspáczával mindég
a füle közé csapott, mikor lė akarta vetni.
Mikor a jártatásbul hazaért látta a Vénboszorkán, hogy Pistát nem
fődelte el a csődör, akkor este aszongya Örzsi Pistának: „Jó lösz nekünk
mögszökni innet!“ Mikor lėfekütt az Öregaszszon mög az Öregembör, az
Örzsi oda _köpött_ ėgyet a ház közepire, a másikat a konyha _küszöbire_,
a _harmadikat a katlanba_, akkor a _páczávâ_ mindėgygyik _köpésre
rácsapott_, hotyha az Öregaszszon szól, _felêjön_, űk oszt magukhon
vöttek ėgy vakarót, ėgy bontófűsűt, ėgy kefét, aval oszt elmöntek. Az
Öregaszszon hajnalba fölérzik, kijabál: „Örzsi, kêj föl!“ A mík _köpés_
a szobába vôt, _feleli_: „Fönt vagyok.“ Az Öregaszszon mögén kijátytya:
„Örzsi, gyûtsd mög a tüzet!“ Az a köpés feleli a mík a konyhaküszöbön
van: „Gyûtom a tüzet!“ Az Öregaszszon nem hal sömmi neszt sė, mögén
kiját: „Örzsi! micsinász?“ A köpés feleli a katlanbul: „Melegítöm a
tejet.“ Az Öregaszszon elhalgatott, mán világos tiszta röggel van, nem
győzi várni be a tejet, kimönt, látytya a három köpést, mingyá tutta,
hogy az Örzse becsapta. Mingyá fölnyergelte a piszkafát, utánnuk mönt.
Ėcczör Örzsi aszongya Pistának: „Nézz hátra! nagyon ég a balképem, nem-ė
gyün valaki utánunk?“ Aszongya Pista: „Nem látok sönkit, csak ėgy sütét
porföllegöt.“ Örzse mongya: „Az Öregaszszon, hanem vezsd el a _vakaród_
és mongyad: “Lögyön belüle ojan _sűrű erdő_, mint ennek a vakarónak a
fogaji!“ Itt oszt ballagtak űk továb, az Öregaszszon elérte az erdőt,
nem bírt rajta körösztülmönni, viszszaszalatt a metélőkésijé, csinált
magának útat és utánuk szalatt. Mögén mongya Örzse Pistának: „Nézz
hátra! nagyon ég a balképem, nem-ė lácz valakit?“ Aszongya Pista: „Nem
látok sönkit, csak ėgy sütét porföllegöt.“ Örzse mondja: „Majd én löszök
ėgy _táblabúza_, tė mög löszöl _csősze_, ha ideér az Öregaszszon oszt
kérdözi: Nem-ė látott êre pár cselédöt? Mongyad neki:“ _Mikor
elvetöttem_ eszt _a táblabúzát_, akkor möntek êre!“ Örzse osztán
mögrászkódott, lött belüle táblabúza, Pistára _rácsapott a páczávâ_,
abbul _lött_ êgy _öregcsősz_. Ekkorára odaért a Boszorkánaszszon,
kérdözi a Pistát: „Nem látott êre ėgy legént mög ėgy lánt?“ Felelte a
Pista: „Akkor láttam, mikor _elvetöttem eszt a táblabúzát_.“ A
Boszorkánaszszon aszongya: „Nem mék én mán utánuk!“ viszszafordult, de
nem mönt hazájig, hanem lestvetött, hogy hátha ezök azok? Itt oszt Örzse
mögrászkódott, Pistára is rávágott a páczával, csak ojanok löttek, mint
azelőtt vôtak. Möntek továb. A hogy möntek möndögéltek, ėccör mögén
aszongya Örzse: „Nagyon ég a jobbképem, nézz hátra! nem-ė lácz valakit?“
Hátranéz Pista, aszongya: „Nem látok sönkit, csak ėgy sütét
porföllegöt.“ Aszongya Örzse: „Az az Öregaszszon, hanem _hajind el a
kefét_, mongyad: Lögyön belüle ojan _sűrű erdő_, mint ennek a kefének a
sűrűsége!“ Pista elhajintotta, lött belüle ojan sűrű erdő, mint a
kefének a sűrűsége. Az Öregaszszon odaért az erdőhön, csinát magának
útat, átért az erdőn. Örzse viszszanézött, láti, hogy gyün az
Öregaszszon, itt aszongya Pistának: „Maj én löszök ėgy _tó_, tė pedig
löszöl benne _vadkácsa_, de a szélefelé nė möny, mer az Öregaszszony
êmetéli a nyakadat.“ Örzse oszt mögrázkódott, tó lött, Pistára rácsapott
a páczával, abbul mög vadkácsa lött. Odaért az Öregaszszon, csalogatta a
kácsát a szélefele, de a kácsa nem mönt kifele. Az Öregaszszon sokájig
töprenködött, mégis oszt viszszamönt. Örzse mögrászkódott, szép lán lött
belüle, Pistára is rávágott a páczával, ojan lött, mint azelőtt vôt.
Möntek, möndögéltek, ėcczör Örzsének ég a homloka, viszszatekínt az
Öregaszszony ott van a nyomukba, kikapta a Pista kezibül a _bontófűsűt_,
eldopta: „_Lögyön belüled olan sűrű erdő, mint ennek a foga!_“ Lött
belüle olan sűrű erdő, mind a bontófűsűnek a mijen sűrű vôt a foga. Az
Öregaszszon csinát magának útat rajta. Örzse mögén viszszatekínt az
Öregaszszon van a nyomába: „Hallod-ė Pista! mos mán én löszök ėgy
_szárazmalom_, tė mög lösző benne _ló_, az Öregaszszon ideér, osz ha mög
akar fogni, akkor rugjál ki a malom alul!“ Örzse mögrászkódott, lött
szárazmalom, Pistára rávágott a páczával, lött belüle ló. Az Öregaszszon
akkorára odaért, odamén a malomhon, szól a lóhon: „Hóha, csikó! hóha!“
De itten Pista nem állt mög; a hejött, hogy mögált vôna, kirugott
mindég. Az Öregaszszony aszongya: No, átkozott Örzse! többet tucz, mind
én.“ Aval fölült a piszkafára viszszanyargalt.
Möntek afele a város fele, a hovávaló a Pista vôt. Mikor odaértek a
város szélire ott vôt egy temető, lėtérbetyültek a nagyköröszt elébe és
mögesküttek, hogy soha ėgymást el nem hagygyák. Itt asz mongya Örzse
Pistának: „Eregy be most apádékhon, mond mög apádnak: itt van ėgy lán a
temetőbe, avval tė mögesküttél, elvötted feleségödnek! Nézzél ėgy
lakást, akkor gyere ki hozzám, akkô majd én is bemék; de sėnkinek mög
_nė hadd magad csókolni!_“ Pista aszt bemönt az apjájékhon, beköszönt:
„Agyon Isten jó napot, édösapám, édösanyám!“ Az apja mög az anynya oda
akartak szalanni, hogy maj mögcsókolik, de Pista nem hatta magát
mögcsókolni, hanem ėgy _kislán_ a patkán föntált, a nyakába ugrott és
_mögcsókolta_. Itt oszt Pista _elfelejtötte_ Örzsét.
Örzse eszt mind tutta és nagy bánattal bemönt a városba, vásárolt ű
magának ėgy házat, kocsmát nyitott. Nagyon jól mönt a sorja,
beleszeretött egy hannagy. Este oszt elmönt a hadnagy hozzá, kezdött
neki hizelögni. Mikor szétmönt a vendég, aszongya a hadnagy, hogy majd ű
itt hál. Aszongya a szép kocsmárosné: „Löhet, hanem _csukja be az
ajtókat_, majd én mögvetöm az ágyat.“ A hadnagy odaugrott az ajtóhon,
kettősajtó vôt, mikor az ėgygyiket becsukta, a másik kinyílt. Röggelig
_csukogatta_, a szép kocsmárosné pedig nyugottan alutt a szobájába.
Röggel főkel, oda kijánt a hadnagynak: „Gyűjön mán, miûta várom!“ De a
hadnagy szitkolódott, kapja a köpönyegjit, aszongya: „Dehogy mék! mán
ott kéne lönni a kirukkolásnál:“ Itt a többi hannagyok kérdöszték: „Mire
gyütté a szép kocsmárosnéval?“ A hannagy feleli: „Eregy el tís hozzá!“
Este a másik hannagy is beköszöntött a szép kocsmárosnéhon, a jis
keszdött a kocsmárosnénak hizelögni. Mikor a vendégök elmöntek, aszongya
a kocsmárosné a hannagynak: „Bezárom az ajtót!“ Aszongya a hannagy: Majd
ű itt hál! „Löhet! mongya a kocsmárosné – no gyűjjön!“ A hogy möntek
végig a szín alatt, aszongya a kocsmárosné: „Várjon itt! maj én eszt a
három kácsát behajtom.“ De a hadnagy aszongya: „Mönynyön, vesse mög az
ágyat! maj behajtom én.“ Itt a hadnagy az ėgyik kácsát behajtotta, a
másik kigyütt. röggelig úgy _hajkászta_, a szép kocsmárosné csak alutt.
Röggel fölébred a szép kocsmárosné, aszongya: „Hagygya ott a kácsákat,
gyűjön be! mán régûta várom.“ „Dehogy mék! mán ott kéne lönni a
kirukkolásná.“ Kapja a köpönyegit, haragszik, szalad. Mikor odaért
kérdözik: „No! mirre gyütté a szép kocsmárosnéval?“ A hadnagy feleli:
„Eregy el tís hozzá!“ Harmadik nap gyütt a harmadik hadnagy, a jis
keszdött a szép kocsmárosnénak hízelögni. Mikor osztán szétmöntek a
vendégök, aszongya a hadnagy, hogy ű majd itt hál. Aszongya a
kocsmárosné: „Löhet!“ Mikor lė akarnak fekünni aszongya a kocsmárosné:
„Mönynyön be csak a szobába, maj én betakarom az őszirúzsákat, hogy mög
nė fagygyanak!“ Aszongya a hadnagy: „Mönynyön csak, vesse mög az ágyat,
majd betakarom én!“ Ahogy az ėgygyik ôdalát betakarta, a másik ôdala
kitakaródzott; de esik ám a havas eső! a hadnagy tiszta sár és tiszta
víz. Röggel oszt oda kijántott a kocsmárosné: „Gyűjön mán! miûta várom?“
„Dehogy mék! mán régön ott kéne lönni a kirukkolásná“ Ez is kapja a
köpönyegjit, haragszik, szalad.
Ez alatt az üdő alatt Pista elvött ėsz szép lánt feleséginek, készült a
lakodalomra, elmönt oda a szép kocsmárosnéhon bort vásárolni, aszongya a
szép kocsmárosné neki: „Adok én ajándékba jis bort, ha elhín a a
lakodalomba!“ Pista möghítta. Másnap áll a lakodalom, a szép kocsmárosné
jis elmönt, mög is vôt az esküdő. Este oszt, mikor vacsorálni akartak a
szép kocsmárosné csöndöt kért a vendégöktül, hogy ő pár szót akar
szólni! Elhalgattak, a szép kocsmárosné mögszólalt: „Melik erősseb eskü?
azé, a kit a jedzőné töszünk a faluházán, vagy a kit a jó Isten előtt
töttünk a temetőbe, mikor lėtérbetyültünk a nagyköröszt elébe?“ Ekkor
mán Pistának möggyütt mán az a gondolata, hogy ez az ű Örzsikéje, a
nyakába ugrott, asz monta, hogy: „Evel esküttem mög a temetőbe, evel is
mék a temetőbe!“
(Egyházaskér.)
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –