✝ VIII. ✝ Ime, a hova kardom hegyével mutatok, az a föld szebb a
paradicsomnál; tele édes gyümölcscsel, áldással.
Vizeiben gyöngy és arany, mezőin szélnemzette mének, városaiban
napsütötte szűzek.
Gyöngyét, aranyját foglald el magadnak, paripáit add vitézeid alá,
leányait tedd rabszolgálókká, nekem csak a férfiak vérét add; mert az
mossa csak le, a hogy meggyaláztak engem.
– Óh fehér vállak, fekete fürtök…
✝ IX. ✝ Tarik vezér fölkelt párduczszőnyegéről, megölelé, megcsókolá
régi ellenségét s megesküvék kihúzott kardjára, hogy boszút fog állni
érte.
Lerántja trónjáról a hitszegőt, háladatlant, hogy legyen földönfutóvá, s
a milyen messze elment a hír, hogy a szép lányt, Almerizát, meggyalázta
Rodrik király, olyan messze fog elmenni az irtó fegyver Iberia
országában.
Hogy a ki megtudta, mint gyalázták meg Juliánt, tudja meg azt is, mint
állt ő boszút magáért?
– Óh fehér vállak, fekete fürtök…
✝ X. ✝ Tizenkét ezer saracen lovag szállt ki az Atlassal szemben boldog
Ibéria partján; vezetőik voltak Tarik és Julián.
A csatakürt rivallása felkölté Rodrik királyt mámora ágyából: fel, fel
góth vitézek; hol a kard, hol a bárd, hol a vért?
Eljött Julián fizetni; száz kardcsapás minden csókért, tenger vér minden
könycseppért; egy holt vitéz minden szál hajáért; két ország a két fehér
válláért.
– Óh fehér vállak, fekete fürtök…
✝ XI. ✝ Szembe ment a pogány mór hadakkal Rodrik király bajnok népe.
Derék pánczélos lovagok; színe, virága a király hadának.
Ghibel al Tariknak hívják azt a hegyet, mely alatt megharczolának
egymással, mert ott letörte a saracen vezér Tarik a király legszebb
seregét, a legjobb vitézlő góthok ott hulltak el dísztelenül.
Ghibel al Tariknak nevezték el azt a hegyormot.
– Óh jaj fehér vállak, fekete fürtök…
✝ XII. ✝ Jaj te néked Rodrik király, itt a mórok; s még ha csak azok
volnának, de jön Julián, saját jobb kezed lett ellenséged.
Gyűjtsd össze minden sereged; minden férfi, a kinek keze meg tudja
emelni a fegyvert, siessen a csatamezőre, mert ez utolsó csatája lesz
vagy a mórnak, vagy a góthnak.
Ne maradjon otthon senki, az utolsó csata után nincs Iberiában élet
kardforgató vitéz számára; nem alszik csendesen senki kőfalas városon
belül, nem látja mosolyogni senki szép asszony szelid szemeit. Tűz és
köny lesz minden felé.
– Óh fehér vállak, fekete fürtök…
✝ XIII. ✝ Xeres de la Fronteránál csapott össze Rodrik király a hitetlen
maurokkal, két nap harczolának folyvást; elhullott sok vitéz innen és
onnan.
Második nap a két fejedelem maga fölkereste egymást a csata hevében.
Véres bárddal tört magának utat ellenéig Rodrik király: «vagy te halsz
meg e napon, vagy én».
«Hitszegő vagy Rodrik király, leghűbb szolgádnak elrablád legszebb
kincsét. Meglásd, hogy te fogsz meghalni itten».
– Óh fehér vállak, fekete fürtök…
✝ XIV. ✝ És a két fejedelem összecsapott villogó fegyverekkel; csengett
a vért a súlyos csapásoktul egyre, még nem volt egyik sem adósa a
másiknak.
Megpihentek, újra összecsaptak, bíbor palást, fehér köpeny foszlányokban
repkedett szét az ádáz kardcsapásoktól. Véres rongyok királyok
köntöséből.
Harmadszor is megsarkantyúzák lovaikat a fejedelmek s összecsaptak
végerővel. Rodrik kardja nagyot csendült Tarik fejedelem paizsán, Tariké
mélyen behatolt a pánczél nyilásán keresztül, ketté vágva az élet erét.
Rodrik király ott lefordult holtan gyöngyházas nyergéből.
– Óh fehér vállak, fekete fürtök…
✝ XV. ✝ Kilencz napig harczolt még a szétzilált góth sereg a győzelmes
saracennal, vérrel festett minden vidéket, melyet átengedett neki.
Harczoltak minden folyónál, harczoltak minden városnál, és a folyó piros
lett a vértől és az ég a városok tüzétől.
Egész ország hangzott az asszonysírástól.
– Óh fehér vállak, fekete fürtök…
XVI. Kilencz napi ádáz harcz után elveszték a szép Ibériát a góthok;
elfoglalta a saracen és úr lett egyik tengertől a másikig.
És hétszáz esztendő lefolytáig választott királyokat Spanyolország
városaiban szerte.
És mindez egy tekintet miatt történt.
– Óh jaj fehér vállak, fekete fürtök.