Teréz egy este izgatottan mesélte, hogy hazajövet – kezében egy
csomaggal – lebukott a villamosról, a kalauz előbb indította el a kocsit
és ő majdnem a kerekek alá került.
Jánost ez nagyon – érthetetlenül – felizgatta. Bár semmi baj se történt,
hónapok multán is reszketve emlegette és félteni kezdte a feleségét,
mindentől, nem engedte egyedül, mindig ő segítette le a kocsiról. Ha
megsántul, istenem, ha nyomorult lesz, ő is, irtózatos elgondolni. A
villamos baleset álmában is állandóan visszatért. Egy idő óta csupa
szerencsétlenség és halál volt az álma. A gyorsforraló lángja belekapott
a felesége ruháiba és a bal arca megégett. Máskor azt álmodta, hogy a nő
megbetegedett, hagymáza volt és kihullt a haja. Nézte cserepes száját, a
láz piros pöttyeit, melyek elrútították, aztán odarogyott az ágyára és
eszeveszetten csókolta a csúf arcát és boldog volt, mint régen.
Mindezt annyira elevenen álmodta, hogy fel kellett kelnie, átment a
felesége hálószobájába és csak akkor nyugodott meg, mikor látta, hogy
nyugodtan és csendesen alszik.