Mi lesz e fiuból, hogyha felnő!…

* * *

Azon két ifju nemes neve, kiket István és Miklós név alatt ismerénk meg,

azóta két óriássá nőtt fel nemzetünk történetében. Ha Isten erőt ad

lelkemnek, egykor megkisérlendem őket nagyságuk tetőpontján

bemutathatni.

* * *

Többi ismerőseinkről kevés mondanivalónk van még.

Abellino mind e mai napig él.

Egy igaz folt nincsen rajta többé. Álhajjal, álfogakkal, hamis termettel

csalja a világot és magát. Szakállát, bajuszát festi, képét

herczegnő-vízzel mossa; egyik fülére még ama jeles párbaj óta nagyot

hall s abba kis hallócsiga van téve ezüstből, azonban operákat csak

halló-tülkön keresztül képes élvezni.

Így jár-kel a világban. Toldott, foldott kisértet a mult szép időkből,

egyik kezében a mankós bot, melylyel köszvényes lábain segít, másikban a

halló-tülök. De ő azért mindig azt hiszi, hogy most is azon

szeretetreméltó alak, melynek a nők ellene nem állhatnak s most is

életre-halálra udvarol minden szép nőnek, minden fiatal leánynak, s azt

hiszi, hogy azok őrjöngnek utána, s ha kinevetik, azt hiszi, örömükben

nevetnek, hogy őt láthatják.

Mindennapra kijár az egy arany, mely miatt Pestről nem mozdulhat ki,

csupán csak János nap után, a mikor egyszerre száz aranyat kap és

elutazik, s addig vissza nem jön, a míg benne tart; de azért ő most is

úgy beszél, mint mikor még milliomokat prédált el. Úgy magasztal

mindent, a mi külföldi, s ócsárolja az itt levőt. Elfogadja a mi megvan,

faute de mieux, – jobb hiányában; de szíve, ha ugyan van nála ilyesmi,

örök honvágyban szenved, – Páris felé.

Minden ember igen komikus alaknak tartja, s a főbb körökben csak azért

is szívesen látják, mert sokat lehet rajta nevetni.

Szegény ember!

Más ember, ha megvénül, azt tisztelni szokták, az ő vénsége pedig arra

való, hogy azon köröknek, mikben ő boldogabb időkben tón-adó, első

szerepvivő volt, mulattatására legyen.

Más embert vigasztal az nagy szerencsétlenségek után, hogy azokat érezni

tudja; hogy komoly, hogy szomorú tud lenni, hogy megveti az életet, hogy

meg tud halni: neki büntetése az, hogy nem érez, nem gondolkozik és

mégis óhajt élni.

Egy magyar nábob (2. rész) · 第 38 / 42 题