Pártfogold lelkemet,
Jézus érdemében
Részesits engemet,
A szép menyországba,
Örök boldogságba
Vezess bé engemet.
Mért is voltál halál
Hozzám oly kegyetlen,
Mért vettél el, mig bár
Jót nem cselekedtem,
Husz esztendős voltam,
Mégis már meghaltam,
Jézusomhoz szálltam.
Sirassatok engem
Könyörülő lelkek,
Mert igaz szánalmat
Tőletek érdemlek,
Sötét siralomba,
Örök nyugalomba,
Hogy ily korán mégyek.
TALÁLÓS MESÉK.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
1.
Sürü erdőbe’ matató,
Matató alatt pillantó.
Pillantó alatt szippantó,
Szippantó alatt tátintó,
Tátintó alatt rottyintó?
(_Ember._)
2.
Réten hizik, falun az asszonyok kebelén böndérezik?
(_Szita._)
3.
Basa,
Veres a hasa?
(_Réz-üst._)
4.
Erdőn vágják,
Falun csattogtatják?
(_Törő, tiló._)
5.
Fára teszik, fával ütik?
(_Mosás._)
6.
Erdőn vágják, vizen szól?
(_Sulyok._)
7.
Erdőn vágják, falun gyermekek futnak utána?
(_Muzsika._)
8.
Úton médala,
Keze lába korcsoja;
Szőr maga, szőr nadrágja,
Szilágyi bársony szakála?
(_Medve._)
9.
Künn is van, benn is van?
(_Ablak._)
10.
Erdőn vágják,
Pajtába’ bornyuzzák,
Vas van a végibe?
(_Fuvó._)
11.
Mi megy át a vizen árnyék nélkül?
(_A szó._)
12.
Hová mész te hirgas-horgas?
Mit kérdezed tetőnlikas,
Mikor az én farkam aranyos?
(_Füst, kémény._)
13.
Fut, fut, ficzėrėg
S úgy tőti a horpacczát?
(_Orsó._)
14.
Két csitkóm van: egyik fut s hízik; a másik sarjuba
hever s mégis fogy?
(_Orsó, guzsaly._)
15.
Én kicsi koromba’ zöld köntösbe’ jártam,
Hogy nagyobbat nőttem, veresbe’ gyászoltam,
Hótom után osztán feketébe’ jártam?
(_Haricska._)
16.
Erdőn vágják s falun felruházzák?
(_Szárasztó-rud._)
17.
Nagy apámnak nagy inge,
Száz fót is van rajta,
Még sincs egy őtés is rajta?
(_Csillagos ég._)
18.
Fa tartsa vasat, vas a csontot, csont a hust?
(_Ló lába a hidláson._)
19.
Nyifit, nyafot,
Félfont gyapot,
Ma felteszem,
Holnap lefogy?
(_Szövőszék._)
20.
Cson’ kürttel kürtölnek,
Aran’ deczkák hasadnak,
Földi férgek mozognak?
(_A kakas kukorikol, a hajnal hasad és az ember, a »földi féreg«
mozogni kezd._)
21.
Kerek dombon csont eke szánt, holt huzza az elevent?
(_Fésü._)
22.
A töngörnél sokkal nagyobb, még sem ér bokáig?
(_Harmat._)
23.
Hogy mögyön a szarka Gyérgyóba?
(_Farkán._)
24.
Nekem nincsen s az Isten se adjon, de ha csakugyan
adna, e világ sűrü kincsiért sem adnám?
(_Félszem._)
25.
Melyik a legrosszabb liszt?
(_A szúliszt._)
26.
Mihelyt meglesz, mindjárt megmar,
Mihelyt megmar, mindjárt meghal?
(_Tűzszikra._)
27.
Négy nagy dibindobondáré,
Kettő kicsiny kocsondáré,
Egy a suhondáré?
(_Ló lába, füle, farka._)
28.
Vizbe esik, eltörik,
Kőre esik, nem törik?
(_Hó._)
29.
Melyik ostor nem szól s mégis legjobban fáj a helye?
(_Az Isten ostora._)
30.
Mit nem lát az Isten soha?
(_Istent._)
31.
Melyik ág törik el leghamarább?
(_A hazugság._)
32.
Miben különbözik a generális a szamártól?
(_Abban, hogy egyiknek a hátán, a másiknak a mellén van a
kereszt._)
33.
Ki vágott az anyja hasán fát?
(_Ádám, neki a föld volt az anyja._)
34.
Hegyen hó
Völgyben hó,
Malomban egy
Kő se jó,
Többet hátra,
Mint elé,
A konfráter
Lefelé?
(_Vén ember._)
KÖZMONDÁSOK ÉS SAJÁTSÁGOS SZÓLÁSMÓDOK.
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.[25]
– Nó mán őkeme és olyan mind[26] a tekenyőbeli viz: egyszer ide,
másszor oda locscsan.
– Jól mondja biz’ azt kijed! mikor erre kéne menni né! hát arra
serül.
– Met tekeres a hurkája! (Hsz.)[27]
*
Akármilyen mély viz legyen, ha követ hanyittasz belé, bugygyot vet.
(Hsz.)
*
(Egyik ember kérdi a másiktól): Szotyorba káposztát főznek-ė?
(Ha a kérdezett „nem“-mel felel, a kérdező rávágja): – de
bizon főznek! (Lévén Szotyor egy falu Hsz.-en.)
*
Fonj pila, fonj, met minnyát megmondja a czenege: kümpics! kümpics!
(Ezzel biztatják a rossz fonó leányt tavasz felé.) (Hsz.)
*
Jobb két furustok egy verésnél. (Udvsz.)
*
– Én bizony mán tovébb nem nézhettem, hogy parragon nézze az
isten szabad egit s földet csináltam belőle. (Vagyis az addig
parlagon hevert helyet felszántotta.) (Erdv.)[28]
*
– Met osztán Velencze s Gelencze! Deczkakert s vesszőkert!
*
Jaj, mekkora farkad van te Juczi! (aratáskor mondják annak a
lánynak, ki hátramarad a többi aratótól.) – Lapátnyelet
csinál: holnap sütni akar. (Ugyan ilyenkor szokták mondani ezt is.)
(Hsz.)
*
Keritsd a harist! Fogjuk meg a nyulat! (Ezeket is aratók mondják,
mikor már végefelé jutottak a gabonaföldnek.) (Erdv.)
*
– Egy kópjányéra[29] van fenn a nap. (Hsz.)
*
– Ha fehér lovat látok, megehülök. Fehér lón hozzák az
igazságot. (Udvsz.)
*
– Nálunk a finánczok lepecsételték a süjtőt. (Azaz: nincs a
miből kenyeret sütni.) (Erdv.)
*
– Egy tehenyem árrát kevertem fel a pujiszkakeverőre.
*
– Ujraragadatkor álló esztendeje mult (közel az aratás
idejéhez.)
*
– A pásztor ember is két kecskével kezdi s azzal végzi. (Arra a
gazdaemberre mondják, kinek vénségére oda jut a gazdasága, hol
kezdette.)
*
– Laska legény s elázik! Ébredj! ennek jól béfejeltek.
*
– Uton igazság, háznál barátság. (Uton gazdálkodjál, otthon
légy vendégszerető.)
*
– Jól áll még a ropogtatója. (dereka.)
*
– A nagy harang mondja meg: ki milyen gazda volt.
*
– Megfacsarták a fülét. (Rávették, hogy elhallgasson valamit.)
*
– Verőfényen terem a búza, nem észkon. (Csik.)
*
– Mindég rajtam erdől, mindig ételődik velem ez a macska-béka.
(Erdől = nyakán van; ételődik = évelődik.)
*
– Oktalan nagy város lehet az a Pest! (Csik)
*
– Csak annyi, mintha hé[30] kőre öntenéd. (Hamar oda lesz.)
*
– Menj a szemem elől te emberízink! (emberiség szemetje.)
*
– Úgy fuss mint a rút dő.
*
– Hajnal felé mán mind lekankósodtak a legények. (elálmosodtak.)
*
– E mán igazi nagy mahomet-ember.
*
Száraz kenyér, tiszta víz,
Ott mosatlan nem esik.
*
– Dug’ bé immán, ne merkejj annyit. (Siró gyermeknek mondják.)
*
– Mit nyisletsz annyit? Nyukhass mán, üjj le a fenekedre.
*
– Met oszténg őkeme nagy okos, csak nem tudják sokan.
*
– A csábali ökröm sajnálja az utó-bal lábát. (fájlalja.)
*
– Most mán igazán ségóba veszik a tanulókat. (Szoros fegyelemben
tartják.)
*
Üsmerem az egész szelemuncziáját (minden pereputtyával egyetemben)
*
– Ugyan neki virhuttál a menésnek (neki buzdult.)
*
– Mindjárt leütöm a csillagodat! (Megöllek.)
*
– Azt bizon jól is teszi, hogy nem búvik kendermagba. Most az
ideje, mig éfi legény.
*
– Ágra néz a kecske szeme.
*
– Én bizon nem bánom, ha sohase’ látom is, csak meg ne
vakúljak.
*
– Szépséggel főtt káposztával nem lakol jól. Olyan leány
mellett kell tapodni a földet, kinek van ptücski-hajcski.
*
– Fitymálja, mind Csögözi a pujiszkát.
*
– Mindent felkajtat, mind a kajtár macska.
*
– Jaj de nagy mákok lesznek az idén! (Mikor többen vannak együtt
s egyszer csak nagy csöndesség áll be, szokták mondani.)
*
– No hiszeng őkeme és jól tud ónozni (nagyitani.) Hol a
hazugságot mérték, őkeminek köblösleg osztgatták.
*
– Perel az ördöggel. (Haldokló gazemberről mondják.)
*
– Ne tudj meg mindent, mind a Veres Bori kecskéje. (E közmondás
onnan ered, hogy egy V. B. nevü asszony, minden kapun bekukkintó
kecskéjére, imigy kiáltott: Czeccz ide te! ne tudj meg mindent!)
*
– Szertenéz, mind Vak Laji Barassóban.
*
– Tüzbe jött, mind a Kapcza Marczi lova.
*
– Szegény ember vizzel főz s bottal reá ránt. (Ugy él a hogy
lehet.)
*
– Ėszszegyültek, mind a rókabőr a csávába’.
*
– Zergetik a vaskalánt. (E közmondás eredete a következő: Téli
estéken összegyülnek a lányok fonóba; természetesen, a legények
sem maradnak el. A legényeket távozásukkor kikiséri a házileány,
egész a kapuig, s ha a kelleténél tovább időz künn – talán
épen kedvesével – a benmaradt lányok a vaskalánnal veregetik a
tüzhelyet, mi annyit tesz, hogy: elég volt már eddig… S innen ha
valaki kelleténél tovább ott felejti magát egy háznál – főkép
ha az illető gyermek – figyelmeztetésül csak ennyit mondnak:
zergetik a vaskalánt.)
*
– Csudálkozik, mind a csíki ló Bécsbe’.
*
– Pénz ára, mind a szásznak a torma.
*
– Teli van okkal, mind a tordai malacz koszszal.
*
– Kuczorog, mint Komolló mellett a menykő.
*
– Szemibe beszél, mint Csákány Pál a macskának. (Csákány Pált
megkarmolta a macska; nem verte meg, hanem összefogta a négy lábát
s imigy beszélt neki: „Te macska! azt mondom én neked, úgy
körmölj meg többet engem, hogy a tüzes istennyila hord el.“)
*
– Megszorult mind a recsenyédi kutya. (Árviz alkalmával felszorult
volt egy szénaboglya tetejére.)
*
– Jól főtt a lencse. (Jó kedve van.)
*
– Ugy pisojog, mind a sükei vadalma.
*
– A jó disznyó kiturja a csúnyát (fekete-gyökér) s a rossz
felkapja.
*
– Úgy nyikorog, mind a csiki deszkás szekér.
*
– Beállitott, mint Pap Andi a malomba, (a nélkül, hogy egyet
szólt volna.)
*
– Olyan pofát vágott, mind a harmadnapos esős idő.
*
– Még nem jött fel a vacsora csillaga. (Nem vacsorált.)
*
– Olyan, mind a bodosi lakodalom. (Elég volt mit enni-inni s nem is
maradt meg semmi.)
*
– Hejtelenkedik, mind a Nagy Áron lova. (Erdv.)
*
– Szökdösik, mind a Czipczer pujiszkája. (Az asztalról esik a
padra, a padról a kis székre, a székről a szoba földjére.)
*
– Hányja farát, mind a torba menő kutya.
*
– Minden ember bolond ember, a ki jobban tánczol, mint a hogy tud.
*
– A kölcsönnek kopasz az egyik fele.
*
– Kifeküttek a napra, mind a verőkőték (verőmalaczok.)
*
– Megette a vak tyúkot. (Elbolonditották.)
*
– Csak beüti az orrát, mint a szarászi disznyó s azzal odébb
lóginyázik.
*
– Hagyma s holnap es lesz. (Szójáték = hagyj mára.)
*
– Még azt sem kérte (kérdette): likba’ születtél-e Jóska?
(Erdv.) (Büszke ember.)
*
– Rosz kutya, ki megugassa vaszkát.
*
– Hosszu nyele van a mozsikának.
*
– Igyál bort s gyűjts pénzt!
– Farka válogassa a szitát. (Vagyis: milyen szőrből kötötték.)
*
– Met azt a csidmát nem huzta fel, azt a kalapot nem tette fel, hogy
meg ne csená’ja. (Hsz.)
*
– Úgy elváltunk egymástól, mind kenyér a belitől.
*
– Messze estek egymástól, mind Verebes Tusnádtól.
(Szomszédfalvak Csikmegyében.)
*
– Ott az élet, hol a káposzta rotyog s a pujiszka párállik.
*
– Veszek fiam, veszek, ha vásárba megyek! Látatlan szint, dali
verest, hoppi kéket.
*
– Jól van nó! Hál’ Istennek, hogy ezt is elajándékozhatád.
(elveszithetéd.)
*
– Sem egy szikra viz, sem egy csepp tüz nincs. (E szó-csere igen
gyakori Hsz. Felv.)
*
– A kenyér megédesedik, ha igy jár az idő. (Tartós esőzések
idejében mondják.)
*
– Ó hogy a leb (tüz lángja) vessen fel.
*
– Magossan ülnek, mind Fülébe’. (Erdv.)
*
– A verebek mind megrózongatták a búzát. (Elverték.)
*
– Ajangottam megszólitani. (Restelte.)
*
– Mindig félre farag. (Félrejár.)
*
– Hirtelen harag soha jót nem farag. (Egy ács mondása.)
*
– Nem jó a gyermeket szabadjába ereszteni.
*
– Egész éjen czablatott a lovával. (Tilosba járt, zabba’ volt.)
– Megholt apjostól, annyostól. (Apjával, anyjával együtt.)
*
– Elmene nagy derendóczczal (nagy készülettel, zajjal.)
*
– Azt sem mondta, hogy: Mihály bá’! (Egyértelmü ezzel: Azt sem
mondta, hogy befellegzett, vagy: cseréljünk pipát.)
*
– A ki minden galyhoz hozzá rug, csidmája sarka nélkül marad.
– Ne dicsérd nekem, ha dolog, még ha veres pántikába van is
szegve.
*
Légy a vásárba’ czigány, a fizetésbe’ becsületes ember.
*
– Ne félj, mert ha vízbe esel, senki sem keres vízmentire.
(Daczos, ellenkező természetünek mondják.)
*
– Ezt ródd fel az orrodra! (Ne felejtsd el.)
– Jobb az ember az Istennél. (Mikor t. i. a mennyben, az Istennél
van.)
*
– Fut a hazugság előtte. (Mindenütt hazud.)
*
– Uti czifra: házi rossz.
*
– Nem vagyok kopasz. (Meg jött az eszem.)
*
– Nincs mód benne. (Lehetetlen.)
*
– Elmehetsz a marasztástól.
*
– Nem szólhat az ökör, mert hosszu a nyelve. (Valaki nem akar
valamit kikottyantani.)
*
– Nem fele kár, a mit megeszik, (hanem – egész.)
*
– Ma nem volt kalánynyal bajom. (Nem ettem.)
*
– Ebben a borban brekegtek a békák. (Vizes.)
*
– Megette a vak tyúkot. (Nem tudja, hogy mást szeret a felesége.
Toroczkó)
*
– Nem is igen rég volt, csak Attila idejében.
*
– Nem tudja, mi az a hagyma. (Semmit sem hagy meg, nem
takarékoskodik.)
*
– Attila ágából nőtt ki. (Előkelő.)
*
– Ha annyi pénzem volna, a mennyi nincs, kölcsön is adnék.
*
– A bejáró tyúkot ne féltsd az éhhaláltól.
*
– Főzik a kapczáját. (Várják a lányok.)
*
– Bebujna egy fúrú-lyukba is, ha lehetne. (Fél.)
*
– Úgy járt mint a matató menykő.
*
– Nagy örömmel panaszolja, hogy megholt a felesége.
*
– Tudjuk, hány arasz a lelked.
*
– Azt se’ tudod, mit ettél ma.
*
– Józan is tud lenni, mikor nincs mit inni. (Msz.)
*
– Két csép-nyelen egy hadaró.
*
– Viz torkába épitett. (Uzsorástól kölcsönzött. Msz.)
*
– Ne higy neki, ha nadrágba’ jár. (A székely fehér nadrágját
„harisnyának“ nevezi, „nadrágot“ csak az ur visel szerinte.
Msz.)
*
– Más a tejföl, más a zsendicze.
*
– Kifeledte a sót az ételből.
*
– A csuf leánynak minden tükör rossz.
*
– Homályos a szeme. (Nem gondolkozik.)
*
– Agár fut a nyul előtt. (Visszás dolog.)
*
– A nyelvén hordozza a szivét. (Őszinte.)
*
– Más kertjében gyomlál s a magáé gazos. (Más szemében a
szálkát meglátja, magáéban a gerendát nem.)
*
– A döglött méh nem csip, de mézet se’ ad.
*
– Ott vakard, a hol viszket.
*
– Megvékonyult a lelke. (Elgyengült.)
*
– Én azt szégyenlem, ha rozsdás az ekém; de szégyelje a
tiszteletes úr is, ha poros a bibliája.
*
– Jobb valamit bolondul csinyálni, mint gonoszul. (Msz.)
*
– Szomoru „szó“ a „volt.“
*
– Kinek teli az erszénye, jól végződik a törvénye.
*
– Aranyat igér s rezet se’ ad.
*
– Serény az ördög a maga dolgában.
*
– Nem tölti az időt hiába, mert vagy iszik, vagy lop, vagy
kártyázik.
*
– Két keze van, mégis három felé kap.
*
– Lódarázsnak nézi a szunyogot. (Msz.)
*
– Könnyebb a követ kútba vetni, mint onnan kidobni.
*
– Hamar esik a seb, de későre gyógyul.
*
– Nagy erdőben nagy vadak teremnek.
*
– Hold fogytán született. (Szegény.) (Msz.)
*
– Nőnek neki a hegyek. (Vénül.)
*
– Ne halaszd a szántást márcziusi hóra!
*
– Megcsökkent a dolga közepén.
*
– Fenetes fenékig kifogyott. (Pl. a bor a pohárból.)
*
– Jó helyről köszöntötték rá a poharat. (Jól van dolga.)
*
– Egy szem rozsnak könnyü zsákot kapni.
*
– A hol a pap vizzel él, ott a mester mit remél?
*
– A nyakába ett. (Megcsemerlett.)
*
– Kifogyott magából. (Meghalt. Msz.)
*
– Neki húsolta magát. (Vérszemet kapott.)
*
– Feljegyzem az üszök farkára örök emlékezetűl. (Az üszök
vége később ég el, mint a dereka, s gyakran meg is marad.)
*
– Még az ökre is borjadzik. (Szerencsés.)
*
– Az unitáriusnak kapczából van a lelke, minden nagy ur a lábára
tekerheti. (Udv.)
*
– Nyugodjál, mint a német kalap. (Azt mindig emelgetik.)
*
– Megtámasztotta belülről az oldalát. (Jól evett.)
*
– Két gyertyát kell tartani, egyet az Istennek, egyet az
ördögnek, mert ki tudja, melyiknek kerülsz a kezeibe. (Toroczkó.)
*
– Két csábelije van. (Csábeli = jobbnál járó ökör tehát
négy ökre van.)
*
– Szálljon a kakas a jobb válladra. (Házasodjál meg.)
*
– Pipát, feleséget, nem kell másra bizni.
*
– Se’ ingem, se’ gagyám. (Semmi közöm hozzá.)
*
– Ha malaczot kapsz a faluba’, disznyóért ne menj más faluba.
(Ne menj gazdag leányért más faluba.)
*
– Kösse fel a gagyáját, a ki az én leányom elveszi. (Helyre
lány.)
*
– Akkor ismered meg a feleségedet, mikor hét kősót
elfogyasztottál vele. (A bányákon évente egy „kősót“ (egy
mázsát) ingyen adtak a székelyeknek.)
*
– Az a szegény, a ki a pénzt felveszi, nem a ki adja.
*
– Egy fertály pálinkáért megmondom, mi kár történt a háznál.
(Az a pálinka, a mit megivott.)
*
Osztán mondjad ennek, hogy Feren’bá’!
(Magyarázata következő: Az oláhfalviak két ficzkó legényt
küldöttek deputáczióba II. Rákóczy Ferenczhez. A süldő
deputátusoknak azonban csak utközben ötlik eszökbe, hogy hát ők
tulajdonképen nem is tudják: miként szólitsák a vitéz fejedelmet.
– Feren’bá’-nak! – javasolja az egyik, a ki annyi embernek
parancsol, az nem lehet éfi legény. Elérnek a rezidencziához, s
bemennek az előszobába, hol egy csillogós villogós ruháju apród
feszengett elé-hátra. Deputátusaink elképedve néznek hol az
apródra, hol egymásra. Egyszer aztán csak ódalba döfi egyik a
másikat s imigy fakad ki: Aztán mondjad ennek, hogy: Feren’bá’!)
Átkok és káromkodások.
– Verjen meg a Nap-Isten! – Az Isten tüze égjen meg! – Sok
háztól élj, kevéstől boldogulj. – Verjen meg az Isten utmelletti
földdel, vastag lábu lóval, vékony lábu ökörrel, papleány
feleséggel. – A forgó szél kergessen meg. – Isten ne engedje,
hogy több kukuk-szót érj. – Akkor lássalak, mikor a nyakam
csigáját. – Ó, hogy a száraz menykő sujtson ódalba. –
Csikorgós adta! – Fikom teremtette! – Hohározom adta! –
Ebugatta! (koldus.) – Vigyen el a bambucz. – Ó hogy essél a
büdübe. (tömlöczbe.) Hogy az Úristen mirigye fojtana meg. –
Három szekér zsúpos szalma rothadjon el alatta. – Kötélen forogj
az ágyba’. – Teringette faszekere! – Ó hogy a súj huzzon a
gyepre!
MESÉK ÉS MONDÁK.
I. SZERENCSÉNEK SZERENCSÉJE.
Egyszer volt egy király s annak egyetlenben egy fia. Annyéra nőtt
volt már a fiu, hogy 18 esztendős váltig lehetett, mikor az apjának
háboruba kellett menni. Összeszedte magát a király minden ahhoz
való népivel s elment háboruba, a fiának pedig azt hagyta, hogy
vigye a királyságot, de meg ne házasodjék, mig haza nem jő.
Telt, mult az idő. A királyfiu vitte a királyságot, a házasságot
se tette, se vette. De mikor a 25 esztendőt elérte, gondolkozni
kezdett a házasságról s egészen neki veszhüdt. Alig tudta magát
türköztetni. Várt-várt még esztendőkig, úgy hogy tiz egész
esztendeje volt már az apja odalétinek. Ekkor nagy serget gyüjtött
s egész pompával elindult guzsalyosba. Maga sem tudta: hova, merre.
Ment, ment, husz egész álló napig. – Szembetalálta az apja
táborát, kit az ellenség rútul megszalasztott volt. Örvendett a
király, hogy a fiát meglátta, de mikor megtudta, hogy az ő akarata
ellenére házasodni indult s nem várta őt haza, megharagudt erősen,
az egész serget magához vette s azt mondta a fiának: Te elmehetsz, a
merre a szemed lát, de az én népemet nem engedem a kezedre.
A királyfiuval csak egy hüséges vadász maradt, ki a király
szavára nem hajtott semmit. Mentek hegyen-völgyön keresztül, addig
mentek, hogy épen az arany várig értek. Volt az aranyvár
királyának egy éktelen szép leánya, s elmentek annak a nézésire.
Bezzeg örömmel fogadták-e! Mert bizon a királyfiu is szép legény
volt. Megkérte a királyleányt, s adták is jó szivvel. Helybe’
papot hivattak, összeeskették, s a vendégség egy hónapig tartott.
A vendégség után elindultak hazafelé a fiatalok. Első este
beszálltak egy fogadóba. Minden ember lenyugudt volt már, csak a
hűséges vadász maradt fenn őrzőnek. Egyszer csak úgy éjfél
tájba’ hallja, hogy három varju repül a ház tetejére s azok azt
beszélik egymás közt:
– Szép egypár ember szálla meg ide, csak az a kár, hogy ilyen
hamar el kell pusztulni szegény fejöknek.
– El biz’ a, – mondá a második varju – mert holnap álló
délbe, az aranyviz hidja leszakad alattok, a mint általmennek rajta.
– Le biz’ a – mondá a harmadik, – mert az éfiu király apja
mind egyig befürészeltette a hidlábakat. Hanem, halljátok-e! a ki
ezt a mi beszélgetésünket kitalálja mondani térdig
sóbálványnyá változik.
Elig beszélik el ezt a varjak, avval elrepülnek. De nyomukba érkezik
három galamb s ezek azt beszélik:
– Ha az éfiu király s királyné valahogy s mint a hidnál meg
tudnak szabadulni, csakugyan mégis el kell hogy pusztuljanak, mert az
öreg király olyan szép hintót küld elejökbe, mint egy irott
tojás, de mikkor abba belé ülnek, olyan veszett forgószél
kerekedik, hogy az őket hintóstól felseritti a levegőbe, s onnét
úgy lepotyognak, hogy szörnyü halálnak halálával halnak meg. De a
ki ezt a mi beszédünket hallja, úgy találja megmondani, hogy
mindjárt övig változik sóbálványnyá. Avval elmennek nagy sebes
szárnycsattogással a galambok is. Jő helyökbe három sas. Azok azt
mondják:
– Ha ezek az összekelt éfiu párok a hidtól s hintótól
megmentődnének is, küld eléjökbe a vén király egy pár
aranyhimes öltözetet, hogy vegyék fel. De mikor felveszik, az őket
mind összeégeti. Hanem a ki ezt a mi beszédünket hallja, úgy
mondja ki, hogy merejébe sóbálványnyá változik.
Reggelre kelnek az utazók, asztalhoz kerekednek, ebédelnek. Elmondja
egyik is, másik is, mit látott az éjjel álmába’. – Azt mondja
a hüséges vadász az urának: Felséges királyfi! én azt álmodtam,
hogy ha felséged minden kérésemnek enged, haza jutnak békével, de
ha nem, mind egy lábig el kell vesznünk. Engem az álmam nem szokott
megcsalni. Igérje meg felséged, hogy az egész uton reám hallgat.
– Ne csinálj akkorát az álomból, mondja a királyfiu. Álom s
esős idő. De kiveszlek a hitvány tünődésből s megigérem, hogy
szót fogadok neked. Avval végzik az evést s elindulnak.
Délre jutnak az aranyvizhez. Azt mondja a vadász az arany hidnál:
Felséges királyfi! a hintót hagyjuk itt s mi menjünk gyalog. Csak
ide nem messze van a város, ott vehetünk más hintót, mert ennek
rosz a kereke, s a városig letörnék alattunk. Szégyen volna az egy
királynak! Megnézegeti a hintót innet is túl is a királyfi, de nem
találta épen olyan rosznak, hogy romlástól kéne tartani. De már
egyszer szavát adta volt s abba’ meg is maradt.
Leszálltak a hintóról, leszedtek róla holmit, s a lovakra
fölrakták, a királyfi s a felesége gyalog mentek által a hidon, a
vadász pedig azt mondta, hogy ő lóháton gázol által a vizen, hogy
a lovak igyanak s mosuljanak is meg.
Szépen baj nélkül általmentek. Három puskalövésnél nem volt
tovább a város. Odáig gyalogoltak, ott uj hintót vásároltak s
utjokat folytatták.
Egyszer hát jő elejökbe az öreg királytól egy követ s az éfiu
királynak azt mondja: Felségednek az atyja küldi ezt a szép
hintót, hogy felséged ebbe érkezzék haza, mert ilyenbe illik
megérkezni egy királynak az ő népe előtt.
Az éfiu király úgy örvendett a szép hintónak, hogy a száját
se’ tudta befogni. De a vadász szóra kelt:
– Uram! azt a hintót meg kell vizsgálnom s csak ugy telepedjünk
reá, ha jónak találom; máskülömben a magunkén megmaradunk. Az
éfiu király most sem szólott a vadász ellen. Ez pedig jól
körülnézegette a hintót s azt mondta rá: Ez a milyen czifra, olyan
rosz! S avval ugy összeapritotta, hogy mind forgács lett belőle.
Eljuttak a birodalom széléig. Más követ érkezik elejökbe s
jelenti, hogy az öreg király a fiának is, menyének is küldött
egy-egy ajándék gunyát, azt vegyék magukra s abba érkezzenek meg.
De a vadász azokat is mind összeapritotta.
Boszankodott az öreg király magába, hogy a fiát el nem pusztithatta
s immár most által kell hogy adja neki a királyságot. Meg akarta
tudni, hogy mi lette képpen kerülte ki a veszedelmet. Azért igy
szólott a fiának: – Édes fiam! örömem van szerencsés
megérkezéseden, de nem foghatom meg, hogy mért nem kellett neked sem
a szép hintó, sem a lakadalmi drága köntös. Te azokat még el is
pusztittattad! Mivel érdemlem én ezt tőled? Erre az éfiu király
mentegetődzeni kezdett:
– Felséges apám uram! magam is erősen sajnáltam azoknak
elpusztulását, de a vadászomnak az volt a kivánsága, hogy az uton
mindent ő igazitson el. Én neki szavamat adtam, hogy beléegyezem.
Azt mondta, ha mindent el nem pusztittatok, nem tudunk szerencsésen
hazaérkezni.
Orrolt a vén király a vadászra csak azért is, hogy miért ment volt
el a fiával az ő akaratja ellen. Tanácsot gyüjtetett s a vadászt
halálra itélte.
Az akasztófát az udvar közepére fel is ásatta.
Kiviszik a szegény vadászt a vesztőhelyre, az itéletet felolvasta
előtte a törvénybiró. Az is meg volt abba’ irva, hogy mért
itélték halálra. A vadász azt mondta erre: – Én a mit tettem,
avval hüségből tartoztam is. Mikor visszaindultunk a fejér
királytól, első éjjel a mik[31] fogadóba megszállottunk, egész
éjen nem hunytam be a szememet, hanem talpon állva estrázsáltam. S
elmondja, hogy mit mondtak a varjak. Abba’ a minutába térgyig
sóbálványnyá változott. Oda kiált az éfiu király, hogy többet
egy szó nem sok, annyit se szóljon, mert azon küjjel is lássa
hüségét. De a vadász nem hagyta félbe beszédjét, elmondta mind,
a mit a galamboktól s a sasoktól hallott. Mikor végig elmondá,
tetőtől talpig sóbálványnyá változott.
De be megbúsult az éfiu király, hogy hüséges vadászát
elvesztette! Fájt az erősen az ő lelkinek, hogy kimentette őt a
veszedelemből s mégis ő okozá pusztulását. Reászánta magát,
hogy elindul világul, s addig meg nem áll, mig ki nem tanulja
valahol: hogy csinálhasson megint embert a vadászából.