Mert a fiad meg van halva,
Nem tapodja küszöbödöt,
Nem foglalja tüzhelyedöt.
25. SZAKÁCS GYURI.
Szakács Gyuri mit gondoltál,
Mikor úsztatni indultál?
ȃn egyebet nem gondoltam,
Szerencsétlen útra juttam,
Olt vizébe belefultam.«
»Onnét engem kifogának,
Egy szekérre föltevének,
Haza felé inditának.«
Nyisd ki Bartha a kapudat,
Halva hozzák kocsisodat.
Nem eszi meg vacsorádat,
Aprón vágott káposztádat,
Nem vakarja a lovadot,
Sárga szőrü paripádat.
26. ÁRVA GILICZÉRŐL.
Oh! mint búsul kis gilicze,
A ki társát elvesztette;
Társát egy vad elkergette,
Talán eddig meg is ölte.
Én elmegyek arra helyre,
Hol kiomlott piros vére,
Hol szakgatták szálkás húsát,
Ott rakatok egy kápolnát;
A csontjából kirakatom,
A vérivel föliratom:
Hogy vagyon az árva dolga,
Ki hazáját rég elhagyta!
Én egy igaz árva voltam,
Ki hazámat rég elhagytam,
Viz mentére elindultam
Ha megtalálnám a társam.
A királyné ablakában
Egy kis arany galiczkában
Megtaláltam; de rabságban,
Igy énekel bánatában:
»Hej gilicze, kis gilicze,
Mért jöttél te ilyen mesze!
Menj vissza te arra helyre,
Honnét jöttél ilyen meszsze!«
S visszafordult arra helyre,
Honnét jött ilyen messzire,
Fejét földre csüggesztette,
Szárnyát széjjel terjesztette,
Magát holttá eresztette:
Hogy a társát elvesztette.
27. Töredékek.
I. A MADÉFALI VESZEDELEMRŐL.
De hol kerekedék siralom pataka?
Talán kerekedék a kis Fel-Csik felől,
A kis Fel-Csik felől, Madéfalva felől.
Hol vagytok poéták, talán mind alusztok!
Fel-Csik nagy bánatját, hogy le nem irjátok,
Fel-Csik nagy bánatját, Háromszéknek gyászát,
Megemlegethetjük Sivkovics járását:
Sok szép virágszálát, mert mind levágatá,
Kit tüzbe, kit vizbe halomba rakatá,
Ki apját siratja, ki anyját jajgatja,
Ki szép hites társát jajszóval óhajtja:
Sürü könynyeitől patakocskák folynak,
De jaj, még azok is mind vértől áradnak,
Mind vértől áradnak, emberfejet hajtnak.
28.
II. KICSI NEMES LEGÉNY.
Nagy Törökországban[4] kicsi nemes legény
Ártatlan s ok nélkül raboskodik szegény!
Szóval azt kiáltja: »Anyám, édes anyám,
Három kővárad van, válts meg az egyikkel!«
»Nem váltlak, nem váltlak, lelkem kedves fiam,
Mert fiú helyébe fiat ád az Isten,
De kőváram helyett nem ad mást az Isten!«
»Nem bánom, nem bánom, lelkem édes anyám!
Mert koporsóm leszen tengernek két martja,
Szemfödelem leszen tenger sürü habja,
Harangszóm is leszen tengernek zugása.
Eltemetnek engem tengerbe’ a halak,
Megsiratnak engem az égi madarak,
Az égi madarak s az erdei vadak.«
BENEDEK ELEK ÉS SEBESI JÓB GYÜJTÉSE.
29. A FOGOLY KATONA.
Leszállott a páva
Tengernek partjára,
Tengernek partjáról
Nagy török császárnak
Dali udvarába.
Onnét szálla páva
– Kényes pávamadár
Tömlecz ablakára:
Ottan fúdogálá
Szomoru énekit
Szomoru fogságban –
Egy székely katona:
»Hej páva, hej páva!
Császárné pávája!…
Ha én páva volnék,
Jó regvel felkelnék,
Folyóvizre mennék,
Folyóvizet innám,
Szárnyim csattogtatnám,
Tollamat hullatnám.
Fényes tollaimat
Szép leány fölszedné,
Az ő édesinek
Kalapjába tenné,
Bokrétába kötné.«
Hát ott üldögéle
Czifra ablakába’
Császár szép leánya,
Gyönge violája.
Ahajt meghallotta
Szomoru énekit
Székely katonának.
»Nyits ajtót, nyits ajtót,
Fegyveres istrázsa!
Császár szép leánya,
Gyönge violája,
Tőled azt kivánja. –
Ki vagy te, ki vagy te,
Énekes katona?«
»Nem látod: rab vagyok,
Térgyig vasba’ vagyok.
Székely fiu voltam,
Bátor fiu voltam;
Most semmi sem vagyok
S mégis a strázsának
Számolni kell rólam.«
»Velem jössz te mostan
Énekes katona!«
»Hova menjek én el,
Császár szép leánya?«
»Czifra palotámba,
Éjjeli szállásra.«
»Nem látod: rab vagyok?
Térgyig vasba’vagyok.«
Ottan levéteté
Nehéz vasat róla
Fegyveres strázsával;
Ottan átölelé
Szegény székely legént
Két gyenge karjával.
Onnét elvezeté
Czifra palotába,
Ottan lefekteté
Puha selyem-ágyba.
»Enyém vagy te mostan
Szép fogoly katona!«
»Van nekem szeretőm,
Császár szép leánya!«
Ajtón hallgatózék
A nagy török császár.
»Nyits ajtót egyszerre,
Beste-lélek lánya!«
Jaj, nem nyitá ajtót,
Berugá a császár,
A nagy török császár.
Székely katonának
Ott fejét elvette,
Testét a tengerbe
Belé is vetette.
»Hát te beste-lélek!
Három halál közűl
Melyiket választod?
Vizbe vettesselek?
Megégettesselek?
Vagy halálig tartó
Tömleczre vesselek?«
Jaj hiába kéri
Császár szép leánya,
– Gyönge violája –
A nagy török császárt.
Vizbe nem vetteté,
Tüzbe nem vetteté,
Záratá toronyba,
Szomoru fogságba.
Onnét siratozá
Szép fogoly katonát,
Onnét fúdogálá
Szomoru énekit
Székely katonának.
Szomoru énektől
Éjjel sem alhaték,
Nappal sem nyughaték
A nagy török császár.
»Hozzátok elémbe,
Beste-lélek lányát!«
Eleibe vitték.
»Hát te mit énekelsz,
Beste-lélek lánya!?
Éjjel nem alhatom,
Nappal nem nyughatom.«
»Szomoru énekit
Székely katonának.«
»Egyszerre vigyétek
A tüzbe vessétek!«
Egyszeribe vitték,
A tüzbe vetették.
Tüz meg nem égette
Császár szép leányát,
Gyönge violáját.
»Egyszerre vigyétek,
Tengerbe vessétek
Beste-lélek lányát!
Székely katonához!«
Egyszeribe vitték,
Tengerbe vetették.
Tenger béfogadta,
Szépen eltakarta,
Székely katonával
Egy helyre habarta
Császár szép leányát,
Gyönge violáját!
(Csíkszék: Csík-Szent-Simon.)
30. BIRÓ MÁTÉ.
Ne menj el, ne menj el,
Hires Biró Máté!
Maradj a Rikába’,
Ne menj a városba,
Király városába
Királylány rabolni.
Király szép leánya
Hej, nem neked való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!
»Féket a fejébe,
Gyémántköves féket
Legjobbik lovamnak!
Még ma el kell hoznom
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját.«
Ne menj el, ne menj el,
Hires Biró Máté!
Menj legalább este,
Ne menj fényes reggel.
Otthon van a király
Fényes nagy sereggel.
»Nyerget a lovamra,
Legjobbik lovamra,
Szép aranyos nyerget!
Az a fényes sereg
Nem jár a nyomába
Király leányának,
Gyönge Ilonának.«
Jaj, hiába kéri
Tizenkét legénye
Hires Biró Mátét,
Rablók kapitányát.
Sárga paripáján
Aj csak elvágtata
Király városába,
Királylány rabolni.
* *
Ihol jő, ihol jő,
Szép király kisasszony,
Szép selyem-ruhába.
Kinek minden szála
Meg van aranyozva,
Kinek hosszuságát
Három leány hozza.
Fordulj meg, fordulj meg,
Hires Biró Máté!
Nem lesz ma jó dolgod:
Sárga lovad horkol.
»Csak tüszköl a portól.«
Fordulj meg, fordulj meg,
Hires Biró Máté!
Lovad ágaskodik:
Bizony rosszat érez.
»Éles zabbal jól tartották,
Sátés fűvel megvakarták,
Azért ágaskodik,
Azért bokrosodik.«
Jaj, nem fordul vissza
Hires Biró Máté.
Vágtat egyenesen
Király lány elébe,
Templom ajtajához.
Szép gyengén fölkapá
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját
Aranyos nyergébe,
S elvágtata véle
Rablók tanyájára,
Rika erdejébe.
* *
»Jó napot, jó napot,
Tizenkét szép legén!«
Neked is jó napot,
Hires Biró Máté!
»Hamar megjártam-e,
Tizenkét szép legén?«
Jó hamar megjárád,
Hires Biró Máté!
Ott szépen levevé
Aranyos nyergéből
Király szép leányát
Szőke Ilonáját.
Szépen lefekteté
Puha moha-ágyra,
Ottan megölelé,
Ottan megcsókolá,
Két erős karjával
Gyengén átkarolá
Király szép leányát,
Gyönge Ilonáját
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya.
Nézz ki csak az utra,
Hires Biró Máté!
»Mért néznék, mért néznék,
Tizenkét szép legén?«
Nem mondók-e neked,
Hires Biró Máté!
Király szép leánya,
Hej, nem neked való.
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!
»Mit beszélsz, mit beszélsz,
Tizenkét szép legén?«
Kelj fel az ágyadból
Hires Biró Máté!
Ahajt jő a király
Fényes nagy sereggel.
Hires Biró Máté
Felszökék az ágyból,
Puha moha-ágyból.
Keresi a kardját,
Aj de nem találja;
Keresi a lovát,
Aj! azt sem találja.
»Csak ti ne hagyjatok,
Tizenkét szép legén!«
Aj! az is elfút a
Tizenkét szép legén.
*
Add meg magad egybe,
Hires Biró Máté,
Rablók kapitánya!
* *
Jaj mért nem hallgaték
Legényim szavára!
Mért nem fordulék meg,
Mikor lovam horkolt,
Mikor ágaskodék,
Mikor bokrosodék
Sárig szin paripám!
Szépen közbe vették
Király katonái,
Ott összekötözték,
Nehéz vasba verték,
Király városába’
Mély tömlöczbe vették.
Onnét fúdogálá
Estétől reggelig
Hires Biró Máté
Szomoru énekét:
»Ne menj el, ne menj el,
Hires Biró Máté!
Maradj a Rikába,
Ne menj a városba,
Király városába
Király lány rabolni.
Király szép leánya
Hej, nem neked való!
Selyem a ruhája,
Halovány orczája;
Liliom dereka
Nem erdőre való!«
Ablak alá méne
Király szép leánya,
Gyönge Ilonája.
Onnét meghallgatá
Szomoru énekét
Rabló kapitánynak.
Onnét haza méne
Király szép leánya.
Sirva feküvék le
Szép selyem ágyába,
Zöld selyem vánkosát
Könnyével öntözé
Hires Biró Mátét
El nem feledheté
Király szép leánya,
Gyönge Ilonája.
(Udvarhelyszék: Kobátfalva.)
31. UGRON JÁNOS.
Hova nyargalsz nyakra-főre
Kevély Ugron János?
»Megyek a városba,
Szitás Kereszturba,
Torma Panna leányasszony
Látogatására.«
Ne menj oda, ne menj
Kevély Ugron János!
Annak a leánynak
Nagy hibái vannak,
Nagy hibája három.
»Nem bánom, nem bánom,
Hogyha harminczhárom
Hibája vagyon is.«
Legelső hibája:
Hogy sánta a leány!
»Nem bánom, nem bánom,
Tőlem lehet sánta.
Csináltatok neki
Magassarkú csizmát,
Hosszu selyem szoknyát;
Egyik kipótolja,
Másik eltakarja
Lába sántaságát.«
Másik nagy hibája:
Haragos a leány.
Mindörökké dúl-fúl.
Neveletlen két árvádat,
Hogyha egyszer megharagszik
Kiűzi a házból.
»Nem bánom, ha haragos is,
Én nem félek tőle,
S neveletlen gyermekeim
Kiállnak előle.«
Harmadik hibája:
Hogy boros a leány.
Hajnalban megkezdi,
Vacsorakor végzi,
Boros feje borosságát,
Fazék, tányér érzi.
»Nem bánom, nem bánom,
Teli van a pincze,
Ha megtelik a kontyalja:
Akár ki is öntse.«
S elment Ugron János
El a szép leányhoz.
Hová nyargalsz nyakrafőre
Kevély Ugron János?
»Nem vagyok már többet
Kevély Ugron János!
Sánta feleségem
Kiűzött a házból.
Megyek már világgá:
Neveletlen gyermekeim
Ha föl nem fogadnak!«
(Udvarhelyszék: Rugonfalva.)
32. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Ne sarkantyuzd Ugron János
Azt a lovat többet,
Mert ha tovább sarkantyuzod,
A kutyák eszik meg.
»Enyém a ló, sarkantyuzom,
Mi bajotok véle?
Tormánéhoz, Kereszturra
Megyek ma ebédre!«
Ne menj oda Ugron János,
A Tormáné lánya
Részeges is haragos is,
Bal lábára sánta.
»Ha részeges, addig igyék,
A meddig csak birja;
Ha haragos, veszekedjék,
Cselédimre fenekedjék.
Ha pediglen sánta,
Csidmát a lábába!
Magas sarkú piros csidmát
A sánta lábába.«
Pej-piros szin paripádat
Megsarkantyuznád még,
Ugron János, hites társad
Hej de ott hagynád még!…
* *
Én Istenem, az eszemet
De hová is tettem,
Mikor ezt a sánta ringyót
A nyakamba vettem!
Szép orczája, mézes szája
Az eszem elvette,
Hamis lelke, gonoszsága
Ismét megszerezte.
(Udvarhelyszék: Medősér.)
33. DANIEL IMRE.
Maradj itthon, maradj
Én édes jó uram!
Látod, beteg vagyok,
Könnyen meghalhatok.
Nyitott szempilláim
Nem lesz, ki befogja,
A ki megölelje,
A ki megcsókolja
– Ha már te is elmégysz –
Ujszülött fiamat.
»Jaj, nem maradhatok,
Drága feleségem!
Még a tegnap kaptam
Czitáló levelet
Nagy vörös pecséttel
A fejedelemtől,
Abba vagyon irva:
Egyszeribe menjek.«
Kesereg az asszony,
Jaj de nem hallgatja
Jó Daniel Imre.
Otthon csak azt mondja:
Megyen Fejérvárba;
De nem oda megyen.
A szomszéd faluba
Vagyon egy szép asszony
Ahhoz járogat ő.
Beugrat a kapun,
A szép asszony várja
Tyúkos vacsorára.
Tölti poharába
Piros szinű borát,
Orczájára rakja
Szerelmetes csókját.
Reggelig mulatna
Ott Daniel Imre:
Ha meg nem érkeznék
Puskásan a gazda.
Ott keresztül lőtte,
Testit a Vargyasba,
A Vargyas vizébe
Bele eresztette.
Vágtat a paripa
A Vargyasra inni,
Haj, de nem ihatik.
Vér vagyon a vizbe’,
A Daniel vére.
Haldoklik az asszony,
Nyitott szempilláit
Nincs a ki befogja…
A ki vigasztalja,
A ki megcsókolja
Most született fiát.
(Udvarhelyszék: Vargyas.)
34. DANIEL IMRÉRŐL EGY MÁS.
Ihol felöltözék jó Daniel Imre
Sujtásos dolmányba, szép fehér leningbe.
Szép fehér leningét felesége mosta,
Könnyeivel mosta, napon száraztotta.
Könnyeivel mosta, mert előre tudta,
Hogy az ő urának merre lészen utja:
A fekete földbe.
Eleget is mondá: »Édes jámbor társam!
Mintsebb én te néked halálodat lássam,
Békülj ki, békülj ki ellenségeidvel.«
»Béküljön a ki fél, béküljön ki nem mer
Szál kardra kiállni három-négy legényvel!«
Béfut az inasa: »körül fogták házunk,
Add meg magad uram, ha nem csufot látunk.«
»Nem adom, nem adom, nyisd ki az ablakot,
Inkább futok, mintsebb megadjam magamat!«
* *
Ablakon keresztül a vizbe leugrott,
Feje felett a viz mingyát összecsapott,
Mingyát összecsapott.
(Csikszék: Szent-Imre.)
35. NAGY-BIHAL ALBERTNÉ.
Egy szegény asszonynak
Egy árva leánya,
Két karján fölnevelt
Karon ülő lánya;
Azt is megkérették
Mikor fölnevelé,
Bé Törökországba,
Török császárnénak
Dali udvarába.
Mikor szegény mene
Az ő udvarába,
Állott kapujába.
»Asszonyom, asszonyom,
Ne sajnáld kiküldni
Küs vágás kinyered,
Küs pohár vizedet!«
»Mintsebb kiküldeném
Küs vágás kinyerem,
Legrosszabb ebemnek
Inkább oda vetném;
Küs pohár vizemet
Palotám földire
Inkább kiönteném.
Mindjárt fogjátok meg,
Vessétek tömleczbe!«
* *
Egy küs inasocska,
Ki ott söpörgetett,
Mindég hallgatózá,
Mikor mondogatá:
»Ma hét esztendeje,
Teljes harmadnapja,
Hogy estem rabságba,
Szomoru fogságba,
Bé Törökországba.
Kit én fölneveltem
Békáknak nyálával,
Kégyóknak párával
Az tétete vasba.
A ki neköm adná
Kinyerének héjját,
Még az is meglátná
Mennyeknek országát;
A ki neköm adná
Poharának vizét,
Még az is kóstolná
A mennyország ízét!«
»Mingyát fogjátok meg,
Hozzátok elémbe!
Maga édes néném,
Maga hová való?«
»Bé bihalországi,
Nagy-Bihal Albertné!«
»Te vagy nekem, te vagy,
Az én édös anyám!
Csináltatok neked
Gyönge feredőket,
Gyönge leveseket.
Neked adom, neked,
Bársony folyó hintóm,
Hatvan paripával,
Hatvan katonával!«
»Igya fel ház földje
Gyönge feredődet,
Locscsa fel a kutya
Gyönge levesedet,
Vetné föl tüz langja
Bársony folyó hintód,
Hatvan paripádat,
Hatvan katonádat!«
(Szombatfalva.)
36. KIRÁLYURFI.
Elindula királyurfi
Este későn guzsajosba.
Belé esett a tengerbe,
Tengernek a közepibe,
Annak is a mélységibe.
Várja, várja, király lánya
Búbánattal szeretőjét,
Nem érkezik szereteje,
Helyette jő halál hire.
Úgy sir, úgy sir, király lánya.
Kérdi tőle édes anyja:
»Mért sirsz, mért sirsz, édes lányom?«
‚Sirok, sirok, édes anyám,
Elvesztettem gyöngyös pártám.‘
»Ne sirasd te azt a pártát,
Édes lányom!
Mást veszek én néked.
Vagy ha a’ kell, a tengerbe
Vizi buvárt küldök értte.«
Vizi buvárt fogadának,
A tengerbe leszállának,
Épen a fenékre.
Nem kapják a gyöngyös pártát,
Megkapják a király fiát.
Hogy meglátta király lánya
Szeretőjét, ráborula.
De apja eltaszitotta
S a lány szive megszakada.
* *
Eltemették nagy fényesen
A király leányát,
Szeretőjét a tengerbe
Ismét vissza dobták.
Leány lelke, legény lelke,
Mindég találkoznak
Egy virágos réten.
Ölelkeznek, csókolóznak,
Mindétig csak vigan vannak.
Ha eljő az éjfél:
El-elmenegetnek a király ágyához.
Megkinozzák, mért nem adta
Volt őket egymáshoz,
A mikor még éltek.
(Udvarhelyszék: Martonos.)
37. GÖRÖG ILONA.
»Bizony csak meghalok,
Anyám, édes anyám!
Görög Ilonáér’.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáér’;
Karcsu derekáér’,
Piros orczájáér’;
Piros orczájáér’,
Dombos ajakáér’;
Dombos ajakáér’,
Gömbölyü faráér’
A lenvirág szemü
Görög Ilonáér’.«
»Ne halj fiam, ne halj,
Zetelaki László!
Csináltatok néked
Olyan csudamalmot,
Kinek első köve
Béla gyöngyöt járjon,
A második köve
Sustákat hullasson,
A harmadik pedig
Szép suhogó selymet.
Oda is eljőnek
Szüzek, szép leányok,
Csudamalom látni.
A tied is eljő
Csudamalom látni
– Szép Görög Ilona.«
»Ereszszen el anyám,
Édes lelkem anyám!
Csodamalom látni.«
»Ne menj fiam, ne menj,
Szép Görög Ilona!
Megvetik a hálót,
Megfogják a halat.«
»Bizony csak meghalok
Anyám, édes anyám!
Görög Ilonáér’.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáér’;
Karcsu derekáér,
Piros orczájáér’;
Piros orczájáér’,
Dombos ajakáér’;
Dombos ajakáér’,
Gömbölyü faráér’,
A lenvirág-szemü
Görög Ilonáér’.«
»Ne halj fiam, ne halj,
Zetelaki László!
Csináltatok neked
Olyan csudatornyot,
Kinek szélessége
Dunapartig érjen,
Kinek magassága
Az egekig érjen.
Oda is eljőnek
Szüzek, szép leányok
Csudatorony látni,
A tied is eljő
Csudatorony látni,
Szép Görög Ilona.«
»Ereszszen el anyám,
Lelkem édes anyám!
Csudatorony látni.«
»Ne menj fiam, ne menj,
Szép Görög Ilona!
Megvetik a hálót,
Megfogják a márnát.«
»Bizony csak meghalok
Anyám, édes anyám!
Görög Ilonáér’.
Bizony csak meghalok
Karcsu derekáér’;
Karcsu derekáér’,
Dombos ajakáér’;
Dombos ajakáér’,
Piros orczájáér’;
Piros orczájáér’,
Gömbölyü faráér’
A lenvirág szemü
Görög Ilonának.«
»Halj meg fiam, halj meg,
Zetelaki László!
Oda is eljőnek
Hires szép leányok
Csudahalott látni.
A tied is eljő
Csudahalott látni,
Szép Görög Ilona.«
»Édes lelkem anyám,
Ereszszen el engem
Csudahalott látni,
Csudahalott látni,
Ki érettem meghót.«
»Ne menj fiam, ne menj,
Csudahalott látni;
Megvetik a hálót,
Megfogják a márnát,
Anyjától elviszik
Szép Görög Ilonát.«
* *
Nem hallgat anyjára,
Bémegyen a házba,
Ottan felöltözik
Kék selyem ruhába.
A lábába húza
Piros, patkós csidmát,
A fejére köte
Piros selyem ruhát,
Elejibe köte
Fejér előkötőt.
»Kelj fel fiam, kelj fel,
Zetelaki László!
Kiér’ te meghótál,
Az uton jődögél.
Kelj fel fiam, kelj fel,
Zetelaki László!
Kiér’ te meghalál,
Belépék a házba!«
* *
Láttam én halottat,
De ilyent soha sem,
Kinek az ő lába
Felszökőleg álljon,
Kinek az ő karja
Ölelőleg álljon;
Kinek az ő szája
Csókolólag álljon,
Ki föl is ébredjen,
Csak én megcsókoljam!
(Udvarhelyszék: Rugonfalva.)
38. KÁDÁR KATA.
Gyula Márton Kádár Katát,
Jobbágyának szép leányát
Úgy szereti, úgy szereti,
Egész szüvét adja neki.
»Édes anyám, édes anyám,
Gyulainé, édes anyám!
Arra egyre kérem:
Engedje meg nékem,
Hogy vegyem el Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.«
»Nem engedem édes fiam,
Gyula Márton!
Hanem vedd el nagy uraknak
Szép leányát.«
»Nem kell nekem nagy uraknak
Szép leánya,
Egyedül csak Kádár Kata,
Jobbágyunknak szép leánya.«
»Ha nem kell, hát kitagadlak,
Gyula Márton!
Kitagadlak, nem vagy fiam,
Sem egyszer, sem másszor!«
»Inasom, inasom,
Legjobbik inasom!
Huzd elé hintómat,
Fogd be lovaimat,
Megyek a világba!«
Lovakat befogák, el is indultanak.
Egy keszkenőt ada
Neki Kádár Kata.
»Mikor a szényébe’ veresre változik,
Tudd meg, életem is akkor megváltozik.«
Megyen Gyula Márton,
Megyen messze földre.
Mikor beérnének
Sürü rengetegbe,
Nézi a keszkenőt.
»Inasom, inasom,
Legjobbik inasom!
Forditsd a hintómat,
Hajtsad lovaimat!
A keszkenő szénye[5]
Vörösre változott,
Kata élete is
Tudom, megváltozott.«
Falu végén volt a rüdeg disznó-pásztor.
»Hallod-e jó pásztor,
Mi ujság nálatok?«
»Mi nekünk jó vagyon,
De neked rossz vagyon,
Mert Kádár Katának
Immár rége vagyon.
A te édes anyád
Őtet elvitette,
Feneketlen tóba
Belé is vetette.
Háromszor jöve fel
A viznek szényire,
Három hóhér legény
Esmét bele vette.«
»Inasom, inasom,
Legjobbik inasom!
Forditsd a hintómat,
Hajtsad lovaimat,
Hogy érjünk el hamar
Feneketlen tóhoz.«
Mikor megérkeztek feneketlen tóhoz,
Sirva lekiálta szegény Gyula Márton:
»Itt vagy-e, itt vagy-e,
Kéncsöm Kádár Kata?«
»Itt vagyok, itt vagyok,
Kéncsöm Gyula Márton!«
Hallja Gyula Márton,
Leszökik a tóba,
Feneketlen tóba.
Feneketlen tóba’ összeölelkeznek,
Összeölelkeznek,
Aj! ott sem lehetnek,
Onnét is kiveszik.
Egyiket temetik oltár elejébe,
Másikat temetik oltár háta mögé.
A kettőből kinőtt két kápolna-virág,
Az oltár tetején összeölelkeztek.
Az anyjok oda ment,
Le is szakasztotta,
A kápolna-virág hozza igy szólala:
Átkozott légy, átkozott légy,
Gyulainé, édes anyám!
Éltembe’ rossz vótál,
Most is meggyilkoltál.
(Udvarhelyszék: Nagy-Galambfalva.)
39. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
»Gyulainé, édes anyám,
Engedje meg azt az egyet,
Hogy kérjem meg Kádár Katát,
Jobbágyunknak szép leányát.«
»Mintsebb azt én megengedném,
Készebb Katát elvesztetném,
Feneketlen tóba vetném.«
»Gyulainé, édes anyám,
Szive ne legyen kőbálvány.
Engedje meg azt az egyet,
Hogy kérjem meg Kádár Katát,
Kádár Katát majoránnát,
Jobbágyunknak szép leányát.«
»Mintsebb azt én megengedném,
Készebb Katát elvesztetném,
Feneketlen tóba vetném.«
»Szolgám, szolgám, édes szolgám,
Nyergeld meg a pej paripám,
Hogy menjek el bujdosásra.«
Kádár Kata észrevevé,
Kapuját nyitani kezdé.
»Ne nyitsd, ne nyitsd, a kapudot,
Mert nem megyek guzsajosba,
Hanem megyek bujdosásra.«
Mene, mene egy erdőbe,
Talála egy kis pakulárt.
»Hallod-e te, kis pakulár!
Mi hir vagyon a városba’?«
»Kádár Katát elvesztették,
Feneketlen tóba vették.«
»Hallod-e te kis pakulár,
Vigy el engem arr’ a helyre
Feneketlen tó szélire,
Neked adom pej paripám
Minden nyereg-szerszámostól.«
El is vivé arr’ a helyre
Feneketlen tó szélire.
»Élsz-e rózsám vagy meghótál?
Vagy felőlem gondolkoztál?«
»Se nem élek, se nem halok,
Csak felőled gondolkozom.«
»Hallod-e te kis pakulár!
Vedd kezedre pej paripám,
Minden nyereg-szerszámostól.«
Azzal ő is belészökék,
Ott is összeölelkezék.
Gyulainé azt megtudta,
Mind a kettőt kifogatta.
Az egyiknek csináltatott
Veres márvány kőkoporsót,
A másiknak csináltatott
Fejér márvány kőkoporsót.
Az egyiket temettette
Az oltárnak elejibe,
A másikot temettette,
Az oltárnak háta megi.
Az egyiken nevelkedett
Fejér márvány csemetécske,
A másikon nevelkedett
Veres márvány csemetécske.
Mindakettő addig nőve,
Mig az oltárt megkerülte.
Gyulainé azt meglátá,
Mind a kettőt leszakasztá;
Mind a kettőt haza vivé,
Ablakjába elülteté;
Mind a kettő kivirágzék,
Mind a kettő megszólalék:
»Verje meg az egek ura,
Ki a szeretetet rontja;
Anyám, anyám, én hóhérom!
Éltembe’ sem hagytál nyugton,
Holtom után sem nyughatom.«
(Karatna. Hszm.)
40. KŐMIVES KELEMEN.
Elindult, elindult
Tizenegy kőmives,
A tizenkettedik:
Kelemen kőmives,
Hogy felépitenék
Magas Déva várát.
A mit nappal raktak,
Éjjel leduvada;
A mit éjjel raktak,
Leduvadt nappalra.
»Halljátok, halljátok,
Tizenegy kőmives!
– Én mondom ti nektek,
Kelemen kőmives –
Kinek felesége
Hamarább jő ide,
Öljük meg s a vérit
Keverjük a mészbe.
Úgy ha megállitjuk
Magas Déva várát:
Gyönge asszonyvérrel.«
Akkor éjjel láta
Kelemenné álmat:
Hogy vérkút fakada
Az ő udvarába’.
»Kocsisom, kocsisom,
Kedvesebb kocsisom!
Huzd elé a hintót,
Fogd bé a lovakat!
A hintó az enyém,
A ló az uradé,
Tiéd csak az ostor,
Egyiket se kiméld!
Gazdád halálára
Ugyan hajts, ugyan hajts,
Déva vára felé!«
A mikor meglátta
Kelemen kőmives,
Imádkozni kezdett:
»Istenem, Istenem,
Adj egy ragya-hullást,
Hogy a feleségem
Veszeszsze el utját!«
Isten nem hallgatá,
Ujra imádkozék:
»Én édes Istenem,
Sántitsd meg a lovat,
A szekeret törd le,
Hogy soha se jöjön
Dévavár elébe!«
Nem hallja az Isten
Kelemen kérésit,
Közelébb segéjti
Kedves feleségit.
»Jó napot, jó napot,
Tizenkét kőmives!«
– Egyik sem fogadja. –
»Ugyan mi dolog e’
Tizenkét kőmives?
Másszor ha köszöntem,
Kétszer fogadtátok,
Most kétszer köszöntem,
S meg sem is halljátok!…«
»Fogadnók, fogadnók,
Édes feleségem,
De a halálodra
Egy nagy törvényt tettünk.«
Kicsi gyermeke volt:
Megijedt az asszony,
Kelemenné asszony.
»Istenem, Istenem,
Kicsi gyermekemet,
Add ide bölcsőstől,
Add ide előmbe!«
Isten meghallgatta,
Eleibe adta.
Ada meleg esőt,
Hogy megfereszthesse,
Ada meleg szelet,
Hogy elrengethesse.
* *
Mikor elbúcsuzék
Kedves jó urától,
Szoptatós fiától,
Megfogá szép gyengén
Tizenegy kőmives,
A tizenkettedik:
Kelemen kőmives –
Gyenge piros vérit
Vékába ereszték,
A kulimász közé
Belé is keverték.
S a mit nappal raktak,
Éjjel megmarada,
A mit éjjel raktak,
Megmaradt nappalra.
Felrakták, felrakták,
Magas Déva várát,
Aj, belé is rakták
Kelemen jó kedvit,
Földi boldogságát.
Házból sem menyen ki,
Még sincs nyugovása,
Éjjel is felveri
Gyermeke sirása.
(Erdővidék: Kis-Baczon.)
41. NÓTA DAKÓ SÁNDORRÓL.