Note: Images of the original pages are available through
the the Google Books Library Project. See
http://books.google.com/books?id=AaQWAAAAYAAJ
Transcriber's note:
Text enclosed by underscores is in italics (_italics_).
Text enclosed by equal signs is in bold face (=bold=).
MAGYAR NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY.
UJ FOLYAM.
A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL.
SZERKESZTIK ÉS KIADJÁK
ARANY LÁSZLÓ ÉS GYULAI PÁL.
III. KÖTET.
BUDAPEST.
AZ ATHENAEUM R. TÁRS. TULAJDONA.
1882.
SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS.
GYÜJTÖTTÉK
KRIZA JÁNOS, ORBÁN BALÁZS, BENEDEK ELEK
ÉS
SEBESI JÓB.
BUDAPEST.
AZ ATHENAEUM R. TÁRS. TULAJDONA.
1882.
Budapest, 1882. Az Athenaeum r. társ. könyvnyomdája
ELŐSZÓ.
A Kisfaludy-Társaság népköltési gyüjteményének harmadik
kötetét nyujtjuk az olvasó közönség kezébe. Ez egész
gyüjtemény székelyföldi s azt részint boldogult Kriza János
hagyatékából, részint Orbán Balázs mesegyüjteményéből,
részint pedig Benedek Elek és Sebesi Jób sok nemü és terjedelmes
gyüjteményéből szerkesztettük össze. Fogadják a buzgó gyüjtők
a Kisfaludy-Társaság s az irodalom nevében hálás köszönetünket.
Kriza hagyatékát nemes lelkü özvegye bocsátotta
rendelkezésünkre. Azonban az rendezetlen volt s magában foglalta a
_Vadrózsák_ anyagát is. Kiválasztottunk belőle minden
kiválaszthatót, de a nagy becsü balladákon kivül, melyek egy
részét Kriza még életében a lapokban közzétette, nem sok
értékest találtunk benne. Az Orbán Balázs mesegyüjteményéből
néhány szép mesét válogattunk ki. A Benedek Elek és Sebesi Jób
balladában és dalban egyaránt gazdag gyüjteménye legterjedelmesebb
része kötetünknek.
Gyüjteményünk e kötetét is némi tájékozó és felvilágositó
jegyzetekkel kisértük, (a balladákat és dalokat Gyulai Pál, a
meséket és mondákat Arany László), de ezek nem igénylik magoknak
a teljességet. A mint az I-ső kötet előszavában is megjegyeztük,
fődolog volt előttünk a beküldött anyag megválasztása és gondos
kiadása; a kritikai magyarázatot úgy nyelvi, mint aesthetikai
tekintetben nagyrészt mellőztük s csak a legfőbb pontokra
szoritkoztunk.
Mellőztük a székely kiejtést is, mert még Kriza hagyatékában is
épen nem, vagy hiányosan volt meg – úgy látszik, később akarta
kiegésziteni a hely szinén – de különben is Kriza a
_Vadrózsák_-ban s a _Nyelvőr_ számos adalékban már elég hiven
visszatükrözték a székely kiejtést s igy nem volt szükség e
leginkább irodalmi czélu gyüjteményben erre is figyelmet
forditanunk. Minden egyébben hiven követtük a székely
tájszólást.
S most nincs egyéb hátra, mint kérnünk a népköltészet kedvelőit
s különösen hazánk lelkes ifjuságát, hogy gyüjtsék
népdalainkat és meséinket s küldeményeikkel minél többször
örvendeztessék meg a Kisfaludy-Társaságot.
Buda-Pest, jul. 20. 1882.
_=A szerkesztők.=_
TARTALOM.
Előszó V
Balladák és rokonnemüek 1–114
Dalok 115–239
Szerelmi dalok 117–181
Hazafiui és katonadalok 182–212
Tréfás és gúnydalok 213–230
Vegyes dalok 231–239
Tánczszók 240–252
Gyermek- és játékdalok 253–263
Lakodalmi versek, rigmusok, köszöntők 264–283
Halotti énekek 284–290
Találós mesék 291–298
Közmondások és sajátságos szólásmódok 299–316
Mesék és mondák 317–417
Mesék 318–398
Székely helyi mondák 399–406
Krisztus-mondák 407–417
Jegyzetek 421–459
BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.
Kriza János gyüjtése.
A mádéfalvi veszedelemről 41
A megcsalt leány 38
A megétett János 7
A székely katona 34
Árva giliczéről 40
Betlen Anna 18
Biró Szép Anna 20
Ugyanaz más változatban 22
Dancsuj Dávid 35
Fogarasi István 3
Gál Ferus, Gál Gáspár 29
Györbiró Áron 36
Ugyanaz más változatban 37
Homlodi Zsuzsánna 419
Három tolvaj legény 32
Ihon nevekedék 15
János urfi 30
Kerekes Izsák 4
Kicsi nemes legény 42
Kis Gergő Istvánné 16
Magyarósi Tamás 14
Mónusi Jánosné 17
Rablegény 33
Szakács Gyuri 39
Szabó Orzsika 25
Szeredai falu végen 39
Szép Ilona 13
Szép Julia 8
Ugyanaz más változatban 10
Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.
A fogoly katona 43
A hegyi tolvaj 88
A rablegény 87
Árva Mózi 106
Biró Máté 47
Daniel Imre 56
Ugyanaz más változatban 58
Déne Józsi 92
Ének ősapánk- és anyánkról 112
Görög Ilona 63
Három árva 78
Ugyanaz más változatban 79
Kapitánné leszek 104
Kádár Kata 67
Ugyanaz más változatban 70
Király urfi 61
Kis Ilona 80
Kispál Imre 82
Kőmives Kelemen 72
Molnár Gyuri 107
Nagybihal Albertné 59
Nóta Dako Sándorról 76
Pál Boriska 98
Pénzes Máté 108
Sajgó Sándor nótája 109
Sári asszony 83
Ugyanaz más változatban 85
Selyem Sári 93
Sólyom Eszti 101
Sorozáskor 111
Ugyanaz más változatban 112
Szőcs Maris 102
Szolga Máris 89
Szőke Mihály 110
Teleki Évi 103
Ugron János 53
Ugyanaz más változatban 55
Váradi József 94
Ugyanaz más változatban 96
Ugyanaz más változatban 97
Virág János 99
Ugyanaz más változatban 100
DALOK.
Kriza János gyüjtése.
A fekete holló gyászt visel magáért 119
A malomba jártam 118
A merre én járok 124
Az én anyám káposztát főz 213
Az Olt vize folydogál csendesen 125
Barna pej paripa 125
Bárcsak én addig ne sirnék 121
Bohó az, a ki búsul 124
Egy vén ember bánatjában 233
Elment a galambom 118
Elment a madárka 120
Első házam vala 232
Este felé jár az idő 231
Este vagyon, szürkül be 120
Érik a szőjlő 231
Fehér ruha a fejemen 121
Ha elmégysz is, járj békével 123
Hála neked nagy Ur Isten! 214
Huzzák a harangot 214
Ifju legény vagyok, el-elszomorodom 234
Istenem, mi lelt engemet 122
Kapum előtt nincsen árok 127
Ki az ő édesit igazán szereti 124
Köszönöm, édesem 119
Meghalt az én apám 213
Mit keressz szarka a szeméten? 126
Molnár legény voltam én 215
Ne küldj rózsám, aratóra 117
Nem hiszek kendteknek, hugom asszony 216
Oh te szegény denevér 214
Olyan beteg vagyok 123
Sötét pej paripa 118
Benedek Elek és Sebesi Jób gyüjtése.
Ablak alatt egy rózsafa nem látszik 188
Ablak alól a rózsafa nem látszik 138
Ablakomba három fazék muszkáti 156
Ablakomra süt a nap 175
Addig bánom, a mig élek 136
Addig ültem a tüzhelyen 217
Adjon Isten j’écczakát 130
Adjon Isten minden jót 237
A gőzösnek ablakába’ 182
A hévízi piaczon 181
A jegenye, jegenye 132
A kalapom teteje 139
Akár milyen szegény vagyok 170
Akkor volna szép az erdő 173
A macskának négy a lába 261
A mult télen, a mult nyáron 155
A nagy mező kutja 133
Anyám, anyám, hozz ennem 253
Apa-csiga-mamaliga 263
A peteki hegytetőn 139
A rákosi utcza 155
A sárig asszonynak elveszett fatikája 255
A szeretőm elhagya 178
A szeretőm elhagyott 134
A szép asszony messze lát 224
A torjai mogyoró 163
Az a virág, melyet adtál 129
Az erdőben fiatal fa 145
Az én csizmám disznóbőr 219
Az én kedves ángyomasszony 230
Az én rózsám felcsiki 216
Az én rózsám székely huszár káplár 170
Az én szivem csalni nem tud 159
Azért, hogy én barna fattyu vagyok 196
Az olyan leányért 219
Azt a gyürüt, melyet adtam 166
Árva vagyok, árva 239
Árva vagyok, mint gerlicze 131
Bacson vize folydogál csendesen 196
Beli kuczi, beli 261
Besorozott a német katonának 208
Beteg az én rózsám szegény 175
Bikafalván alúl Bögöz 137
Boldogságnak édes anyja 286
Bú életem, bánat napom 174
Czifra száru laboda 226
Csehországban voltunk veszedelemben 186
Csörgedeznek a patakok 183
Debreczentől nincsen messze a vasut 191
De meguntam Ferencz Józsit szolgálni 203
De szeretnék a császárral beszélni 209
De szépen megy a hajó a vizen 199
Eb adús 262
Egy asszonynak két szép lánya 163
Egy az óra, kettőre jár 156
Egybegyültek, egybegyültek 220
Egyerem, begyerem 255
Egy kis kertet keriték 258
Egyszer ide, máskor tova 181
Elindulék a hazámból 201
Elmehetsz már a templomba 219
Elment az én rózsám 141
Elment János az erdőre 226
Elmégysz úgy-e 166
Elől megyen úr 262
Eltelt tőlem minden vigság 135
Elvágtam az ujjam, de nem fáj 169
Elvesztettem lovam 172
Erdővidéki faluk gúnynevei 263
Erre rózsám, erre nincsen sár 142
Esik eső, bugyborékol 140
Este későn ne járj hozzám 164
Este jött a parancsolat 193
Este van már, szól a dob a várban 207
Esztendőben egyszer esik karácson 236
Ez a kis lány mással éli világát 163
Ez az utcza bánat utcza 162
Édes anyám jaj de szépen neveltél 192
Édes anyám kiállott a kapuba 202
Édes anyám most küldött egy levelet 207
Édes anyám nyujtsd ki a jobb karodat 237
Édes anyám sokszor intél a jóra 185
Édes rózsám ravasz voltál 149
Életemnek komolyságát elértem 196
Én csak azért szeretem 163
Én csak hírül hallom 159
Én is felülék a világ lovára 165
Én vagyok az, a ki nem jó 228
Falu végén de szépen muzsikálnak 195
Faluvégi szögeleten 146
Fáj a szívem szivedért 152
Felsütött már a hajnali csillag 141
Felszántom a király udvarát 206
Felültem én kis pej lovam hátára 165
Főbe ütték a birót 220
Fujja a szél, kergeti a felleget 140
Fuvom az éneket 211
Galambfalvi nagy hegy alatt 129
Galiczia közepébe 208
Gyi fel sárga a tetőre 160
Gyolcs az ingem, keményitett az alja 156
Ha az alsó malom mind aranyat járna 225
Ha a vizre általjösz tisztálni 133
Ha bemegyek a sorozó szobába 205
Hadd zeregjen a kocsi, hadd menjen 209
Haj, de magas a kerttető 129
Haj de magas a Réztető 129
Haj Istenem, adj erőt a lovamnak 169
Hallod rózsám, mint fütyöl a rigó 203
Ha megházasodol 221
Ha meguntad rózsám 157
Ha még egyszer Ludwig-baka lehetnék 209
Ha nem ismertelek volna 150
Haragusznak rám a lányok 180
Három dió hat baraczk 222
Házam megett egy almafa 194
Hát csak azért születtünk 288
Hej Budavár, Budavár 171
Hej gerenda, gerenda 254
» » » 256
Hej, kiállott 223
Hej páva, hej páva 171
Hej ricze, ricze 176
Hej titkos a szerelem 138
Herczeg Józsi lovas-regementje 186
Hideg hóval, zuzmarával jő a tél 142
Hires falu Madaras 261
Hogyha folyó lennék 167
Hogyha szeretsz, olyant szeress 152
Hová lábad teszed 156
Hová menyen csonka nagyapó? 262
Hull a fáról most a virág 132
Hull a golyó, fütyölnek a kartácsok 187
Ide ki az éveg-csürnél 225
Ifjak, szüzek vigyázzatok 287
Ifjuság sólyom madár 159
Indulásra készen állok egész nap 210
Ingadozó nádszál 164
Isten már hozzátok 285
Isten veled rózsám 151
Jaj de boldog az az édes anya 184
Jaj, de megöregedtem 238
Jaj Istenem, bánat napom 225
Jaj Istenem, hogy éljek meg 168
Jő az idő, húsz év közelget 198
Kakas, Isten jó napot 254
Kalangya van künn a mezőn 134
Kapum előtt ne fütyörészsz 144
Katonának vagyok irva 190
Katonának visznek 207
Kedves rózsám virágos kis kertje 195
Kegyes szűz Mária 289
Kerek a káposzta 177
Kerek karazsia 257
Kertem alatt szól a haris 223
Kesereghet az az anya 185
Kereszturi szép menyecske 128
Készülj már ez világ 284
Két ökörrel, szekervel 222
Kétszer kettő tudom, hogy négy 128
Kifeküdt az én rózsám a mezőre 161
Kifogtam én a rózsámnak kendejét 162
Ki-ki járja tánczát 237
Kimenék a zöld erdőbe 168
Kimenék egy hegyre 146
» » » 153
» » » 147
Kinek a kutyája 158
Kinek nincsen pántlikája 230
Kinek nincsen szeretője 158
Kinek szeretője nincsen 176
Kis Baczonba’ gombos inget viselnek 178
Kis kutya, nagy kutya 178
Kis koromban árvaságra jutottam 236
Kis menyecske, nagy menyecske 178
Kis szekeres, nagy szekeres 179
Kitörött a rózsám kis ablaka 198
Ki van a szekerem rúdja 143
Korond között nevekedtem 211
Kormos vize kiöntött a mezőre 192
Könnyü neked rózsám 184
Le van az én rózsám képe 200
» » » » » » 212
Ma dagadjon, holnap apadjon 260
Maros vize partján állok 151
Már eljött az a nap 205
Megházasodtam te Pista 218
Megtagadott engem az édes anyám 167
Mély kútba tekinték 257
Micsoda csárda ez, de csinos 180
Mikor az Isten a czigányt teremtette 228
Mi lelt rózsám, mi lelt 172
Mind azt mondják a nagy gazda-legények 239
Mindenféle szeretőm volt 151
Mit mond a bárány? 259
Mit mond a czinege? 261
Mit mond a fecske? 259
Mit mond a kicsi kakas? 260
Mit mond a kutya? 260
Mit mond a lúd? 259
Mit mond a macska? 261
Mit mond a nyul? 260
Mit mond a vad galamb? 260
Mit mond a varju? 260
Molnár leányt szeretek 224
Mosd ki rózsám ingem gatyám fejérre 206
Mostan hevertemben egy dolgot mondanék 228
Nagy-baczoni hires lányok 222
Nagy oka van keservemnek 144
Ne felejts el rózsám, ne felejts engemet 210
Ne hunyorits a szemembe 153
Nem hiszed, hogy beteg vagyok 150
Nem hitted rózsám, katona vagyok én 197
Nem mind arany, a mi fényes 154
Nem remélek semmi jót 144
Négy ökröm a járomba 172
Nincs okosabb, mint a ló 238
Nincsen olyan jó gazdasszony 220
Nincsen olyan keserüség 141
Nincsen nagyobb gyötrelem 153
Ó! ó! ó! kerek tó 258
Oda ki a csöngörbe 136
Oh hogy fülemile 167
Oh Istenem, be megbántam 148
Oláh, oláh, ordás zsák 261
Őszszel hervad el a virág 208
Patak marton nem jó lakni 168
Piros leányt ne szeress 227
Puty-pu-ruty 258
Reggel korán megütötték a dobot 187
Rózsám tegnap megkéretett 158
Sárga csitkó, selyem nyereg rajta 149
Sárga zsinor, fekete a közepe 138
Simijon, sapka 261
Sik az út előttem 135
Sirhat az az édes anya 239
Sirhatsz édes apa s anya 199
Soha sem vétettem 188
Ugyanaz más változatban 189
» » » 203
» » » 204
Szabjad nekem rózsám a gyolcs inget 190
Száll a felhő napnyugatról keletre 131
Szegény vagyok, szegénynek születtem 174
Szemeimet felvetettem 201
Szentgerlicze, szekercze 230
Szeress rózsám, a kit tetszik 153
Szerettelek egy ideig 175
Szerettelek rózsám nagyon 162
Szereti a czigány 223
Széles az ökröm szarva 171
Széles árok, keskeny palló bel’estem 130
Szép a tavasz, szép a nyár 152
Szépen kérem tensur 238
Szépen szól a francziának bandája 183
Szombat este, szombat este 161
Tán azt hiszed mákvirág 181
Tán azt tudod, hogy bánom 170
Tánczszók 240
Te keritéd gyászba szivem 143
Tej, turó, tejfel 224
Tiltnak rózsám, tiltnak tőled 153
Tisza partján van egy hajó kikötve 194
Tiz, tiz, tiszta viz 256
Tóba’ fürdik a rucza 176
Tul a vízen dereng az ég 137
Túrót eszik a czigány 221
Udvarhelyi piaczon 140
Udvarhelyi veres torony 222
Udvarhelyről három zsandár utazik 212
Udvaromon arany válu, arany kút 179
Udvarom, udvarom 193
Ugyan édes Zsuzsikám 132
Úgy elmegyek a rózsámtól 139
Ujjuju! 262
Veszszen el az a szeretet 148
Végig megyek a nagy utczán dalolva 209
Végig mentem udvarhelyi piaczon 182
Virágos kert közepibe 177
Virágot szed a rózsám a réten 142
Voltam én még molnár is 226
Volt nekem szeretőm 218
Volt szeretőm tizenhárom 160
Zabot vittem a malomba 235
Zöld fűre szokott a harmat leszállni 157
MESÉK ÉS MONDÁK.
A bolondos legény 373
A fotosi ember polturája 397
A három szerencsepróbáló 343
A két bors-ökröcske 350
A Szerencse és az Áldás 377
A szép ember és a csalfa asszony 393
A táltos király-leány 339
A tejkut 332
A zarándok és az Isten angyala 384
Hamvas Gyurka 362
Mondjad hát: széna 355
Szerencsének szerencséje 319
Többet tud az apjánál 389
Székely helyi mondák I–XII 399
Krisztus-mondák I–VI 407
SZÉKELYFÖLDI GYÜJTÉS.
BALLADÁK ÉS ROKONNEMŰEK.
KRIZA JÁNOS GYÜJTÉSE.
1. FOGARASI ISTVÁN.
Ablakba’ könyököl Fogarasi István,
Mellette könyököl az ő testvérhuga.
‚Hallottad-e hírit, édes testvérhugom:
Elköteleztelek be Törökországba,
Nagy török császárnak, jegybeli mátkának?‘
»Nem hallottam hírit, édes testvérbátyám!
Adjon Isten nekem inkább víg vacsorát,
Víg vacsora után könnyü betegséget,
Szép piros hajnalba’ világból kimulást.«
Meghallgatá Isten az ő kévánságát,
Ada Isten neki egy jó víg vacsorát,
Víg vacsora után könnyü betegséget,
Szép piros hajnalba’ világból kimulást.
Eljöve, eljöve a nagy török császár,
Kérdezi: »Hol vagyon gyürüsöm, jegyösöm?«
»Virágos kertiben virágokat plántál.«
Oda mene, oda a nagy török császár,
Hát a virágok is mind elhervadoztak,
Az ő szeretője pedig sehol sincsen.
Visszajöve, vissza a nagy török császár,
Kérdezi: »Hol vagyon gyürüsöm, jegyösöm?«
»Leányok házában magát öltözteti.«
Oda mene, oda a nagy török császár,
Hát a leányok is mind gyászba öltöztek,
S az ő szeretője nyujtópadon fekszik.
»Add ide, add ide, Fogarasi sógor,
Add ide én nékem gyürüsöm, jegyösöm!
Csináltatok néki márvánkő koporsót,
Be is behuzatom földig bakacsinnal,
Meg is megveretem arany fejü szeggel,
Meg is gyászoltatom hatvan katonával.«
»Nem adom, nem adom, te nagy török császár,
Csináltatok én is márvánkő koporsót,
Be is behuzatom földig bakacsinnal,
Meg is gyászoltatom hatvan katonával,
Hadd nyugodjék itten apjával, anyjával
Apjával, anyjával szülötte földibe’.«
2. KEREKES IZSÁK.
Hallottad-e hirét a hires Szebennek,
A hires Szebennek s a hires Mohának,
A Mohában lakó Kerekes Péternek,
S Kerekes Izsáknak, ő felnőtt fiának?
Ez egyszer ittason ment az istállóba,
Ott is lefeküvék a lovak jászlyába.
Egyszer csak kimene az ő édes apja
A tornáczba s lenéz onnan a határra.
Hát bizony jődögel nagy fekete sereg,
Úgy látszik messzünnen mint a setét felleg,
Nem tudják, miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondolják: a szebeni ráczok.
Ekkor csak lemene Izsák édes apja
A lovak jászlyához s ilyen szókkal mondja:
»Kelj fel, fiam, kelj fel, jó Kerekes Izsák!
Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,
Úgy látszik messzünnen mint a setét felleg,
Nem tudjuk, miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.«
Ekkor megfordula az első álmából,
De mégsem kele fel a lovak jászlyából.
Másodszor kimene az ő édes anyja,
S ilyen szókkal költi igen hamarjába:
»Kelj fel, fiam, kelj fel jó Kerekes Izsák!
Mert bizony jődögel nagy fekete sereg,
Úgy látszik messzünnen, mint a setét felleg,
Nem tudjuk miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.«
Ekkor megfordúla második álmából,
De mégsem kele fel a lovak jászlyából.
Harmadszor kimene szép gyönyörü mátka
A tornáczba s mindjárt lenéz a határra.
Hát jő az ellenség igen hamarjába’,
És leszalada ő a lovak jászlyához,
És igy kezd beszélni a kedves urához:
»Kelj fel, szivem, kelj fel; itt van az ellenség,
Nem tudjuk, miféle, kurucz-e vagy labancz,
De mégis gondoljuk: a szebeni ráczok.«
És ekkor felugrék jó Kerekes Izsák,
Igen hamarjába’ a lovát kihozák,
Felköté a kardját mindjárt oldalára,
S felfordúla szépen jó barna lovára,
És visszatekinte s ilyen szókkal beszélt:
»Kiontatom vérem apámért, anyámért,
Megöletem magam szép gyürűs mátkámért,
Meghalok én még ma magyar nemzetemért.«
E szók után lovát sarkantyúba kapja,
S az ellenség felé nagy bátran ugratja;
Hát jőnek a ráczok, ő meg előttök van,
Kard-emelve vágtat igen iszonyuan.
»Add meg magad, add meg, jó Kerekes Izsák’.«
– A ráczok előre neki azt kiáltják –
»Látjuk, hogy vitéz vagy, de csak egyedül vagy,
A reménység téged most mindjárást itt hagy,
Akár mint mesterkedj’, a mi kezünkbe vagy!«
»Mit adok rajtatok, ha egyedül vagyok!
Kard nem jár meg engem, akár mint vágjatok.«
Mond Kerekes Izsák s vagdal jobbra-balra,
Hullatja a ráczot a kardja egymásra,
Egy elémentébe’ gyalog ösvényt vága,
És visszajöttébe szekérutat nyita,
De ekkor megbotlék a lovának lába,
Ő meg a lováról a földre borúla.
Jó Kerekes Izsák igy járt a lovával,
A ráczok pediglen karddal és dárdával
Vágják, ölik őtet s mindaddig göbődik,
A mig egyet sem rug s nem is vergölődik.
Igy pusztitották el Kerekes Izsákot,
A ki a kardjával levága sok ráczot.
3. A MEGÉTETT[1] JÁNOS.
»Hát te hol jártál, szivem lelkem Jánosom?«
»Jaj, én ángyoméknitt, édes anyám aszszony!
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát ott mit adtak, szivem lelkem Jánosom?«
»Ott négy lábu rákot[2] édes anyám asszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát azt mibe’ adták, szivem lelkem Jánosom?«
»Azt egy szép tányérban, édes anyám aszszony
Jaj, fáj szivem, fáj vesd meg ágyamot!«
»Azért vagy tán beteg szivem lelkem, Jánosom?«
»Az a földbe viszen édes anyám aszszony.
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz apádnak, szivem lelkem Jánosom,«
»Jó vasas szekerem édes anyám aszszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz bátyádnak, lelkem szivem Jánosom?«
»A szép négy ökrömet, édes anyám aszszony.
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz ecsédnek, szivem lelkem Jánosom?«
»Négy szép hámos lovam, lelkem anyám aszszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz hugodnak, szivem lelkem Jánosom?«
»Házi rakományom, édes anyám aszszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
»Hát mit hagysz ángyodnak szivem lelkem Jánosom?«
»Örök kárhozatot, édes anyám aszszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot.«
»Hát mit hagysz anyádnak szivem lelkem Jánosom?«
»A bút s a bánatot, édes anyám aszszony,
Jaj, fáj szivem, fáj, vesd meg ágyamot!«
4. SZÉP JULIA.
»Szép Juliám, szép leányom,
Kertemben nyilt tulipánom,
Ne szeresd te jobbágyodat!«
Nem szeretem jobbágyomat,
Csak szeretem az ifiat,
Szép ifiat, a lelkemet!
Jaj kimene öreg király,
Megfogatá az ifiat,
Fölteteté csonka torony,
Csonka torony tetejére.
Hej kimene szép Julia,
Meglátá őt az ifiu:
»Hej Juliám, szép Juliám,
Kertbe’ nyiló szép violám,
Menj be te is az apádhoz,
Essél térdre eleibe,
S mondd meg neki ilyen szókkal:
»Atyám, atyám, öreg király!
Vétesse be az ifiat,
Csonka torony tetejéből,
Ne veresse az esővel,
Ne fútassa hideg széllel,
Ne süttesse a napfénynyel.«
Hej bemene szép Julia,
Térdre esék apja előtt
S monda neki ilyen szókkal:
»Atyám, atyám, öreg király!
Vétesse le az ifiat
Csonka torony tetejéről,
Ne veresse az esővel,
Ne fútassa hideg széllel,
Ne süttesse a napfénynyel!«
Jaj kiméne öreg király,
Levéteté az ifiat
Csonka torony tetejéről,
Kiviteté sik mezőre,
Sík mezőnek közepére,
Ott őt mindjárt megöleté,
Szivét, máját kivéteté,
S Juliának haza küldé.
Hogy meglátá szép Julia,
Hogy megölték az ifiat,
Fejét földre csüggesztette,
Magát halni eresztette.
Hogy meglátá öreg király,
Hogy haldoklik Juliája:
»Hej Juliám, szép leányom,
Kertembe’ nőtt tulipánom!
Ha én ezt igy tudtam volna,
De hogy megölettem volna,
Fiamnak fogadtam volna,
Királyságom, országomat,
Mind, mind neki adtam volna.«
5. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
A pogány király leánya
Szépen sétál az utczába’
A szép kedves ifiuval.
Azt meglátá pogány király,
Megfogatá szép ifiut,
Betéteté a tömlöczbe,
A tömlöcznek fenekére;
Ott tépeté a békákkal,
Ott szivatá a kigyókkal.
Oda sétál szép Lilia,
Szépen termett szép viola:
»Itt mit csinálsz szép ifiu?«
‚Én bizony csak, mint egy árva,
Ki társától el van válva.‘
Haza sétál kis Lilia,
Szépen termett szép viola:
»Atyám király, egyet szólnék,
Ha nehezen nem is esnék,
Azt izente szép ifiu:
Vétesse ki a tömlöczből,
A tömlöcznek fenekéből.
Jaj mint tépik szálkás húsát,
Jaj mint szívják piros vérit.«
Kivéteté pogány király,
Föltéteté a várfokra,
Oda sétál szép Lilia,
Szépen termett szép viola:
»Itt mit csinálsz szép ifiu?«
‚Én bizony csak, mint egy árva,
Ki társától el van válva.‘
Haza mene kis Lilia,
Szépen termett szép viola:
»Atyám király egyet szólnék,
Ha nehezen nem is esnék.
Azt izente szép ifiu:
Vétesse le a várfokról,
Ne fúvassa hideg széllel,
Ne veresse az esővel!«
Megfordula pogány király,
Ugy megrugá a leányát,
Vörös szoknya elhasada,
Piros vére megindula
Ahajt szörnyü halált hala.
Húzni kezdék a harangot,
Azt meghallá szép ifiu:
»Vajon kinek harangozank,
Talán az én Liliámnak,
Jaj, hogy ha ő meghalt értem,
Jaj, én is meghalok érte.«
Lefordula a várfokról,
Ahajt szörnyü halált hala.
Fölviteté pogány király,
Egymás mellé nyújtóztatá,
Az egyiknek csináltatott
Fejér márván kő koporsót;
A másiknak csináltatott
Vörös márván kő koporsót;
Az egyiket temettette
Az oltárnak elejébe,
A másikat temettette
Az oltárnak háta mögé;
Az egyiken nevelkedék
Fejér márván liliomszál;
A másikon nevelkedék
Vörös márván liliomszál;
Addig addig nevelkedtek,
A mig öszszekapcsolódtak.
Oda sétál pogány király,
Le akará szakasztani…
Megszólalék a leánya:
»Atyám, atyám, édes atyám,
Éltünkbe’ se hagytál békét,
Bár holtunkba’ hagynál békét.«
6. SZÉP ILONA.
»Isten jó nap, biró gazda, kelmed házában!«
»Hozott Isten szép Ilona az én házamban!
Mért sirsz, mért sirsz szép Ilona az én házamban?«
‚Én elhajtám lúdaimat szép zöld pázsitra,
Oda jöve biró fia, lúdam behajtsa,
Agyon üté kelmed fia szép gunáromat!‘
»Ne sírj, ne sírj szép Ilona szép gunárodért,
Megfizetem szép gunárod, mondsza: menynyit ért?«
‚Minden legkissebb tolláért egy-egy aranyat,
Hátul legyező farkáért arany legyezőt,
A szárnyáért, két szárnyáért két arany tányért,
A lábáért, két lábáért két arany kalászt,
A nyakáért, szép nyakáért hat sing pántlikát.
A fejéért, szép fejéért egy arany almát,
Abban égő két szeméért két égő gyertyát,
Hajnal-visító torkáért, arany trombitát,
Benne lévő költségéért hat font rizskását,
A zúzáért, a májáért, hat fejkáposztát.‘
»Számtalan sok kivánsága szép Ilonának,
Akasztófa helye tehát biró fiának!«
‚Akasztófa olyan legyen, mint kinyilt rózsa,
Két karom két szép karfája, akasztófája.‘
7. MAGYARÓSI TAMÁS.
Honnét házasodol Magyarósi Tamás?
»Én is házasodom, aj bé-Barassóból
Vén Vajda Jánosné felnőtt szép leányát,
Vajda Ilonáját!«
Hindógál a hintó, sirdogál a leány,
Vissza-visszatekint Magyarósi Tamás:
»Mért sirsz, mért keseregsz jegybeli szép mátkám?
Te tán azt gondolod, hogy nincsen én nekem
Jó tizenkét ökröm, jó vasas szekerem.«
»Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy vagyon.«
– Szóval fölfeleli nagyobbik nyoszolyó:
»Add ide, add ide Magyarósi Tamás,
Gyönge gyolcs ingedet al-pókaruhának!«
»Nem adom, nem adom gyönge gyolcs ingemet
Al-póka-ruhának a beste kurának!«
Hindogál a hintó, sirdogál a leány
Vissza-viszsza tekint Magyarósi Tamás:
»Mért sirsz, mért keseregsz jegybeli szép mátkám?
Te tán azt gondolod, hogy énnekem nincsen
Jó csata ménesem, jó esztena juhom.«
»Én azt nem gondolom, jól tudom, hogy vagyon!«
– Szóval fölfeleli kisebbik nyoszolyó:
»Add ide, add ide Magyarósi Tamás
Selyem sinór öved al-póka-kötőnek.«
»Nem adom, nem adom selyem sinor övem
Al-póka-kötőnek a beste kurának!«
»Kocsisom, kocsisom, forditsd meg a hintót,
Mond meg az anyjának, az ördög adtának,
Ha igy nevelt leányt, igy is vegye hasznát!«
8. IHON NEVEKEDÉK.
Ihon nevekedék
Egy arany almafa,
Körül folyta tövét
Gyenge gyopár virág;
Alatta üldögél
Szegény árva leány.
Köti koszoruját,
Siratozza magát:
– »Sem apám, sem anyám,
Sem gondom viselő.«
Az ajtón hallgatja
Egy kevély katona:
»Ne sirj, ne keseregj,
Szegény árva leány,
Leszek apád, s anyád
Mint gondod viselő.«
»Nekem bizony ne légy,
Te kevély katona,
Mert nekem is vagyon
Jegyösöm, gyürüsöm,
Kiért én elvártam
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig
Teljes harmadnapig.
De én még elvárom
Hét szép esztendeig,
Hét szép esztendeig,
Teljes harmadnapig;
De ha akkor se jő,
Én aztán elmegyek
Az apáczák közé,
Az apácza földre,
Ott én a mig élek
Istent is szolgálok,
Ha pedig meghalok:
Isten előtt állok.«
9. KIS-GERGŐ-ISTVÁNNÉ.
»Uram édös uram, édös jámbor uram!
Ereszsz el engemet, igen szépen kérlek,
Legkissebb leányod’ látogatására;
Hallottam felőle, nem szánja a szegént!«
El is elindula, reá is talála,
Kapuban áll vala legkissebb inassa.
»Inasom, inasom, én édös inasom.
Mondd meg aszszonyodnak, ne sajnáljon tőlem,
Ne sajnáljon tőlem egy szelet kenyeret,
Egy szelet kenyeret, s egy kis pohár vizet.«
»Asszonyom, asszonyom! én édes asszonyom!
Azt mondja egy koldus, ne sajnáljon tőle,
Egy szelet kenyeret, s egy kis pohár vizet.«
»Mint sem kenyeremet egy koldusnak adnám,
Komondor kutyámnak oda hajitanám:
Mintsem a vizemet egy koldusnak adnám
Palotám földjével inkább fölitatnám.«
»Hallod-e hallod-e, te nagyságos asszony!
Mikor leány voltál, ki leánya voltál?«
»Kis-Gergő Istvánné legkissebb leánya.«
»Bizon ha te voltál legkissebb leánya,
Úgy hát én is vagyok az ő hütös társa.«
»Te vagy-e, te vagy-e lelkem édes anyám?
Gyere be, gyere be, sietve jere be!
Csináltatok neked jó köményes levet,
Adok neked, adok, patyolat gyolcs inget,
Neked adom, neked, irott palotámot,
Neked adom, neked, gyontáros hintómot,
Neked adom, neked, hat szép paripámot.«
»Köményes levedet egye meg a kutya,
Patyolat-gyolcs inged, fujja el a nagy szél,
Irott palotádot égesse meg a tűz,
Gyantáros hintódot egye meg a rozsda,
Hat szép paripádot verje le döghalál,
Nem kell nekem semmid, te magad sem kelleszsz,
Maradj csak magadnak szép nagyságos aszszony!«
10. MÓNUSI JÁNOSNÉ.
Ablakba’ könyököl Mónusi Jánosné,
Ott himet varr vala fekete selyemmel,
Hol selyme nem éri a könnyivel tölti.
Lábával rengeti kis futkosó fiát
»Beli fiam, beli, Mónusi Samuka,
Beli fiam, beli Mónusi Samuka,
Ha az Isten neked emberkort ad érni,
Ne hídd te apádnak a Mónusi Jánost
Hanem hídd apádnak a dersi főbirót.«
Ajtóban hallgatá jó Mónusi János:
»Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!«
»Mindjárt megnyittatom édes, jámbor uram!«
És Mónusi János berugá az ajtót.
»Meg ne tagadd asszony mostan beszédedet!«
»Nem tagadom, uram, a szolgálót hittam.«
»Megtagadád asszony úgy-e beszédedet?
Meghagyom életed, hogy ha nem emlited
A dersi főbirót, de ha megemlited
A fejét vétetem ő neki és neked!«
»Dehogy nem emlitem, el sem is felejtem,
Az eszemből soha, soha ki nem vetem.
Fejem a fejével egy gödörbe hulljon,
Vérem a vérével egy patakot mosson,
Lelkem a lelkével Isten előtt álljon!«
És Mónusi János haragra gyulada,
A dersi főbirót rögtön elhivatja,
A dersi főbiró a mint oda ére
Mind a kettőt egybe állitotta térdre.
És mind a kettőnek fejét elütteté,
És mind a kettőt egy gödörbe teteté.
11. BETLEN ANNA.
Sárosi Mihály, Betlen János
Egy asztalnál ülnek vala,
Együtt esznek, isznak vala,
Együtt beszélgetnek vala. –
Szóval mondja Sárosi Mihály:
»Hallja-e kend, kedves komám,
Fenyitse meg kend a hugát,
Éjtszakának ideiben
Ne járjon az istálóba.
Kocsisomot szeretgeti
Hiv paripám ébresztgeti.« –
»Hallja-e kend, kedves komám,
Az én hugom jámbor leány.«
Szóval mondja Sárosi Mihály:
»Meg mutatom jámborságát
Két karomnak erejével,
Fényes kardomnak élével.«
Hallja kapu csikorgását,
Magos patkó kopogását,
Selyem szoknya suhogását.
Mindgyárt ment az istálóba,
Az istáló ajtajába.
Szóval mondja kocsissának:
»Nyisd ki kocsis az ajtódat:«
Nem nyithatom, kedves gazdám,
Szabadon van hiv paripám,
Ha kinyitom, elszalasztom,
Tudom soha meg sem fogom.
Úgy megrugá az ajtaját
Hogy két felé esék mindgyárt.
Hát ott vagyon Betlen Anna.
Kardját belé akasztotta,
Selyem szoknya elhasada,
Piros vére kicsordula. –
Haza méne Betlen Anna,
Lefekvék a vetett ágyba.
Reggel oda ment az ángya:
»Mi lelt, mi lelt Betlen Anna?«
»Aj mi nem lelt, kedves ángyom!
Béhágék a kőkertembe,
Rózsabokor megakaszta,
Selyem szoknya elszakada,
A vér mingyát kicsordula.
Talpig vagyok aludt vérben,
Magam pedig haló félben.«
»Hallod-e te Betlen Anna!
Állj ki te az udvarodra,
Imádkozzál az Istennek,
Bocsássa meg büneidet.«
Ángyom, ángyom, kedves ángyom,
Mossanak meg ürmös borba,
Takarjanak gyenge gyolcsba,
Küldjenek ki Kolozsvárra,
Vegyen minden példát róla,
Az árvának hogy van dolga.
12. BIRÓ SZÉP ANNA.
Aj Biró szép Anna ablakba ül vala,
Himit varja vala fekete selyemmel,
Hol selyme nem érte, könnyeivel tötte,
De ki es tekinte egyszer az ablakán.
Hát ott sétál vala három hajdu legén;
Szóval felfelelé aj Biró szép Anna:
»Hova valók vagytok három hajdu legén?«
»Aj bizon mi vagyunk mező-madarasi«
»Hallottátok hirit az én édösömnek,
Az én édösömnek, Hajdu Benedöknek?«
»Aj bizon hallottuk, igen jó barátunk,
Igen jó barátunk s kinyeres pajtásunk.«
Szóval felfelelé aj Biró szép Anna:
»Ha tü nem bánnátok s ha tü akarnátok,
Magam es elmennék az én édösömhöz,
Az én édesömhöz, Hajdu Benedökhöz.«
Szóval felfelelé nagyobb hajdu legén:
»Jaj de hogy nem bánjuk, igen is akarjuk«
Mindjár’ felőtözik aj Biró szép Anna:
Nyakába veté a szép selyem szoknyáját,
Eleibe tette fátyol karinczáját,
Tiz ujjába huzta tiz arany gyürüjét,
Jobb felől zsebibe háromszáz aranyát,
Bal felől zsebibe három száz forintját.
Se szél nem fuvinta, se ág nem csapinta,
Még is elhasada fátyol karinczája.
Szóval felfelelé az ő édes anyja:
»Ne menj el, ne menj el én édös leányom,
Mert nem lösz szöröncsés a te utazásod.«
Mégis csak elmöne aj Biró szép Anna,
Ők is mönnek vala röngetög havason,
Röngetög havason, röngeteg erdőkön.
Szóval fölfelelé aj Biró szép Anna:
»Jaj én úgy ihatnám, hogy szinte möghalok!«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Várj kicsit, nem sokat aj Biró szép Anna!
Elmegyünk, elmegyünk rózsa mezejibe,
Rózsa mezejibe, rózsabokor alá.«
Mindaddig menének, mig oda érének,
S ők es leülének rózsabokor alá.
Szóval fölfelelé aj Biró szép Anna:
»Jaj én úgy alhatnám, hogy szinte meghalok,
Ha tü nem bánnátok, ha tü akarnátok,
Egy csöppöt alunnám rózsabokor alatt.«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Jaj dehogy nem bánjuk, igen is akarjuk.«
Ekkor elaluvék rózsabokor alatt.
Aval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
Öljük meg, öljük meg aj Biró szép Annát.
Szóval fölfelelé kissebb hajdu legén:
»Ne öljük meg szegént, hagyjuk meg életét,
Hagyjuk meg életét, hadd jöjön el velünk.«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Ha őt meg nem őjük, őjünk meg tégedet!«
Meg es csak megölik aj Biró szép Annát,
Róla le es veszik dȧrága gunyáját.
Ők es mennek vala röngetög havason,
Távulról meglátták Hajdu Benedököt:
Szóval, fölfelelé aj Hajdu Benedök:
»Hova valók vagytok három hajdu legén?«
»Aj bizon mi vagyunk mező-madarasi.«
»Hát ti hol kaptátok dȧrága gunyákat?«
Szóval fölfelelé nagyobb hajdu legén:
»Hát bizon mi kaptuk Barassó piaczán,
Barassó piaczán kótya-vetyén kaptuk.«
Szóval felfelelé Hajdu Benedök is:
»Hazudtok, hazudtok mert én jól ismerem!«
Fölütte a kardját s belé ereszködött.
13. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Mögállnak mögállnak három hajdu legén,
Biró Jánosnénak kötött kapujába!
Oda leülének, ahajt kisétála
Aj Biró szép Anna s szóval így fölmondja:
»Hova valók vagytok, három hajdu legén?«
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legén:
»Aj bizon mi vagyunk mező-dētrehēmi,«
»Hát üsmeritök-e Biró Benedököt, az én édösömöt?«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legény:
»Üsmerjük, üsmerjük kinyeres pȧjtásunk«
Szóval igy felmondja aj Biró szép Anna:
»Álljatok mög kissé hadd mönjek veletek,
Az én édösömhöz, Hajdu Benedökhöz.«
Ahajt besétála aj Biró szép Anna,
A nyȧkába veté kamuka szoknyáját,
Elejibe köté selyöem karinczáját,
A fejire köté feteke fátyolát,
A lábába huzá piros szép csidmáját.
Jobb zsebébe tevé háromszáz aranyát,
Bal zsebébe tevé háromszáz tallérát,
Az ujjába huzá tiz ez arany gyürüt.
Szóval igy fölmondja az ő édös anyja:
»Ne mönj el, ne mönj el édös szép leányom,
Mett bizon megölnek az hajdu legényök.«
»Bizon elmönyök én az én édösömhöz,
Hajdu Benedökhöz, az én édösömhöz.«
El es elindula aj Biró szép Anna. –
Úgy mönnek-ugy mönnek három hajdu legén
Elhagyott utakon, felhagyott utakon.
Egyszer egy szép mezőn mikor mönnek vala,
Se szél nem fuvallék, se meg nem akada,
Még es végig hasadt selyöm karinczája.
»Istenöm, Istenöm! szerelmes Istenöm!
Ma bételik rajtam édös ȧnyám szava,
Mett bizon megölnek az hajdu legényök.«
Szóval igy fölmondja aj Biró szép Anna:
»Üljünk le, üljünk le három hajdu legén!«
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legén:
»Ne üljünk, ne üljünk, aj Biró szép Anna!
Ehejt elébb vagyon egy kis csitnye bokor,
Annak árnyékába nyugodjunk meg mü es.«
Oda leülének, oda leülének.
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legén:
Öljük meg, öljük meg aj Biró szép Ānnát.
Szóval igy fölmondja küssebb hajdu legén:
»Hadd jöjön el velünk az ő édösihöz, Hajdu Benedökhöz.«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Ha őtöt nem öljük, megölünk tégedet.«
»Ingöm se öljetök, őtöt se öljétök!«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Bizon megöljük mü, bizon megöljük mü,
Aj Biró szép Ānnát! aj Biró szép Annát!«
Szóval igy fölmondja aj Biró szép Anna:
»A fejemön vagyon feteke fátyolom,
A lábamba vagyon piros patkós csidmám,
Tiz ujjomba vagyon tiz ez arany gyűrü,
Jobb zsebembe vagyon háromszáz aranyom,
Bal zsebembe vagyon háromszáz tallérom,
Azt es néktek adom, csak meg ne öljetök.«
Szóval igy fölmondja nagyobb hajdu legény:
»Gyűrünk es elég van, pénzünk es elég van,
Bizon megölünk mü, bizon megölünk mü!«
Szóval igy felmondja, aj Biró szép Anna:
»El ne mocskoljatok, el ne röcsköljetök,
Egyszeri ütésbe szörnyü halált haljak.«
Úgy megüté főbe nagyobb hajdu legén,
Mingyát Biró Anna szörnyü halált hala,
Őtöt es megfoszták sok szép gunyájától, –
Csutakkal s bokorral oda bétȧkȧrák.
Úgy mönnek, úgy mönnek három hajdu legén,
Egy küs fogadócskát ők es elérének,
Oda bémönének, s oda bémönének.
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Mérjed a bort mérjed, küs korcsomárosné!
Ha kell, gunyát adunk, ha kell, pénzt es adunk.«
Szóval igy felmondja küs korcsomárosné:
»Hol kaptátok tü es azt a sok szép gunyát?«
Szóval igy felmondja nagyobb hajdu legén:
»Egy szép hugom megholt ’s annak a gunyája.«
Szóval igy felmondja küssebb hajdu legén:
»Megölték, megölték aj Biró szép Annát
S annak a gunyája, s annak a gunyája.«
Azon elé szökék Hajdu Benedök es.
»Hol öltétek tü meg, hol öltétek tü meg
Az én édösömöt, aj Biró szép Annát?«
Ő es megfogatá a két hajdu legént.
»Gyere velem, gyere s mutasd meg én nékem:
Hol öltétek tü meg az én édösömöt,
Aj Biró szép Annát, az én édösömöt?«
El es elindulnak, el es elmönének,
Meges meg érköztek hamar arr’a helyre.
Szóval igy felmondja aj Hajdu Benedök:
»Te holtál érettem, s énis halok érted!«
S mingyát ereszködék az élös kardjába
S mingyát szörnyü halált ő es ahajt hala.
14. SZABÓ ORZSIKA.
»Istenem, Istenem, hát én mért születtem,
Hogy ily szerencsétlen lett az én életem?
Kis Küküllő mellett,
Nagy Küküllő mellett
Nálamnál szebb sem volt,
Nálamnál jobb sem volt,
Még is csuffá leve az én vig életem.
Igy üli, igy üli három királybiró
Elvesztő törvényem a biró házánál,
A biró házánál, Mezei Mártonnál.«
»Hová mégy, hová mégy Szép Szabó Orzsika?«
Igy kérdi barátja, jó leány barátja.
»Elmegyek, elmegyek a biró házához,
A biró házához, Mezei Mártonhoz.
Ott ülik én nekem elvesztő törvényem!«
Hogy ő elhallgatta, úgy sirt, úgy kesergett…
Szóval igy felmondja egyik királybiró:
»Ne sirj, ne keseregj, szegény Szabó Orzsik,
Mert az én törvényem téged meg nem ölhet.«
Másik királybiró szóval ezt feleli:
»Mert az én törvényem őt meg nem öleti.«
Mit hazudott, mit már a nagy királybiró?
Szóval igy feleli átkozott Pap János:
»Biz’ az én törvényem őt meg is öleti!
Mert hosszu szilvásban, aszaló torkában
Hallottam sirását a kicsi gyermeknek.
Ő onnan kivette, csihányba aprítá,
S a disznónak adá.
Kiturá a disznó jobb lábát s bal karját!«
Más két királybiró engede ő neki.
Odament a nénje, tisztektől megkéré:
Adnák a kezire, hogy őt elkisérné:
Kezihez vevé a nénje és vezeté,
Nagy sokaság úton Orzsikát kiséré.
Kérdezi a nénjit:
»Aj kedves jó néném, hát mi hova megyünk?«
»Az Isten házába, a templomba megyünk,
Édes jó testvérem!«
Mikor addig értek, és mégis csak hitta:
»Édes kedves néném, itt vagyon a templom,
Itt az Isten háza – hát még hová megyünk?«
»Eherré a dombra, a szőlő fejére.«
Mikor kiérének a szőlő fejére,
Aj a gödör készen, tövissel berakva!
Ahajt csak elrémül szegény Szabó Orzsik,
Hol a temetője, az ő vég ideje.
Segesvári hengér a kezét megfogá,
Gödörhöz hurczolá,
S őt a tövis közé tüstént bebocsátá,
Töviset tevének még a fejére is s földet hánytak reá.
Akkor a testvére onnat eltintorga,
Orzsik ott marada tövissel berakva,
Tövissel berakva, földdel betakarva…
Strázsákat vetének gödör mellékire, erős őrizetre…
Strázsák ott hallgatták, hogy miket kesereg
Szegény Szabó Orzsik, hogy miket panaszol:
»Istenem, istenem, jaj beh nem gondoltam,
Hogy kamuka szoknyám koporsóm is legyen,
Patyolat gyolcs ruhám szemfödelem legyen.
Az én történetem okozta ezt nekem.
De oh én Istenem hallgass meg most ingöm!
De verd meg Pap Jánost mind a mennyen s földön:
A maradékát is, Atyám, eltöröljed,
Nyomóssá e földön de soha ne tégyed!
De oh jó strázsáim most meghallgassatok!
Menjen el az egyik, menjen el oh! haza,
Az édes anyámhoz s a jó testvéremhez,
Nyissák oh nyissák ki a varróládámat,
Vegyék ki, vegyék ki, mi van a fenekén.
Hagyják hazugságba átkozott Pap Jánost,
Mert ott van a gyermek, de halva született!«
Mikoron megkapta ott az ő testvére
Gyaluba takarva a kicsi gyermeket,
Az utczára vitte,
Ottan beszélette
S mindennek mutatta.
Doktort hoztak neki, meg is vizitálták,
Az Orzsik szavait igaznak találták,
Megismerték rajta, hogy halva született.
Akkor az ő nénje lábáról leesett,
Kétségbe is esett,
Hogy halva vették föl ott a hideg földről,
Az édes anyja is abba’ pillanatba’
Bujába elindult,
Elment föl Cséjjére,
Hideg csorgón küjjel,
S magát fölakasztá.
Az édes apja is szekérre rakodott,
Innen elbujdosott, elment, elbujdosott,
Hogy soha is senki róla hirt nem hallott,
Jószága, birtoka mind másra maradott.
»Leányim, barátim, igy higy a legénynek,
A hamis hitünek:
Mert a legénynek van három hamis hite,
Egyik hamis hite: a kalap fejében,
Másik hamis hite: a bunda zsebében,
A harmadik pedig: a bocskor orrában.
Ne higy a legénynek, a hamis hitünek,
Mert megcsal ő téged,
Széles pántlikákkal, apró édes csókkal,
Zörgő mogyoróval, csattogó dióval,
Mézes beszédekkel, sürü hazugsággal.
Mert én hittem neki, sürü hazugságnak,
S immár csufja lettem az egész világnak.
Tudom, hogy fenmarad az emlékezetem,
Meddig a föld s világ, nem felejtnek engem;
Nem vettem én hasznát az én szépségemnek,
Csuffá tett az engem s csuffá az én végem:
Mert a halottnak is hármat harangoznak,
De Szabó Orzsiknak egyet sem konditnak!«
15. GÁL FERUS, GÁL GÁSPÁR.
Nemes Alfaluban egy özvegy aszszonynak
Vala két szép fia: Gál Ferus, Gál Gáspár.
Dali szép ifiak, mint két szép virágszál.
»Istenem, Istenem, hogy történék dolgunk
A kerek mezőben, a nagy Bodza mellett,
Egy vörös pipáért, egy dészüs[3] oláhért!
Isten megfizesse, kedves édes anyám,
Hogy kilencz hónapig a méhedben hordtál,
Kilencz hónap után a világra hoztál.
Mikor förösztgettél gyönge meleg vizbe,
Förösztgettél volna lobogó melegbe;
Mikor takargattál gyönge gyólcss ruhába,
Takargattál volna tüzes parázsába;
Mikor sirdogáltál rengő bölcsőm mellett,
Sirdogáltál volna a koporsóm mellett.
Isten megfizesse, Gál Katalin néném
Ennyi rabságunkban, hogy minket tápláltál,
Étellel, gyertyával, szép fehér ruhával,
Isten megfizesse, Gál Amburus bátyám,
Ennyi rabságunkban még hozzánk se jártál.
Mikor szántogattunk Bodza vize mellett,
Akkor tanitottál, hogy üssük az oláht.
Istenem, Istenem, hogy történék dolgunk
A kerek mezőben, a nagy Bodza mellett,
Egy veres pipáért, egy dészüs oláhért!
Megirták már nekünk az úti czédulát,
Hogy ne nyomjuk többé az alfali utczát,
Megkötötték nékünk a végső bokrétát,
Veresből, fehérből, tiszta feketéből.
Látod édes öcsém ezt a töltött tyukot,
Ezt a töltött tyukot, hogy ennek nincs feje:
Holnap nyolcz órakor igy lesz a mi dolgunk.«
16. JÁNOS URFI.
János úrfi gondolkozik,
Házasodni szándékozik,
Nyergeli is paripáját,
Hogy meglássa a mátkaját.
Nyereg alatt paripája,
Könnyen felül a hátára,
Maga ifju, hosszu lába,
Nem magas a paripája.
János úrfi, János úrfi,
Magát nem kergeti senki,
Kár úgy sietve vágtatni,
Kiért siet, megkaphatni.
János úrfi hamarjába’
A mátkája udvarába’,
Ül a mátka az ablakba’,
János úrfit rég nem várja.
Szól a mátka az ablakba’,
Vigyék lovát a pajtába,
A cselédek ezt megteszik,
Lovát szalmával étetik.
János úrfi palotába’,
Borult mátka a nyakába,
Sir, de miért maga tudja,
Hogy miért sir, az ő búja.
János úrfi, jobb lett volna,
Otthon maradni puczokba’,
A mátkája azért búsul,
Mért nincs maga tőle távul.
A kit igazán szeretnek,
Annak palacsintát sütnek,
Nem marad el a borhozás,
Székelyeknél ez a szokás.
János úrfi haza jöve,
A trektából részt nem vöve,
Panaszolja az anyjának,
Édes anyja szól fiának:
Fiam Jankó, ott nem kellesz,
Keress magadnak mást, jobb lesz;
Ha nem kereszsz, te bánod meg,
Tudom, sógorod elég lesz.
A tanácsot nem fogadá,
Feléségit haza hozá,
Annyi is már a sógora,
Szerit számát ő sem tudja.
17. HÁROM TOLVAJ LEGÉNY.
Mind menyen, mind menyen
Három tolvaj legén,
Mind menyen, mind menyen
Rengeteg erdőkön.
Rengeteg erdőkön
Görögöt érének,
Görögöt megölék,
Szekerét fölverék.
Mind menyen, mind menyen
Három tolvaj legén,
Korcsomát érének,
Oda bémenének.
Egyből azt kérdezék:
»Hej korcsomárosné!
Vagyon-e jó borod?«
‚Borom is jó vagyon,
Lányom is szép vagyon,
Magam is vig vagyok.‘
Mind eszik, mind iszik
Három tolvaj legén,
De a legifjabbik
Nem eszik, nem iszik.
Nem eszik, nem iszik,
Egyre szomorodik:
»Adta volna Isten,
Hogy a rengő bőcsőm
Lett vóna koporsóm,
Az én póla ruhám
Bizony szemfödelem,
Az én póla-kötőm
Eresztő kötelem!«
18. A RAB LEGÉNY.
Véremmel irattam
E kis czédulácskám,
De nincs oly követem,
Kitől elküldhessem.
Méhemtől küldeném,
Félek, mezőre száll,
Kedve szerint való
Virágjára talál.
Szarkától küldeném,
De igen cserregő,
Titkos bánatimat
Félek, kicserregi.
Készülj édes fecském!
Vidd el levelecském:
Se nem olyan közel,
Se nem olyan messze
Csak túl a tengeren
Harmincz mérfődnyire,
A hol nevekedik
Egy kerek dombocska.
Egy kerek dombocska,
Egy kicsi falucska,
Tudom megismered
Az én rózsám házát.
Ónos az ablaka,
Üveg az ajtaja,
Az ablak alatt van
Egy édes almafa.
Édes az almája,
Hamis a gazdája,
Adta vóna Isten,
Ne ismertem volna.
Fekete két szemem
Ki nem sirtam volna,
Gesztenyeszín hajam
Meg nem őszült volna.
Ha kérdi: hogy vagyok?
Mondd meg: hogy rab vagyok,
Magam egészségben,
Szivem gyötrelemben!
19. A SZÉKELY KATONA.
Izend meg, izend meg
József császárunknak:
Hogy hogy’ vagyon dolga
Vén katonájának,
Szénája, abrakja
Panaszos, lovának.
Meguntam, meguntam
Németet szógálni,
Még a mundérját is
Nem akarnám látni,
Sótalan kenyerét
Könnyemmel áztatni.
Anyám édes anyám!
Jó nevelő dajkám!
Ki kilencz hónapig
Méhedbe hordoztál,
Tizedik hónapba
A világra hoztál:
Tudom édes anyám,
Hogy te sok kint láttál,
A mikor engemet
E világra hoztál,
S rengő bőcsőm mellett
Gyakran megviradtál!
Mikor feresztettél
Gyenge meleg vizbe,
Feresztettél vóna
Forró lobogóba.
Mikor takargattál
Gyenge ruháidba,
Takartál volna be
Forró parázsába,
S temettél vóna el
A földnek gyomrába!
20. DANCSUJ DÁVID.
Bodok felett vagyon egy kis sürü berek,
Szegény Dancsuj Dávid a között kesereg,
Nem jó Dávid, nem jó, sirni, keseregni,
Ha meglát valaki, hova tudsz ellenni?…
Az a fekete föld ketté hasadhatna,
Szegény Dancsuj Dávid belé ború’hatna.
De a fekete föld ketté nem hasadhat,
Szegény Dancsuj Dávid belé sem ború’hat.
»Adjon Isten annak ezernyi ezer jót,
Ki az én bölcsőmet megrenditette vót.
Köszönöm apámnak s az édes anyámnak,
Mert jó fiat nevelt bolygó katonának,
Az ország rabjának.
Mennyi égen csillag, iró deák vóna,
Mennyi réten fűszál, mind pennaszár vóna,
Mennyi erdő-lapi, mind papiros vóna,
Veres tenger hobja mind tentalé vóna:
Az én sok bánatim még se’ férne réa,
Még se’ férne réa.«
21. GYÖRBIRÓ ÁRON.
Jaj de szépen harangoznak
Az úzoni torony alatt!
Szegény Györbiró Áronnak,
Szegény Györbiró Áronnak.
Áron, Áron, mit gondolál,
Mikor a vizre indulál?
Én egyebet nem gondoltam:
Négy kerekemet megmostam.
Jó barátim! kik valátok,
Kik a viz szélin állátok,
Kezem nyujtám, nem szánátok,
Életem végét várátok.
A gát alól kifogának,
Lepedőbe takarának,
A nagy úton felvivének,
Györbiróni bétevének.
Édes anyám! nyisd kapudot,
Halva hozzák szép fiadot.
Készitsd fel a nyujtó padot,
Öltöztesd fel szép fiadot.
Engem anyám ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson!
Sirasson meg az én mátkám,
Az én Pünkösti Márikám!.
22. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.
Biró Áron, mit gondolál,
Mikor a vizre indulál?
Én egyebet nem gondolék, –
Szerencsétlen úton járék,
Ötön-haton ott valának,
Mégis rajtam nem kapának.
Vas kankókkal kihuzának,
A nagy úton felhozának.
Édes anyám, nyisd kapudot,
Halva hozzák szép fiadot,
Készits elé nyujtó padot,
Öltöztesd fel szép fiadot.
Édes anyám, ne sirasson,
Értem könnyet ne hullasson!
Sirasson meg az én mátkám,
Az én Pünkösti Márikám.
* *
Jaj de szépen harangoznak!
Az úzoni torony alatt.
Azért huzzák olyan szépen,
Hogy a világ keseregjen!
23. A MEGCSALT LEÁNY.
»Bolyong az én elmém a szerelöm miatt,
Mint kis marti fecske kereng az ég alatt.
Boldog az ifiu világon éltibe’,
Kinek szüve nyugszik hótig szerelömbe’.
Az enyim is nyugudt annak idejibe’,
De most nem nyughatik, mert nincs módja benne.«
»Ugyan édes rózsám mi bajod érközött?
Talán vig vacsorád nem igen jól esött?
Nesze ez a kulacs, igyál egy keveset,
Talán helyre hozza szomorodott szüved.«
»Nem kell a kulacsod, igyál csak te magad,
Ha te nem sajnáltál, úgy megvetted magad.«
»Sajnáltalak rózsám, mig megcsalhattalak,
De már a jó Isten viselje gondodat.«
»Tekénts az egekre s err’ a küsdedkére,
A kit most nevelek árva kebelembe.«
»Tekéntöttem rózsám, mig megcsalhattalak,
Tekéntsen a halál, a hol elől talál.«
24. SZEREDAI FALU VÉGEN.
Szeredai falu végen
Buzog a vér az utszélen.
Ha kérdik, hogy micsoda vér?
Mondjad lelkem: ártatlan vér.
Felsütött a nap a sikra,
Kurom Zsigáné, járj sirva.
Mert a fiad meg van halva,
Most teszik a nyujtó padra.
Kurom Zsiga, nyitsd kapudot,
Halva hozzák szép fiadot.
Keress neki nyujtó padot,
Nyujtóztasd ki a fiadot.