a =négylevelű lóhere=, melynek birása igen nagy szerencse.
A =kutyatej=, melynek megtört szárából kifolyó teje jó arczszépitő.
Ripacsosabbra marja a bőrt, mint a hólyagos himlő.
A =farkasalma levele=,
=Ökörfarkkóró= és
=Ruta fű= mind igen nevezetes kuruzsló orvosságba valók. Az
ökörfarkkórónak még az a titkos ereje is van, hogy ha azzal az ember
alkonyatkor háromszor a levegőbe vág, megüti vele a boszorkányt, s még a
jajgatását is hallja.
A =liliom= a halottak virága; ha valakit ártatlanul végeztek ki, annak a
sirján, három szál sárga liliom kél ki. Igy tartja a népbabona; azt
pedig hinni kell, mert máskép a roszakkal gyűlik meg az embernek a baja.
Babonás kövek.
Igen, a babona még a köveket is rosz hirbe keveri; s minél drágább és
nemesebb, annál furcsább a hozzá kötött babona.
A =gyémánt= a legdrágább és legritkább; ez hát hadd legyen az első.
A gyémántot a babona szerint a kigyók vagy kényók fujják valami
barlangban, még pedig ezer meg ezeren, úgy hogy ha valaki egy ilyen
gyémánt követ fújó barlangot fölfödözhetne, az ugyan elvetné a gondját a
munkának. Hanem a kigyók a kifújt követ elrejtik a hegyzugokba; s igy
bajos azt megtalálni, hacsak valaki meg nem lesi a kigyókat, mikor a
készre fújt követ eldugják. Ez azonban nagy veszedelemmel jár, mert ha a
kigyók észre veszik a leskelődőt, jaj annak; ha száz élete volna, egyig
mind elölnék.
Ennek a hóbortos babonának mindössze egy jóravaló szólásmódot
köszönhetünk. Az összebújt és titkon együtt működő emberekről szokás
mondani, hogy: „egy követ fújnak.“
Egyéb nyereség aztán nincs is, az egész gyémántfúvó kigyó históriában.
A =kárbunkulus= kőről már emlitettük a kincsásásnál, hogy azt a nép oly
világító drágakőnek tartja, amelyik a sötét pinczében is egész
napvilágot terjeszt.
A =gránát= pedig arról nevezetes, hogy mig az ember a ki viseli,
egészséges; addig a gránát szép piros szinű; mikor pedig beteg, akkor
elhalványodik.
A babonás ég.
Azon kivül, amit a jó gazda szeme a felhők járásából; a csillagok
ragyogásából s a hold udvaráról kiokoskodik; töménytelen a babonás mese
és hit, melylyel a nép az eget és annak csillagait, mintegy misztikus
fátyollal körülburkolja.
A =fiastyúkról=, a =három kaszásról=, melyek után a kis lány az ételt
viszi; a =gönczöl-szekeréről=, melynek első ökrét a kis czigány gyerek
vezeti; a tej, vagy =szalmás szekér= útjáról, mely az egész égen
keresztül beszórta az útat, lehulló terhével, s melynek részeg kocsisa
olyan jobbra-balra vezette a szekeret; a =hold udvaráról=, mely mint egy
szérüs kert keriti körül a hidegen világitó szép holdat; – mindegyikről
tud a nép valami szép babonás mesét. De egyikről se annyit, mint az
=Üstökös csillagról=. Ez a rettenetes jelenség, melyről a babona azt
tartja, hogy csak akkor jelenik meg, mikor a földet valami nagy háború,
vagy döghalál veszedelme fenyegeti. És megijed attól nem egy falu, de
egész ország, amerről csak e rettenetes égi jelenséget meg lehet
sejdíteni. Sokszor a világ végét is jósolják a babonások az üstökös
megjelenéséből; s csak nehány éve még, az egész ország minden könynyen
megijeszthető babonás lelke, el volt telve rémülettel, azon gondolatra,
hogy most jön az üstökös, s az leesik a földre, azt keresztül lyukasztja
s fölgyújtja, aztán akkor lesz az utolsó itélet.
S ez a hit, mint a ragályos betegség terjed el, több országokon
keresztül; egyik bolondítja vele a másikat; s volt az „utolsó ijedéskor“
nem egy olyan balgatag, aki munkáját, vagyonát cserbe hagyta, dőzsölt,
ivott napestig, hogy a nagy katasztrófát részegen érje meg, s azt se
tudja, hogy miként jut a másvilágra.
Pedig mily igazságtalanság e balvélemény – a legérdekesebb csillag
iránt; melynek az egyedüli bűne, hogy pályája kiválik a többi mindennapi
csillagok járása közül.
A természetben minden csillag pályája ki van mérve; s attól az el nem
térhet. A föld huszonnégy óra alatt megfordul egyszer saját tengelye
körül, mint a kocsikerék, s egy év alatt körül kerüli a napot. A hold
szintén megteszi útját a föld és nap körül; a csillagok szintén végzik
utazásukat, mely soha véget nem ér. Ezek közt az üstökösök pályája egy
kevéssé eltér a többiétől; oly formán, mintha valaki egy kútat egyenesen
körül jár, vagy pedig egyik oldalánál lekerül a harmadik utczára s úgy
érkezik vissza. Ez utóbbi esetben később jő vissza, mintha egyenest
körüljárna. Az üstökös is úgy kerül el a hatodik utczára, s azért jő
vissza olyan nagy időközökben.
Hanem azért isten mentsen meg, hogy ha bár ritkábban látjuk is e farkas
szörnyeteget, – mindanynyiszor valami országos csapást hozna magával.
E babonás hit a régiek csillagjóslásából s az égi jelek magyarázatából
maradt még ránk; s mint minden jövendölésnek úgy ennek is csak azok
előtt van értéke és hitele, akiknek, – mint a közmondás tartja: „a
fapénz is jó.“
A jóslásokról.
Mondva se kereshettünk volna e könyvben jobb helyet az úgynevezett
„jóslások“-nak, mint épen az üstökös csillag után; miután azoknak
leglényegesebb része épen az üstökösökkel foglalkozik.
A nép, nehéz időkben mindig némi ösztönszerű félelmet érez, valami
nagyobb szerencsétlenség iránt. Ilyenkor támadnak válogatott népámitók,
akik baljóslatokkal s rémhirek terjesztésével méginkább fokozzák az
általános rémületet, hogy a zavarosban annál könynyebben halászhassanak.
Ilyenkor kerülnek elő rendesen az ismerős „jóslások“ az
„Antikrisztus“-ról; meg az üstökös csillagról, amely a farkával kiüti a
földet helyéből s vége lesz a világnak. Az ilyen jóslások, irva, vagy
néha nyomtatva is, kézről kézre járnak, terjednek s a világcsalók azt
állitják rólok, hogy azt valamelyik szent hirben álló kolostor, vagy
templom alapjában találták a papok.
Ki ne látott volna már ilyet, nem egyet, de akár tizet is. Formájuk egy,
tartalmuk egy; csak a szöveg különbözik egy kicsit egyen-máson.
Elől van az évszám, amelyre a jövendölés szól; s utána az a szörnyű
dolog, ami azon évre megjósolva van.
Az értelme körülbelül mindannyinak egy. Benne van Napoleon halála;
Törökország fölbomlása; az Antikrisztus születése, kinek apja egy
nyolczvan éves török; anyja egy kilenczven éves zsidó asszony. Négy sor
foga és vaskörmei vannak. – Benne van, hogy az üstökös csillag lehull; a
föld kimozdul helyéből, a sírok megnyilnak, és a halottak föltámadnak;
ekkor vége a világnak; és lesz egy akol, egy pásztor.
Azért most már, akinek vagyona van, ossza el a szegények közt; legyen
dinom-dánom; hogyha kigyúlad a világ, rózsás kedvben találja a
halandókat.
Persze, aki ezeket prédikálja, az véletlenül mindig azok közül kerül ki,
akik nem gazdagok; igy érthető a jó tanács, a világ végén élvezendő
dinom-dánom, és általános osztozkodás reményében.
S mindig van egy-két olyan bolond, aki keserves keresményét az ilyen
naplopók nyakába veti.
Ha hát megint jönne olyan rosz világ szegény hazánkra; hogy az ilyen
világcsalóknak alkalma lenne előszedni a világ végéről, az
antikrisztusról és az üstökös lehullásáról szólló jövendölést; ne
sajnálja senki atyánkfia, a jövendőmondók részét kiszolgáltatni – szépen
szólló mogyoró pálczával.
Még egy csomó babona.
Aki nagyon szerelmes a babona tudományába; azoknak adunk még egy kis
csomót itt a könyv végén; aki pedig már enynyivel is beelégelte, azt
vigasztaljuk azzal, hogy nem sok lesz a ráadás; mert ha még tiz enynyit
összeirnánk is, mint amenynyit eddig irtunk, a legvégére még se érnénk a
babona ország útjának, miután pedig valahol mégis csak meg kell
állapodnunk; ide halmozzuk határdombnak azokat a babonákat, melyek vagy
a könyvben emlitett czímek alá nem tartoznak; vagy onnan kimaradtak; itt
lesznek azok, amelyeket csakis korlátolt eszű istenteremtései hihetnek
el; de azok is, amelyeket még okos ember se rázhat le mindig magáról.
Ismerek magam is akárhány okos embert, aki bal lábbal kel ki az ágyból;
bal lábra öltözik és vetkezik; mert az jó a – fogfájás ellen.
Más, ha a marka viszket, a hajához dörzsöli a kezét; mert pénzt várhat,
még pedig anynyit, ahány hajszálat érintett a tenyerével.
Valakinek a jobb szeme viszket, sirni fog; ha a bal viszket, örömet
érez. Akinek pedig a szeme ugrál; azt megverik.
Még bizonyosabb a verés, ha az embernek a – háta viszket.
A jobb fülcsengés rosz hirt; a bal örömhirt jelent.
Szent igaz az is; hogy uj házból kihal valaki; – hogy ha a halott szeme
nyitva marad, vár valakit maga után. Az is igaz, hogy a levágott
aprójószág nehezen döglik meg, ha sajnálják.
Ha a kutya kapar, halott lesz a háznál.
Ha a kés, villa vagy olló leestében hegygyel megáll a padlatban,
váratlan vendég jön a házhoz. Akkor is vendég áll a házhoz, még pedig
nagyon éhes, ha véletlenül egygyel, a szükségesnél, többre teritettek.
Gyermekes háznál le kell ülni, mert elviszik a gyerek álmát. Aki a kis
gyereket nagyon megbámulja; megveri azt szemmel. Előlegesen jó, ha az
ember saját kalapját a gyermek fejére teszi; vagy a gyermeket
megköpködi. Ha pedig a gyerek meg van verve szemmel; akkor tüzes szenet
kell egy pohár vizbe vetni; s a vizből a gyereket megitatni, s azzal
szemeit megmosni; közben vissza kell kivánni a szemverést arra, akitől
jött.
Ha a pók este valakire ráereszkedik, az szerencsés lesz; ha reggel
ereszkedik rá, akkor szerencsétlen.
Ha a tűz pöröl, akkor veszekedés lesz a háznál. Aki tűzzel álmodik, azt
meglopják. Ha valaki magát álmában mátkának látja, meghal abban az
évben.
Aki pedig halva látja magát, az mátka lesz. Az is mátka lesz, aki
étkezés közben két testvér vagy nővér között ül.
Ha terhes asszony benéz a halottas ház ablakán, néma lesz a gyermeke.
Aki egy koldúst elküld a háztól, kettős gyermeke születik.
Ha zivataros idő van, a küszöbbe kell vágni a fejszét, s elvonulnak a
jégfelhők. Ha pedig valaki a piszkafával keresztet vet a felhőkre,
kibujik a szivárvány.
Ha az eső esik és a nap is süt; akkor az ördög veri a feleségét. Ha
villámlás nélkül dörög, akkor egy lélek elkárhozott. Ha az ember az esőt
szidja, akkor sir az angyal, s az ördög a haját rángatja.
Ha a boszorkány megrontotta a tehenét, s az nem hagyja magát fejni, a
dézsát a fejébe kell boritani; vagy egy a temetőből hozott romlott
kereszttel meg kell verni.
Ha a tehén rúg; le kell a fejét boritani egy kötővel, aztán a kötőt
összeszurkálni egy vasvillával. Azt a szúrást a boszorkány érzi.
Ha a boszorkány elvette a tehén hasznát; kilencz hangya-zsombékot kell
szedni; s azt kilencz darab kenyérrel elásni a tinójárásba, hogy
átmenjen rajta a tehén. Akkor három nap alatt be kell adni a kenyérrel
összegyúrt zsombékokat a tehénnek, és megjön a haszna.
Akkor is megjön a rontott tehén teje, ha a friss fejésből egy jól
befűtött kemenczébe öntenek. Az a tűz a kemenczében a boszorkányt égeti,
aki megrontotta a tehenet.
Nem jó a tehenet vajudásában nézni, mert hamar elapad a teje.
Az első heti fejés tejet pedig a szegényeknek szokás adni; mert különben
a tehén mindig nehéz fejésű lesz.
Nem jó a gyereket békának mondani, mert sokára tanul meg beszélni. Át se
szabad lépni, mert nem nő nagyobbra.
Az orvosságot nem kell megköszönni, mert nem használ.
A vadásznak, halásznak nem kell szerencsét kivánni, mert a vad és hal
mind elkerülik a fegyvert meg a hálót.
Pappal találkozni szerencsétlenség; zsidóval, találkozni szerencse.
És a boldog isten a megmondhatója, hány szerencse és szerencsétlenség
van megirva az ember sorsáról a csillagokban, és a babonák legnagyobb
könyvében?!
Ebbe a legkisebb könyvbe már nem tehetünk többet; talán ha isten éltet,
kedvet kapok a folytatáshoz; vagy folytatja ezt nálam hivatottabb; de az
az egy bizonyos, hogy ha tizen egy végbe folytatnánk is, olyan könyvet
még se birnánk irni, amelyikben minden babona le volna nyomtatva. Azért
hát miután nincs több mondókám a szeredásba, tehát:
Bucsúzzunk.
Akik a veszedelmes, rejtelmes, titokteljes babonás utazásban velem idáig
kitartották; akik sem boszorkánytól, sem hazajáróktól, sem sárkánytól,
sem az öreg ördögöktől mind ez ideig meg nem rőkönyödtek. Akik szembe
néztek a legrettenetesebb másvilági szörnyetegekkel; kiállották a
kincsőrző lelkek ijesztgetéseit; nevettek velem a fölsült
hóbortoskodásokon, s szomorkodtak a veszedelmes babonák káros
következményein: azokhoz van egy pár szavam.
Sok dolgot bemutattam, ami eddig ismeretlen volt; még többet, ami már
babonás népünk jó ismerőse. Sok olyanról is lehúztam a takarót, amit
szinről szinre látni talán undoritott; de sok olyanról is lerántottuk a
hosszú köntöst, ami alól napvilágra került a – lóláb.
Talán néhol nagyon is keserű voltam; sok dolog fölött talán jobb lett
volna szemet hunynom. Igaz szavaim néhol tán nagyon élesek; itéletem
túlszigorú volt.
Mind meglehet; de egy dologgal senki sem vádolhat, azzal: hogy igaztalan
voltam.
Az orvosság nagyon gyakran keserű; az orvos maga pedig kegyetlen;
pokolkövével éget; késével mélyen vág; de gyógyit!
Hát talán a babona nem betegség!? Minden betegség közt a legnagyobb.
Azért kellett nekem is égetnem és vágnom; hol melyiket kivánta a baj.
Vagy talán a megszégyenités, a nevetségessé tétel nem orvosság!? De
igen, néha a leghathatósabb.
Mégis ahol tehettem, ott inkább nyúltam a fölvilágositáshoz, az
oktatáshoz, a jó tanácshoz.
Egyik babonának megmagyaráztam eredetét; másiknak természetét. A
csodálatost és megfoghatatlant érthetővé tettem a természet törvényei
szerint; s ha néhol tőről hegyre nem tehettem; annak oka, mert több
magyarázat megértéséhez, több elméleti képzettség kell; mint menynyire
olvasóimnál szabad volt számitanom.
E könyvet én a nép számára irtam; azon nép számára; mely iskolát nem
ismert; vagy ha igen, nem a szülő faluján túl.
Aki már nagyobb iskoláig is eljutott, annak nem szükséges a babona
ostobaságát bizonyitani.
És ha minden ember iskolát járna; úgy szükség se volna e könyvre; bizon
magától is rájönne a tanult ember; hogy mily dőreség enynyi ostobaságot
összevissza hinni!
Akkor bizon úgy kiveszne irmagja is a babonának; mintha soha hire hamva
se lett volna a világon.
Mert, amint e könyvecskében is láttuk, a természettudományok a legtöbb
megmagyarázhatlan és csodálatos dolgot, kézzelfoghatóvá teszik. S nem
hiába mondtuk a könyv elején, hogy ez a tudomány lesz az, mely a
babonának – magját fogja vesziteni.
Addig pedig, mig a természettudomány az iskolák, és a tanultabb nemzedék
által általános közkincscsé válik; addig mig a szegény ember
meggyőződésből veti meg a tenger sok babonát; higyjen legalább a saját
hasznáért e könyvnek; mely csak is egyedül az ő hasznára szolgál.
Vesse meg a babonát; forditson hátat boszorkánynak, kuruzslónak,
hazajáróknak, garabonczásoknak és kincsőrző lelkeknek, – azon
töménytelen veszedelem miatt, aminek a mindent hivő ember a babonás
szokások, és balhite miatt ki van téve.
Aki pedig saját kárán se akarna tanulni; azon, mint az irás mondja, nem
segit maga a tizenkét apostol.
Hanem az aztán, nem is érdemli, hogy segitsen!
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Tátos egy szárnyas ló; táltos pedig nagyfejü, formátlan
teremtés, az ugynevezett váltott gyerek. Lásd később.]