féreg. A kés az élet. Csend volt egy ideig Azután újra ordítani kezdett.
És ismét csend lett.
Lassan multak a percek. Boldizsár egyre nehezebbnek érezte a testét.
Rettentő erővel vonta lefelé a súlya. Ez a szesz, ez az átkozott szesz.
Soha még ennyire egymáséi nem voltak; most itt van benne, egészen benne,
most a szeszé egészen és a szesz most el akarja veszíteni.
Rémült üvöltése újra felverte a csendet. A kés ingadozott. Nem bírta a
súlyt és kifelé hajlott a fából. Boldizsár riadtan verte újra be.
Ordítása megint fölhangzott. De a nyaka fájni kezdett. Boldizsár
gyengült. A szesz éreztette, hogy itt ő az úr. A szesz illant, párázott,
Boldizsár kapkodva szívta be ezt a nehéz párát. Agyát elborította az
alkohol gőze, a szeme elhomályosodott. Eddig ő volt az úr a szesz
fölött, most a szesz lett az ura.
A felszin csendes tükréből lassu párák emelkedtek föl; zöldes
derengéssel telt meg a levegő. Gomolygó foltok jelentek meg a levegőben,
fordultak, változtak, új alakot öltöttek, terpeszkedtek és fölnyultak
magasra. Boldizsár hangja nyögés volt már csak; részegen, csendesen,
hosszan nyögött. A levegő azután egyre jobban megtelt árnyakkal és
formákkal és Boldizsár lassan elbocsátotta a kést.
… Reggelre fölvetette a szesz. Visszaadta. Kihúzták. Az egyik munkás
azután így szólt a szeszről:
– A dög miatt most ki kell ereszteni az egészet.
Árulás.
I.
Hárman voltak: Orbán, Kerekes és Roth. Ezen a napon búsan ballagtak
hazafelé az egyetemről. Rossz idők jártak; az egyetemen a pénzszerzésnek
semmiféle módja nem kinálkozott. Hármuk közül már csak Kerekes hozott
haza néha valami kis pénzt; ő címeket másolt egy irodában. A másik kettő
semmit sem keresett. A szobájuk lassanként még kopárabb lett, mint
amikor kivették; zálogházba ment minden, ami megmozdítható volt.
Otthonról, a messze Erdélyből, a kis falujokból, ahonnan együtt jöttek
föl, nem lehetett segítséget várni. Közeledett az elseje és elsején, ha
nem tudnak fizetni, kiteszik őket ebből a szobából is. Búsan ballagtak
hazafelé hárman: a karcsu Orbán, a zömök Kerekes és az ideges Roth.
– A Városligetben fogunk aludni, – mondta Kerekes.
Orbán összerázkódott, Roth türelmetlenül és lázadozva nézett szét az
utcán. Az utcán azonban semmi sem volt, ami segítséget igért volna.
Szótlanul mentek tovább hazafelé; egyszerre azonban meg kellett állniok.
A Drugeth-palota előtt mentek el; a palota kapuja nyitva volt és a kapun
mint valami nagydíszü, gőgös és fényes hajó, egy óriási hintó gördült
ki. A hintót két jól táplált ló húzta, a bakon két jól táplált cseléd
ült, a hintó hátsó ülésén pedig, beledőlve a párnákba, elomolva az
ülésen egy szikár, halvány, gőgös, álmos szemü, unatkozó fiatalember.
Lehetett huszonöt éves.
A fiúk utána néztek.
– Ez Drugeth Vince, – mondta Orbán.
– Ennek nincs gondja a házbérre, – mondta keserűen és lázadozva Roth.
Fölnézett az óriási palotára:
– Ennek bőven van helye. Ez nem kerül elsején a ligetbe. Hány szoba
lehet ebben a palotában! Hány fölösleges szoba. Amiben senki sem lakik.
Kamra. Nekik kamra… Ha mi megkaphatnánk…
Ránézett Orbánra, azután ránézett Kerekesre és nyomatékosan és kihívóan
ismételte:
– Ha mi megkaphatnánk! Csak egy kis szobát. Ő nem is tudná, hogy adott.
És nekünk mi volna!…
Kihivóan nézett a másik kettőre. Orbán lehajtotta a fejét, Kerekes
halkan dünnyögte:
– Kérni kellene tőle.
– Persze, kérni kellene tőle, mondta sietve Roth.
Orbán kérdő pillantással nézett föl.
– Kérni? – mondta halkan. – Irni neki?
– Persze, hogy írni neki, – mondta izgatottan Roth. – Elébe nem
juthatunk. Irni kell neki. Elmondani a helyzetet, röviden előadni, miről
van szó. Milyen nagy jót tesz velünk. Három embert ment meg és neki
semmijébe sem kerül. Egy szoba a palotájában, egy cselédszoba, egy
kamra.
– Megteszi vajjon? – kérdezte Orbán.
– Meg, kiáltotta hevesen Kerekes. – Meg. Magyarország első gavallérja.
Ez megment bennünket.
Orbán is izgatott lett egy kissé. Bólintott, kipirult, gyorsabban
lélegzett, fölnézett a palotára. Mind a hárman a palotát nézték
gyöngéden, hálásan és a szívükben melegen dagadó rokonérzéssel.
II.
Siettek hazafelé. Útközben vettek papirt, otthon Orbán szövegezte az
írást, Roth javította, Kerekes másolta le tisztába.
– Nem szabad csúszómászónak lenni, – mondta Orbán. – Az igazi nagyúr
megveti az alázatoskodást. Azt kell megértenie a levélből, hogy szabad
és művelt emberek fordulnak hozzá, a művelt nagyúrhoz.
A levél így szólt:
Nagyméltóságu gróf úr!
Az alulirott három egyetemi hallgató szokatlan, nagy, rájuk nézve
életbevágóan fontos kéréssel bátorkodik Nagyméltóságodhoz fordulni. Az
alulirott három egyetemi hallgatót az a veszedelem fenyegeti, hogy pár
nap mulva hajléktalanná lesz. Ebben a helyzetben, amelyet saját hibájuk
nélkül, szegénységük és a rossz kereseti viszonyok idéztek elő, az
alulirott három egyetemi hallgató Nagyméltóságodhoz folyamodik
segítségért és megmentésért és azt kéri, kegyeskedjék megengedni, hogy
három fiatalember, akik a nemzetnek hűséges fiai és idővel a társadalom
hasznos tagjai akarnak lenni, Nagyméltóságodnak az egyetem közelében
lévő, Drugeth-utcai palotájában, egy használatban nem lévő kis szobában
vagy kamrában húzzák meg magukat addig, amíg kereseti viszonyaik nem
javulnak és amíg Nagyméltóságod iránt való örök hálával palotájának azt
a zúgát, amely őket a hajléktalanság csapásától mentené meg, el nem
hagyhatják.
Bátorságot erre a kérésre nekünk Nagyméltóságod ismert nagylelkü
gondolkozásán kivül az adott, hogy ma az egyetemről jövet szerencsénk
volt látni Nagyméltóságodat, amint az ősi Drugeth-palotát elhagyta és
hogy ekkor azt gondoltuk: Nagyméltóságod, aki egyetlen szavával
megmenthet bennünket, ezt az egy szót nem fogja megtagadni tőlünk, akik
a magunk módja szerint igyekszünk teljesíteni azt, amit Nagyméltóságod
legutóbbi beszédében a nemzet iránt való kötelességnek nevezett.
Kérésünket Nagyméltóságod kegyességébe ajánlva és döntését szorongatott
helyzetünkben bizalommal várva, maradunk
Nagyméltóságod alázatos szolgái
_Orbán Viktor, Kerekes Pál, Roth József._
III.
A fiúk elküldték a levelet és aznap este megnyugodott lélekkel feküdtek
le aludni. Eltelt két nap és még mindig dobogó szívvel várták a választ.
Válasz nem jött. Harmadnap sem jött válasz. Roth ekkor így szólt:
– Szamarak vagyunk, hogy válaszra várunk. Egy ilyen nagyúr nem levelez
velünk. Nem elég, hogy megkönyörül rajtunk, még illatos levélkét is
küldjön? Jelentkeznünk kell a válaszért.
Ezt a nézetet a másik kettő is helyeselte; elhatározták, hogy Orbán –
közöttük a legmulatósabb – másnap kopogtasson be a Drugeth-palotába.
Orbán másnap, délelőtt tizenegy órakor kissé sápadtan meg is nyomta a
palota nehéz, bezárt kapuja mellett lévő csengőt. A kapu kinyilt, ő
eltünt mögötte; a másik kettő remegő szívvel várt az utcán.
Orbán öt perc mulva visszajött.
– Csak a portásig jutottam el, – mondta halkan. – Az nem tudott semmit a
dologról. Lecsengetett egy inast, az azt mondta, megkérdezi a kegyelmes
urat, de várni kell… Jőjjek vissza egy órakor.
A fiuk hallgattak; Orbán összerázkódott és halkan mondta:
– A portás és az inas nagyon leereszkedők voltak hozzám. Sajnáltak…
Egy órakor Orbán sápadt arccal ismét becsengetett a Drugeth-palotába. Öt
perc mulva egészen fehérre vált arccal tért vissza. Nem tudott beszélni.
A fiuk sürgették.
– A gróf, – mondta Orbán reszketve, – azt parancsolta, hogy lökjenek ki.
A portás megsajnált és…
– És? Mit? És…
– És adott egy forintot.
Kinyitotta a görcsösen összeszorított öklét, a tenyerén ott volt egy
ezüst forint.
– Miért fogadtad el? – hördült föl Kerekes.
– Miért nem vágtad vissza neki? – sziszegte Roth.
– Nem tudtam, – mondta Orbán halkan. – Olyan zavarban voltam, úgy
szégyeltem magamat…
IV.
A hónap utolsó napja volt. Orbán azonban alig tudott a lábán állni;
sápadt volt, remegett, hazament lefeküdni. A másik kettő nekivágott a
városnak. Kértek, kölcsön vettek, összekönyörögtek, összekoldultak
annyit, hogy még csak egy ruhájukat kellett zálogba tenniök és megvolt a
szoba bére elsejére.
Este együtt voltak otthon.
– Hol az a forint? – kérdezte Roth.
Orbán elővette a forintot és letette az asztalra. Hallgatva nézték.
– A gazember! – mondta azután Kerekes fogcsikorgatva.
A másik kettő tudta, hogy a grófról van szó. Bennük is forrott a méreg,
a düh, a tajtékzó és ölni kész gyűlölet.
– Én holnap meglesem valahol és pofon vágom, – mondta Kerekes.
Orbán ránézett.
– Van pénzed párbajozni? – kérdezte halkan.
Kerekes leeresztette a fejét.
– Hanem azért a maiért, – mondta Orbán, – megérdemli, hogy megfizessünk
neki. Magyarország első gavallérja! Magyarország legelőkelőbb és
leghazafiasabb mágnása! Meg kell neki fizetnünk!
Roth fölugrott. Papirt hozott, azután tintát és tollat.
– Ide figyeljetek, – mondta.
Orbán és Kerekes figyeltek, Roth pedig idegesen, gyorsan írta azt, amit
mondott:
– Mi alulirottak becsületszavunkkal kötelezzük magunkat, hogy mához tíz
évre, akárhol, akármilyen viszonyok között, akármilyen társadalmi
állásban lennénk, összegyűlünk Budapesten, abból az egyetlen célból,
hogy Drugeth Vince grófot megfenyítsük. Sorsot fogunk húzni és akit a
sors kijelöl, azt becsületszava kötelezi rá, hogy Drugeth Vince grófot
nyilvánosan arcul üsse…
– Jó lesz így? Aláírjátok? – kérdezte Roth.
– Aláírjuk! – kiáltotta lázas lelkesedéssel Orbán és Kerekes.
V.
Tíz év mulva találkoztak Budapesten. Orbán két év óta képviselő volt,
Kerekes valami kis birtokot örökölt, azon gazdálkodott, Roth ügyvéd lett
Vasmegyében. Orbán elegáns volt és karcsu, Kerekes zömök, bikanyaku,
Roth hízásra hajló.
Nyugodtan és jókedvüen vacsoráztak; az emlékeik azonban lassan
feltüzelték őket; a régi megaláztatást és a régi gyűlöletet újra
érezték, a bor is hevítette őket; éjféltájban sorsot húztak: ki üsse
pofon Drugeth Vincét. A sors Kerekesre esett.
– Nagyon jó, – kiáltotta Kerekes. – Ide nézzetek…
A vastag, nehéz kezét mutatta:
– Aki ettől kap egyet!…
VI.
Orbán másnap délelőtt bevitte a másik kettőt a képviselőház folyosójára.
– Tizenkét óra tájban, – mondta, – be szokott jönni.
Vártak és beszélgettek. Tizenkét óra elmult. Orbán ekkor összerezzent és
rátette kezét a Kerekes karjára.
– Ott jön, – mondta.
A folyosón egy magas, unatkozó, gőgös ember jött végig. Kerekes
fölállott.
– Rettenetes botrány lesz, – mondta Orbán.
– Annál jobb, – felelte Kerekes.
Megmozdult, ökölbe szorította a kezét, kiállott a folyosó közepére;
egyenesen odafészkelte magát Drugeth Vince elé. Megmozdította a karját.
Drugeth Vince meglepetve, de gőgösen és hidegen ránézett.
Kerekes ekkor elsápadt; a karja leesett; gyorsan megfordult, karon fogta
Orbánt és elsietett. Roth kipirultan kullogott utánuk.
Lent megállottak.
– Nem birtam, – mondta Kerekes lihegve. – Mikor rámnézett, nem birtam.
Meg kell szoknom a tekintetét. Majd holnap.
VII.
Drugeth Vince odament Orbánhoz.
– Kérlek, – mondta neki gőgösen, – mit akart tőlem az az ember?
Orbán habozott. Azután összeszedte magát és nyugodtan válaszolta:
– Az az ember, kegyelmes uram, pofon akart ütni.
Drugeth Vince meghökkenve nézett rá.
– Miért? – kérdezte azután hátraszegett fejjel.
Orbán elmondta neki az egész történetet. Drugeth elpirult tőle.
– Ezért? – kérdezte azután rövid nevetéssel.
– Ezért, – mondta Orbán.
– De most már bizonyosan föl fogjátok egymást oldani a becsületszavatok
alól?
– Nem tudom. Az a többiektől függ.
– Gyertek el holnap hozzám és beszéljük meg a dolgot.
Orbán dagadt a büszkeségtől. Soha ilyen kedvesnek még nem látta Drugeth
Vincét. Meg van ijedve, – gondolta diadalmasan.
VIII.
Másnap elmentek a Drugeth-palotába. A gróf meghívta őket ebédre és
megmagyarázta nekik, hogy föl kell egymást oldaniok a fogadalmuk alól.
Kérdezősködött a foglalkozásuk felől is célzást tett egy bérletre,
amelyet Kerekes kaphatna meg, nagy ügyekre, amelyek Rothnak juthatnának.
A fogadalom végül ünnepiesen semmisnek nyilvánítódott.
A három barát jól evett, ivott. Emelkedett hangulatban volt. Csak amikor
ismét kiléptek az utcára, ahonnan valamikor fogcsikorgatva néztek föl a
palotára, akkor érezték, hogy árulók: eladták a bosszút, cserben hagyták
a büszkeséget, elárulták a szegénységet.
TARTALOM
Nyári zivatar 3
Asszony az éjszakában 119
A szesz 131
Árulás 136
* * * * * *
Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
15 |benyított az ebédlőbe |benyitott az ebédlőbe
17 |magamba-fojtani |magamba fojtani
46 |fájdal-san szeretlek |fájdalmasan szeretlek
49 |én vígasztaljalak |én vigasztaljalak
49 |Szétnyította a karját |Szétnyitotta a karját
52 |felete Magda |felelte Magda
57 |tömött kaláztenger |tömött kalásztenger
58 |mesziről egyhangon |messziről egyhangon
80 |felnyította a szemét |felnyitotta a szemét
109 |tisza volt |tiszta volt
110 |kérdeze még egyszer |kérdezte még egyszer
110 |öreg aszony |öreg asszony
112 |halantékából lassan |halántékából lassan
117 |könnybelábbadó szemmel |könnybelábadó szemmel
125 |léptekkel mgindult |léptekkel megindult
129 |karjai közöt |karjai között
138 |Sliettek hazafelé |Siettek hazafelé