Pár kocsival ünnepnap reggelén megyünk a tanyákra. Otthon, azaz, hogy
odakint már várnak, ebéd tekintetében, ennélfogva semmi baj sincsen. De
éppen ezért némi kódorgások történnek, az első kocsin a kocsis mellett
ülő férfiu parancsszavai nyomán, mert hogy nézzünk be imitt-amott az
utunkba eső tanyák udvarára is. Mert olyan emberek is voltak a kocsikon,
akik sohasem voltak ezen a tájon. Benszülött pestiek, akik még erre nem
jártak s akik bizonyára nem is ismerhették a tanyavilág sajátos életét:
ennélfogva az első kocsin a kocsis mellett ülő férfiu nézete szerint a
szemléltető oktatás terére kell lépnünk. No jó, forduljunk be tehát ama
tanyába, ott a szélmalom mellett. Az országútról letérve, nem hosszu
dülőút vezet odáig, de nem is dülőút, hanem csak olyan vágás a földben,
amelyen csak egy kocsi fér el egyszerre.
Ez ugyan nem baj, mert nem jön szemközt senki. Csak az a baj, hogy egy
nagy fekete ló keresztben áll az úton. Kantár a fején, nyereg a hátán; a
kantárszár a fűbe húzódik, a ló egy helyben áll: erről alighanem vagy
leesett a gazdája, vagy leütötték a lóról.
No, inkább az előbbi. Valami szombat esti mulatságról haladhatott haza a
gazdája hajnal felé, a ló hátán elaludt s itt a csöndes nyári mezőkre a
nyeregből szeliden kifordult. A francia grófról mondatik, hogy leveti a
ló, a gróf repül, de a monokli a szemében marad, – sőt a gróf estében
kitöri a nyakát, de a monokli akkor is a szemében marad: így hozza ezt
magával a világi előkelőség. Hát emez meg itt az úton bukott le a lóról,
de a kantárszárat nem eresztette ki a kezéből, azzal együtt szállt le a
harmatos fűbe s menten elaludván, a ló mellette megállt.
A lovat tehát, mert az úton keresztben állt, kissé szóval hajkurászni
kellett. Csak szeliden, hogy egy kicsit oldalt álljon ugyan a kocsi
elől, de azért a gazdájára ne taposson. Mindez így annak rendje és módja
szerint történék. A kocsi mehet, mert a ló, megértvén a helyzetet,
félreállt.
De aki az első kocsin ül a kocsis mellett, a pesti vendégek előtt a
tekintélyt mutatni óhajtja és rákiált a fűben alvóra erősen:
– Hé! Hé! Kinek a lova ez, hé?
Az alvó, ahogy a két karjára fekve aludt, a második hé!-re fölérzett és
a kérdést már tisztán hallotta. Ennélfogva fölemelte a fejét és kurtán
mondta:
– A gazdájáé, hé!
Azután megint letette a fejét a két karjára és pihent tovább. Az ördög
törődik ilyenkor az ilyen gyüszmékelő urakkal, ha akár hat kocsival
lennének is…