A többi ezután következő lapok nagyobbrészint ki voltak égve, csak egyes
összefüggetlen szavak maradtak eléghetetlenül a sorok elején, minő
szavak voltak a «nyomor» – «fájdalom» – «emlékezet» s nehány hosszabb
kitételek, mint «hosszú bujdosás» – «Wagram alatti ütközet» – «nyomorú
megcsonkítás», – mik mind arra mutattak, hogy a bujdosó élete hosszú
volt és nehéz, útja bús és enyhtelen…
A napló hátulján azonban több lap maradt meg épen, mely a többiektől
egy, a kéziratba kötött rézlap által volt elválasztva. – E rézlap tele
volt apró jegyzésekkel vésve, mely jegyzéseknek némelyike csillaggal
vagy kereszttel volt kitüntetve.
Ezek szomorú jegyzetek voltak.
Mintha sajátságos gondot fordított volna arra, hogy mindazon haláltadó
eszközöket, mikkel az ember saját sírját megnyithatja, adatról adatra
összegyűjtse!!
A legkülönczebb erőszakos halálnemek voltak ide feljegyezve. Lassan ölők
és rögtön elaltatók, kikeresettek és egyszerűek.
✝ A szív az ötödik és hatodik borda között van, – a jobb felé irányzott
lövés rögtön halál.
✝ A borostyánmeggy magjának leve megölő méreg; ez a leveleiben is van,
de nem oly erős. Tíz csepp belőle az életet egyszerre kioltja.
✝ A széngőz bizonyos és csendes halált szerez; fájdalmai szelidek,
hatása csalhatatlan, egy serpenyő szén, jól bezárt szobában meggyujtva,
elvégez mindent! mire a szén kiég, az élet is kiégett.
✝ Az életeret meg lehet ismerni arról, hogy pirosabb a többinél és
erősebben lüktet; – ha az ér felhasíttatik, rajta a vér az utolsó
cseppig elfoly. Így halt meg Seneca és neje az ó világban; karjaikon és
lábaikon metélték szét az ereket, s azokat meleg fürdőbe dugva csendesen
elaludtak.
✝ Az úszni tudóknak nem lehet magukat vizbe ölni; az élet ingere
feltámad bennök önkénytelenül a veszély éreztekor. Shally angol egy
hajón levő több mázsás horgonyhoz kötözte magát, s így bukott, a
horgonyt tartó köteleket elvagdalva, a tengerbe.
* A fekete hyosciamus mérge iszonyú gyomorgörcsöt okoz, de nem soká
tartót. A növény gyapjas, virágai harangalakúak, belől pirosak, kívül
sárgák.
* Az opium-adta halál csendesen elközelgő, de bizonytalan; megtörtént,
hogy kit tőle elájulva eltemettek, a sírban ismét fölébredt, s mikor
történetesen felnyitották koporsóját, meg volt fordulva benne.
* Az atropa belladonna uton-utfélen terem. Gyümölcse bódító. Hat szem
belőle elbánik egy élettel.
Az acidum hydrocianicum kékszínű nedv; egy csepp belőle, az ember
nyitott erébe cseppentve, rögtöni gutaütést okoz.
✝ Münchenben egy fiatal hölgy a torony ablakából ugrott alá; csak
ruhájáról lehete megismerni, hogy valaha emberi alak volt.
✝ Esős időben egy levegőbe eresztett papiros-sárkány, melynek abroncsa
ércz és zsinegén vékony sodrony van végig eresztve, igen erős
villámvezető; ha valaki ilyenkor puszta kézzel a zsineghez ér, a villám
rögtön ott üti agyon. Így történt ez Römer tanárral Philadelphiában.
A vipera-kigyó csípése halálos. Cleopatra két viperát ereszte keblére, s
ezektől öletett meg.
Sapphó, görög lantköltőné, a tengerparti sziklákról ugrott le. Jó magas
torony szintén megteszi ezen szolgálatot.
Sardanapal, babyloni tirann, palotáját gyujtotta magára, s kedvesei
ölelése közt, azokkal együtt elégett. A halál kínjait nem érezé, mert
hálótermét ambra- s fahéjjal s a legingerlőbb keleti illatszerekkel
halmozta el, miknek buja kábító füstje elvette a halál perczei előtt
öntudatát.
Monteverdói Estella a Vezuv égő craterébe szökött.
✝ Lachaine Amalie grófnő hűtlen kedvese leveleit összeszaggatva, azokat
arsenicummal összefőzte, s ennek levét itta meg. Öt percz alatt meghalt.
A fogoly négerek igen sajátságos módját tudják az öngyilkosságnak:
nyelvöket nyelik le – vagy a lélekzetet mindaddig folytonosan szíjják
magukba visszalehelés nélkül, míg szívök egyszerre megszakad.
* * *
Ilyszerű jegyzetekkel volt tele irva az egész érczlevél, mintha e sötét
szeszélyű ember különös figyelemmel gyűjtött volna életuntak számára
halálos recipéket.
* * *
A következő lapok kuszált, reszkető kézzel rótt sorokkal voltak beirva;
a sorok szine megvörösült, mintha vér lett volna a nedv, melylyel
irattak; az esztendőszám volt 1822, fél század az első lapok történetei
után.
December 21.
Ismét e tájon vagyok, – ősz – nyomorék – koldus.
Testemet sebhelyek fedik. – A csatát mankóval hagytam el.
Alamizsnakenyér mindennapi falatom.
Már két esztendeje, hogy emberi lényhez nem szóltam. – Azt hiszik, hogy
néma vagyok.
Ma éve láttam fiamat a marquist, és anyját a marquisnét. Őszek és öregek
mind a ketten. A marquis félretaszított útjából, anyja pedig egy ezüst
pénzt vetett kalapomba. – Nem ismert rám.
Rongyos voltam és ősz. – Ő most is szép volt. – Szemei most is azon
szelid szemek voltak, melyek ötven év előtt a boldogságot mosolyogták
szivembe.
Pedig negyvenkilencz évig járogattam el évenkint a titkainkat rejtő
fához, s mindannyiszor ott találtam emlékeimet ugyanazon szavak a
levélkén; csak a fekete fürtök változtak lassankint fehérré… És ő nem
ismert rám. Hiszen oly sokat szenvedtem – ötven év nagy idő.
Ez a föld hajdan virágokat termett, most be van nőve tövisekkel; ez a fa
hajdan zöld volt, most fekete és kiszáradt; ez az ég hajdan menyország
volt, most villámok és zivatarok hazája.
Közel e kiszáradt fához nádkévékből készíték számomra gunyhót. Ha én nem
vagyok honn, egy gazdátlan kivert eb megy hálni nádpalotámba, s rendesen
elszalad, midőn jöttemet érzi.
Minden jó lélek kerüli elhagyott tanyámat; azt mondják, hogy ez avar
pusztán kisértet lakik. Az a kisértet én vagyok.
Ősz hajak, roskatag test, kínszenvedett szív; meddig hordozzalak még
benneteket???
Mit fog hozni a holnapi nap? – Ha e fa odva meg nem termi emlékeimet, az
azt fogja jelenteni, hogy Marie kiszenvedett, s így nincs miért élni
tovább.
De míg ő meg nem hal: addig én sem halhatok meg.
A tenger visszaokádott öléből, – a szívemnek irányzott fegyver kezemet
lőtte meg; – a méreg kínt adott, de nem halált, a csata lábamat vitte el
fejem helyett. – Élnem kell addig, míg ő él.
Minő hideg van. – Nincs annyi rongyom, melylyel testemet befedjem. –
Éhezem. – Zivataros ég! meddig fogsz még rám haragudni??
December 24.
A mult éjjel valaki az odvas fához közelíte. – Nem Marie volt, annyit
kivehettem. Félénken sietett el, miután az oduba valamit leejtett…
Talán?… talán?…
Tegnap, hogy gunyhómba jöttem, a vén kutya nem futott el, mint szoká,
mert meg volt fagyva. – – Az én életem sem lehet erősebb az övénél!
* * *
Eddig szólt a nyomorék naplója.
* * *
A marquis úr pedig legfőbb gondjának tartotta a kéziratot tüstént hamuvá
égetni. Mint mondják, C* S. marquis úr rendkívül sokat tartott magas
származására és az ereiben folyó előkelő nemesi vérre.