Megáldva a délövi ég minden gyönyöreivel, – közepén egy láthatártalan
oceánnak, melynek szinén a «fata morgana» képe lebeg, – partjain
kokuszligetek, hegyei tövében virul a királyi cebia, melynek virágából
méz, gyümölcséből tej, tövéből bor folyik; örökzöld savannáin édes
patakok bolyonganak, őserdeit madársereg lakja, szivárványtollakkal és
csalogány-hanggal; s mikor leszáll az éj, csillagai gyémántok, holdja
nap, a tejút, mint az európai holdfény világít le reá, míg az
esthajnalcsillag fényében árnyékot vetnek a fák. Megáldva az istenkéz
minden áldásaival, neveztetik a Nepean sziget – pokolszigetnek.
Százhúsz mérföldnyire Botany-Baytől a napfordítókon felül fekszik három
sziget: egyik a Norfolk, másik a Fülöp, harmadik a Nepean sziget. Ez
utóbbit sűrű korallzátonyok övedzik, melyek miatt csak az esőzési
időszakok előtti napokban közelíthetni felé. Ilyenkor egy-egy kisded
pilota jelenik meg és halálveszélylyel közelít partjaihoz, benne
rendesen öt ember ül. Midőn a révhez érnek, ott egyet az öt közül a
partra kivetnek, s a másik négy siet távozni, és szemeit behunyja, hogy
ne lásson.
Mi történik tovább az ott maradttal, minő élet, minő halál vár reá a
sötétzöld mangava-erdőkön belől, mikből senki vissza nem lép? kik laknak
ez átkos hirű helyen? oszt-e jutalmat és büntetést itt is ama hatalmas
kéz, melynek neve gondviselés?