zivatar jött, felhőszakadással, mely ott rekesztette a vendéglői
szobában. Ott kellett végigvirrasztania az utolsó éjszakát. Sötét volt s
a zápor zuhogott egész hajnalig. Gondolni sem lehetett az elutazásra.
Csak a reggel szabadította fel e kínos fogságból.
A mint a postakocsi megérkezett, sietett menekülni innen.
Az éjjeli zápor mind pocsokká tette a diadalkapuk koszoruit, a falakra
fűzött guirlandokat, a nevek le voltak mosva, a zászlók szinei
szennyesen összeolvadva; a tegnapi dicsőségből nem maradt csak rongy és
piszok.
A lovak lábai csülökig gázoltak a habarékban, a min felül úszott a
diadalmenet elé hintett virág.
Temetvényi gróf ki sem nézett a fedett hintóból.
Jól tudta, hogy ha korán reggel elindul Gargóvárról, késő délig sebes
vágtatva folyvást a Temetvényi uradalom országutján halad végig. Az
útféli vendéglő, a hol délre meg kell szállni, az a határ.
Ő még itt sem száll le a kocsiból, csak onnan tekint egy pillanatra
vissza.
Az ősi temetvényi várrom még jól látszik a távolban, mint egy óriási
kőkorona egy alvó király koponyáján.
Nincs már semmi közük egymáshoz.
Eszébe jut, hogy van még valami, a mi megmaradt belőle. Kiveszi zsebéből
azt a szerződést. Igen, azon vannak az aláirt nevek beporzózva azzal a
kvarczhomokkal ottan. Ez a nehány szem homok még az övé. A dicsőséges
kis-királyságból: az ősök hatalmából, dicsőségéből. Egy csipet homok.
Lesepri azt is onnan, s elfujja a szélbe. Ennyit se vigyen belőle
magával!
S aztán ki ebből az országból, a míg egy hegyet látni belőle!
Más számüzött visz magával egy édes fájdalmat, a mitől kinzatni
boldogság: a haza szeretetét, – ez viszi magával a keserű gyönyört, a
melyben kéjelegni pokol: a haza iránti gyülöletét.
Mi van még hátra? Ki nem halt még meg azok közül, a kiknek nem elég
egyszer meghalni?
Egy egész korszakot láttunk meghalni, a maga nagy embereivel.
Államférfiui óriások, a kik három lépéssel átléptek egy országot. Most
szépen el vannak temetve, nagyhangzású, semmi hatású hivatalok
kriptáiba, a honnan ha föl is járnak néha, himzett egyenruhás
kisértetekül, senki sem látja meg őket. Néha még csörömpölnek is. Senki
sem fél tőlük.
Meghaltak a nagy hódításra alakult pénztársulatok, a mik az országok
átalakítására akartak vállalkozni. A Temetvényi uradalom consortiuma
szétfoszlott a levegőben. Inséges évek, rossz számitás, könnyelmüség a
kis embereket is koldusbotra juttatta: elmentek lefeküdni. Utánuk dőltek
a nagyok. A Temetvényi-Opatovszky uradalom azóta harmadik kezére került:
és azon sem fog megmaradni sokáig.
Azok a hegyek és várromok még egyre futnak egymásalól: nem akarnak
együtt maradni.
Meghalt a két nagy család megrontó dæmona is: Diadém. A hirlapok közlék
a nagy «krach» után, hogy a gmundeni tóba ölte magát. Ott találták a
kalapját és tárczáját a tóparton: ő maga bucsut vett a világtól. Ez is
csak egyszer halt még meg. Ott él még valahol Amerikában s tanítja a
yankeeket szolid üzletekre.
A szép asszony Atalanta szép leányával a legczifrább két halott. Mikor
egy életet elkoptatnak, azt eltemetik, hozzá kezdenek a másikhoz, más
név alatt. A hol rájuk ismer valaki, ott mindjárt meghalnak s mennek
máshová ujra föltámadni. Ki tudja: hányszor lesznek eltemetve.
Ellenkező halálnemet választott Koczur barátunk. Ő csak a hazáért hal
meg, minden három évben egyszer. A választások alatt kortesvezér: ez az
életmódja. Az egyik turnusban meghal mint kormánypárti, föltámad mint
ellenzéki, a másikban megint a másik hemisphæriumon mulik ki a hazáért,
s az ellenlábasok között támad föl. Ez viszi legtöbbre.
Halva jár-kel a fényes napvilágon a felföld kis királya, az egykor oly
hatalmas Temetvényi gróf. Nagy baj, hogy tovább tartott az élet, mint az
életjáradék. A nagy consortium megbukásával az ő szerződését is elvitte
az árviz. Most az ősei arczképeinek az árából él, a kik a pozsonyi
csendes házból küldözik neki végadományaikat. A halottak a halottnak.
Ott van bezárkózva egyedül a legszomorubb halott, a ki soha embert, élő
állatot, szabad eget, zöld növényt nem lát maga körül, a ki hirlapot,
levelet el nem olvas.
Csak azt számlálgatja, hogy mennyire megszaporodott már a pénze? Mire
gyüjti azt? Minek az neki? Az élő halottnak álmai vannak, a miket
következetesen sző, fon odább. Azt mondja az álma, hogy egy másik élő
halottnak van egy fia, a kit pártul fogott az az ember, a ki az egyedüli
élő rá nézve ezen a világon. Amaz ember ennek a fiunak fogja hagyni
örökségbe a lelkét, jellemét, tudományát – és a szegénységét. – Annak az
embernek van egy leánya is. Talán szép, talán nem az: de bizonyosan jó.
A két gyermek szeretni fogja egymást. Sok szenvedés lesz annak a vége.
Minden csapás utoléri őket. Mert a sors üldöző keze azokat keresi fel, a
kik nagyon szeretnek és nagyon jók. Hadd szenvedjenek! Az a tisztitó
tűz. Abban tanulják meg egymást még jobban szeretni. A boldogság
támasztja fel az emberek szivében a kevélység, a hűtelenség ördögeit. A
nyomor neveli a hű nőket, a jó családapákat. Hadd küzdjenek, hadd
nyomorogjanak, a míg fiatalok. Az ifjuságnak adatott a szeretet, s az
mindent kipótol. Majd ha aztán meg lesznek edzve vihartól, szenvedéstől:
akkor had tudják meg egy gyászjelentésből, hogy élt valahol a föld
kőfalai között egy ismeretlen lény, a ki csak azon gondolkozott, hogy
napról-napra az ő számukra szaporítson kincseket. Akkor aztán éljék
világukat!… Hanem odáig még nagy idő van! Mert a halottak sokáig élnek.
Még annyi gondja sincs a döblingi palota halottjának. Az atyai legátum
jótékony intézkedése folytán neki külön kriptája van, mindennap megkapja
mindazt, a mi egy halottnak egészségére válik. Itt nem üldözi senki, s
lehet kedve szerint bolond, senkisem szólja meg érte: a bolondok háza
ez. Étvágya kitünő. Könyveket is olvas, a miben sajátszerű methodust
követ: a mint egy lapot elolvasott azt kiszakítja a könyvből, mire
végigolvasta, csak a táblája maradt.
A hold szarvának az utolsó fényszikrája is letünt a láthatár alá.
Halottak országa ez már! Halottaké, kik nem a föltámadásra várnak, hanem
arra, hogy még egyszer valamikor igazán meghalhassanak.
TARTALOM.
II. KÖTET.
MÁSODIK RÉSZ: A MA.
Kívül a világon 3
A kis báró és a kis baronesz 7
A báró papa 45
Az üldözött őz 86
Egy párbeszéd, a minek az elejét nem hallottuk 110
Rablázadás 122
A drága barátom 156
Hány perczig állja ki a víz alatt 169
Hátha két halott összekerül 218
A hold szarvának utolsó fénypontja 245
Exodus 264
[Transcriber's Note:
Javítások.
Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
124 |pol!tikai vétségért |politikai vétségért
136 |tartotta lekét |tartotta lelkét
227 |És megis |És mégis
232 |tövények szerint |törvények szerint
235 |nincs rájo |nincs rájok
236 |ajánlatát megújítaní |ajánlatát megújítani]
End of Project Gutenberg's A kik kétszer halnak meg (2. rész), by Mór Jókai