Ez még akkor volt a régi jó időkben.
Darkaváry Lőrincznek volt akkora birtoka, mint egy uralkodó herczegnek,
teszem: a monacói herczegnek; volt annyi jövedelme, mint egy császárnak,
például Soulouque császárnak, és korlátlan uralkodása, mint egy
királynak, gondolom: a siami királynak, a kivel még két fejedelmi
tulajdonságban volt analogiája: egyik a czím hosszuságát illetőleg,
melynek czikornyáiból ha csak egy is kimaradt a hozzá intézett levél
borítékjáról, nem fogadta el, azt mondta: «bizonyosan valami jámbor
hasonnevű szentgáli nemesnek szól, vigyék annak!» a másik pedig azon
büszkeség, hogy a siámi király a fehér elefántok ura, Darkaváry Lőrincz
pedig a fehér bivalyoké, a mi az egész országban másnak nincs.
Birtokai négy vármegyében feküdtek, mindegyik saját jószágigazgatóval,
tiszttartókkal, kasznárokkal, ispánokkal ellátva. Bérlővel szóba nem
állt. Legnagyobb birtoka, melyben legtöbbször otthon volt, hol
székhelyét tartotta, Bakonyberek vármegyében feküdt (a név költött); még
ennek a vármegyének is parancsolt; még pedig ugyancsak parancsolt: másod
alispán, volt s igen erélyes megyefőnek tartották, a mit úgy érdemelt
meg, hogy ritkán látott ugyan a hivatala után, okosabb mulatságai
voltak; hanem mikor alárendeltjeivel összejött, olyankor souverain
goromba volt. Azt az egyet el kell róla ismerni, hogy a rablók, szegény
legények üldözésében fáradhatatlan volt. Ez egy neme volt a sportnak rá
nézve. Egy ilyen kipéczézett nyomorult ficzkót, a ki a statárium
ellenére pinczét tört fel, mert szomjazott, vagy buzás-vermet, mert
éhezett, a mi ugyan egyik sem jogczím, s aztán a nyakát menteni
kimenekült az erdőre: a bolond! annyi «fa» közé! azt azután három
vármegye egyesített pandurjaival berekből bozótba üldözni, ha valahol
irgalmas emberek házánál megbuvik, azokat is, mint czinkosokat nyakon
fogni, ilyenformán egy zsiványból ötvenet csinálni; a hajtóvadászaton,
hol ember a vad, azt önvédelemre kényszeríteni, míg a könnyelmű
ficzkóból gyilkos, hirhedett pandurölő haramia lesz, s elvégre aztán
cserepárok, uhlánusok segítségével egész hadjárat mellett sarokba
szoríttatik, nem menekülhet, s akkor aztán a házat a fejére gyujtatni,
beleégetni. Ilyen vadászatokban kitünő intézőnek tartották Darkaváry
urat.
Saját kastélya, mely mélyen a Bakonyban feküdt, a hivatás és szenvedély
követelményeivel egybehangzólag volt építve; vízárok vette körül, azon
belül bástyafal, lőrésekkel, felvonó-híd vezetett kapujához; a kastély
teteje vaslemez volt, hogy fel ne gyújthassák, s az ablak-védő táblák
kemény fából, oly sűrűn kiverve szegekkel, hogy azok közt golyó át nem
hatolhatott. Éjjel-nappal az őrtoronyban fegyveres őr állt s hat pandur
állt készen az őrszobában. Azonkívül a tiszti lakok, vadászházak oly
kitünő strategiai rendszerrel voltak a kastély körül elhelyezve, hogy a
vészharang egy jeladására egész felmentő sereg siethetett a netaláni
támadókat körülfogni.
A kastély emeletén volt egy titkos kamara, melybe csak a nagyúr
hálószobájából volt bejárás. Ennek minden fala, padlója és boltozata
vassal volt kibélelve, s fecsegő titkárok, kiknek néha megadatott a
szerencse, hogy e kamrába behivassanak, tündérmeséket tudtak arról a
kincshalmazról beszélni, a mit e titkos üreg rejteget, a honnan aztán
dobasz zsákokban hordták ki urok parancsára az ezüst és aranypénzt; az
ur nem tartott másféle pénzt, s mindannyian azt állíták, hogy annyia
maradt még ott, ládaszámra, hogy azt lehetetlen embernek valaha
elkölteni.
Ezt a sok kincset Darkaváry még atyjától örökölte, ki igen jó gazda volt
és nagyon fukar, s a két devalvatiót annak idején szerencsésen tudta
felhasználni, s különösen felszedte magát az 1816-iki inséges évben;
három éven át felgarmadolt gabonáját mesés árban adva el.
Mindenki úgy tudta, hogy a «vas szoba» kifogyhatatlan.
Pedig Lőrincz úr hozzá tudott látni. A fukarság ösztöne rendesen át
szokott ugrani egy nemzedéket; a nagyapától csak az unokák öröklik azt.
Az apa gondoskodik róla, hogy kénytelenek legyenek «ez» öröklésre.
A darkavári kastély téli vadászatai nem csak Magyarország, de a külföld
sportkedvelői előtt is hiresek voltak. Az uradalom roppant erdőségeiben
a hajtóvadászatnál nem is számítottak kevesebbre ezer embernél. Nyitva
állt kastély és tanya urnak és szegénynek, az egyiknek, hogy mulasson, a
másiknak, hogy szolgáljon, mindkettőnek, hogy torkig lakjék.
S itt egy nagyszerű vonását a brutalis generositásnak jegyzék fel
életiróink a kis-királyról. Hogy a vadászatokról összecsődülő tömérdek
jobbágynépet ne legyen kénytelen kastélya közelében tűrni, s hogy azok
mégis illendően el legyenek látva, azt gondolta ki, hogy az úrlakához
közeleső s uradalmának nevét adó Darkavár jobbágylakosait kibecsülteté
házaikból (Németországban úgy hítták azt, hogy «Abmeierung»), kifizette
minden háznak, teleknek az árát: egy parasztot sem hagyott ott; hanem
aztán vadászatok alkalmával a hajtók seregét szállásoltatta el az üresen
maradt paraszt-lakokba, miket az év többi szakában nem lakott senki.
Nehogy pedig a szent ecclesia kárát vallja egy egész hitközség ilyetén
megsemmisítésének, a nyáj nélkül maradt pásztornak minden eddig a
hivektől kapott jövedelmét megkétszerezte, a templomnak új tornyot
építtetett, abba órát tétetett s olyan harangokat állíttatott bele, mint
egy székes-egyház tornyába s azontul is mindennap misézett a plébános,
hétköznap az üres padoknak, vasárnap a tiszteknek, sátoros ünnepeken a
földes-uraknak.
A darkavári vadászatok hetekig tartottak s a mulató napok hevélyét
fölválták fényes tánczvigalmak, szini előadások a várkastély
szintermében; rendes eredményeik voltak a rakásra lőtt vadakon kívül egy
pár agyonlőtt hajtó és jáger, egynehány többé-kevésbbé komoly kimenetelű
párbaj és egy-egy elszöktetett leány.
Egyik sem volt országos baj, a meglőtt jáger özvegye kapott nyugdijat és
másik jágert; a párbaj sebei behegedtek, s az elszökött leányokat valaki
majd csak férjhez vette.
Darkaváry Lőrincz nem volt nős. Legalább a szó canonicus értelmében nem.
Szerette a változatosságot s volt nagy módja benne.
Nem volt ő «csábító». A csábítás plebejus bűn; igazi aristocrata csak
válogat és fizet, vagy nehezebb esetekben erőszakkal ragad el s
verekedik vagy fizet. Csalni, lopni a szerelmet csak a pimasznak való.
Azért mindig volt háziasszony a kastélyban, a kit a vendégek nagysádnak
czímeztek s a kinek a háziur kezet szokott csókolni.
Igaz, hogy nem soká tartott nála a tisztelet. Minthogy nagyon gazdag
volt, nem tudott odáig emelkedni, a hol a nők tisztelete kezdődik. Nem
találkozott más fajta nővel soha, mint a ki eleinte haragszik ugyan,
hanem aztán meg hagyja magát engesztelni. Arra meg büszke volt, hogy
rangjához és birtokához illő asszonynyal oszsza meg háza uralmát.
Szolgáltatni akarta magát mindenben, még a szerelemben is.
És mindennyi hatalomhoz és élvezethez a természettől is el volt látva
minden kegygyel. Erős, túlizmos termet, megedzve férfias testgyakorlatok
által; elpusztíthatatlan egészség; nemes, szabályos vonások; sűrű fekete
göndörhaj, szemöld, szakáll, büszkén felkunkorodó bajusz; villámló
szemek, piros arcz és ajkak; a daliák eszményképe; s mindezekhez ama
biztos fellépés, melylyel az ellenállást nem ismerő, ellenmondást nem
tűrő dynasta, férfiaknál és nőknél egyiránt diadalmas fölényt gyakorolt;
s ha mindezekhez hozzáteszszük, hogy teljes mértékben birta azt az
ékesszólási készséget, mely emelve egy dörgő hang által, segítve
hangzatos phrasisoktól, a nagy tömeget magával szokta ragadni: el kell
ismernünk, hogy Darkaváry Lőrincz minden tekintetben megérdemelte azt a
hizelgő czimezetet, a mivel őt a népszerű közvélemény felruházta: «a
kis-király», mely szó e szerint nem egy olyan urat jelent, a ki nagy
helyzetében kicsiny; hanem egy olyant, a ki kicsiny helyzetében nagy.