A medusa megette a tengeri pókot, a Tridacna megette a Medusát, a
Polypus megette a Tridacnát, a kétlábú szárnyatlan földlakó megette
valamennyit. Ette őket sülve-főve, olajba, eczetbe, bepáczolva,
felfüstölve, sóval, borssal, tormával, mustárral, nyersen. Összeszedte
czifra házaikat, gyöngyeiket; kitördelte korallerdőiket; elfoglalta
egész országukat. Úgy bánt a tengerfenékkel, mint egy meghodított
földdel.
Pedig a tengerfenék még nem volt meghódított föld.
Még lakott benne valaki, a ki urat nem ismer.
A véghetetlenek faja: a Teredo Navalis.
Egy vékony hosszú csöves kagyló, nem nagyobb, mint egy tollszár. Eredeti
lakhelye a tengerekben úszó fatömegek törzsei. Ő az első hajós, ki a
Mangi-Mangi fa (Rhizophora) tengerjáró tutajain az oceanokat bejárja.
Hosszú csöve, mint egy tollfogpiszkáló, két nyilással bir; az egyiken a
fejét tolja ki éles ráspolyfogakkal fegyverezett nyelvével; színe
szennyes-fehér, alakja jelentéktelen.
A tengerlakó hajósféreg összetalálkozott a földlakó hajóssal.
«Hát te mit jársz itt az én országomban, idegen csoda? a ki faházakat
építesz a tenger szinére s aratsz a tengerfenéken, a hol nem vetettél!
Félj tőlem! A tenger királyait legyőzted, a tenger isteneit megnyerted;
még hátra van a tenger népe: az én vagyok! A tenger kincseit kiraboltad,
még hátra van a «tenger nyomorúsága»: az én vagyok! Te király vagy; de
én vagyok a myriád! Te mindent alkotsz; én többet teszek; én a mindenből
csinálom a semmit. Te mindent tudsz; én semmit sem tudok, csak rágni; én
legyőzlek. Te hatalmas vagy, de én ellenállhatatlan!»
Egyszer a tengerjáró földlakó azt veszi észre, hogy hajója megtelik
vizzel. Minden oldalán ömlik be a tengervíz vékony tollszárnyi lyukakon,
mik ezerével nyilnak meg hajóbordáiban: minden palánk összevissza fúrva.
Az a Teredo Navalis műve!
Mikor Drake, a földkörülhajókázó, utjából visszatért, hajófeneke úgy át
volt furdalva a Teredóktól, mintha szivacsból lett volna.
Egy hónap alatt az ujdonatuj hajó fenekén minden palánk olyan lesz tőle,
mint a darázsfészek sejtje; egyik fúrt lyuk a másik mellett.
Irtózatos állat!
Rá les a hajókra, a mint a kikötőbe jönnek s ezerével lepi meg
egyszerre. Nem védi meg azokat pusztításától semmiféle kenőcs, olaj,
kátrány, büzedék. Keresztülfúrja a legkeményebb tölgyfát, melynek
gyantás szagától minden földi féreg megvész, a Teredo Navalisnak
gyönyörűség elpusztítani; a vaskemény indus Teak fát, a Sissu és Saul
fákat úgy átlyukasztja, mint a papirost.
A hajósnép rémületében a «hajók dögvészének» nevezte őt el: Linne
«Calamitas Navium» czimet adott neki.
S ha a dögvész még csak a hajókra ragadt volna!
De 1730-ban a Németalföldi egyesült államokat egyszerre csak az a rémhir
verte fel, hogy Seeland és Friesland védgátjainak czölöpzete az egész
hosszában összeomlani készül, s az óriási munka, melylyel az ember két
országrészt foglalt el észszel, erőhatalommal a tengerfenéktől, semmivé
lesz. A tenger újra visszatér a boldog nép lakta mezőkre. S ki foglalja
vissza a két országot a hullámoknak? Egy nyomorult féreg! Egy
tollszárnyi csiga, mely a czölöpzetet összeőrölé.
Bámulatos volt egy-egy darabja annak a czölöpzetnek, melyet a Teredo
összefúrt. Némelyikben alig volt már fa, csupa csigafurás. Valamennyi
alulról fölfelé fúrta titkos alagútját egyenközű vonalakban; a hol kettő
összetalálkozott, kikerülték egymást s keresztülszelték utjaikat;
mindenütt rostmentében haladva.
Általános volt a rémület e csapás miatt.
A töröktől, a spanyoltól nem ijedtek úgy meg.
Azt mondták: a Hollandiak büszkeségének megalázására küldte azt Isten.
De nem válogatott a Teredo katholikus és protestáns nemzetekben.
Velencze költséges védművei épen úgy roskadoztak e titkosan ráspolyozó
munka alatt, mint Hollandé és Angliaé, s a spanyol és franczia hajó csak
úgy kényszerült fele utján kikötőbe menekülni, rostává furt fenekével; s
a hű katholikus Donaghadée gátjait csak úgy lerombolta a Teredo, mint az
anglikán Plymouth hajóépítő medencze burkolatát.
S a Teredo Navalis nem eszi meg a fát, mint a fai féreg; ő a víz
ázalagaival él; a fát csak azért fúrja, hogy pusztítson.
A kereskedő államok roppant jutalmakat tűztek ki a módszerekre, a mik a
szörnyű ellenségtől megóvják partjaikat, járműveiket; Anglia parliamenti
végzéssel biztosítá azok szabadalmát, kik valamit feltalálnak ellene;
ajánlatok, kisérletek tétettek a világ minden részéből, bevonták a víz
alá merülő czölöpöket s a hajópalánkokat kókuszolaj, tehénszőr, kátrány,
aloenedv s assa foetidából készült degettel, spanyol szurokkal, fagygyús
mészszel; szénné égették a gerendák fölületét; czölöplakó mytilus
csigafajt telepítettek meg a veszélyeztetett gátakra, hogy azok védjék
meg az országot fajrokonaik ellen; széles fejű vasszegeket vertek egymás
mellé a fába, s rézlapokkal burkolták be a hajó-oldalakat.
Mind hiú munka volt: azért a gátak czölöpjeit most is minden ötödik
évben meg kell újítani, s a portpatricki hidoszlopokat s a velenczei
palaék (sarkantyuk) faoszlopait nagy fáradsággal kell a kőburkolatból
kihuzgálni s helyeikre friss oszlopokat leverni. A Teredo Navalis képes
volna félszázad alatt minden fát, melyhez a víz ér, elpusztítani, s
mindegy neki, akár édes víz, akár sós víz.
Elpusztítására pedig nincsen semmi kilátás.
Quatrefage franczia tudós azt ajánlotta, hogy ívás idején meg kell a
petéiket mérgezni az egész tengerparton. Kolosszális önvédelmi eszme!
Meglássuk, sikerül-e ilyesmi a francziának?
A Teredo a víz alatti Nihil. A Teredo a tengerfenék proletárja.
Vigyázzanak azok, a kiknek a vizeken van dolguk, a kiknek kormányrúd van
a kezükben, hogy a maguk legfélelmesebb rémét kitanulják!
Mert a csigák története azt tanítja, hogy a Meduza megeszi a tengeri
pókot, a Tridacna megeszi a Meduzát, a Polypus Maximus megeszi a
Tridacnát; a hatalmas földlakó aztán megeszi valamennyit; – hanem a
megvetett tengeri féreg, a Teredo Navalis, az vízbefojtja a hatalmas
földlakót magát s megeszi őt országostól.
Ezt így tanítja a csigák története.