A képviselő ur dicsérete bizonyos helyi hirnevet szerzett a derék Mócz
Péternek. Ha Csengődön vagy környékén bált, lakomát, vagy bármilyen
ünnepet rendeztek, nem lehetett máshoz fordulni, mint Mócz Péterhez, aki
immár divatossá lett. Ha valaki esküvőre, keresztelőre készült, s
tartott magára valamit, ugy Mócz Pétert hivatta.
Az ekképpen szerzett pénzzel Mócz Péter vendéglőt nyitott, amely
hirnevének erejénél fogva hamarosan lefőzte a többi csengődi kocsmát.
Nemsokára az ipartestület képviseletébe is beválasztották, s minthogy az
ipartestület elnöke, a csengődi nagyvendéglő elszegényedett bérlője
elkeseredésében, bánatában hirtelen elhalálozott, egy pár hónappal utóbb
Mócz Péter lett az ipartestületi elnök.
Az uj választások idején Mócz Péter már tényező volt, akivel számolni
kellett.
Árokhátinak most már fel kellett keresnie a jeles polgárt, akit ő tett
helyi előkelőséggé. A szokásos könnyed leereszkedés nélkül s csak
választások idején észlelhető nagy szivességgel üdvözölte
fölfedezettjét, nagyokat parolázott vele, s Mócz Péter a választásra
hüségesen beszállitotta az ipartestületi szavazatokat.
Ettől fogva Mócz Péter ugy szerepelt Csengődön, mint Árokháti egyik
főkortese. Következésképpen csak jelentkeznie kellett a csengődi kaszinó
bérletéért, s a pályázat ügye már el volt döntve.
Hanem éppen ennek a kaszinó-bérletnek a révén, kevéssel utóbb, egy kis
baj történt a derék Mócz Péterrel.
Zavaros idők következtek. Az erőszak összeütközött a nemzeti érzéssel s
Csengődön is nagy volt a háboruság; talán nagyobb, mint bárhol. Az
erőszak nem mulasztotta el oda is elküldeni a maga mindenre kész
követét, s ez a követ a csengődi kaszinóban ütötte föl tanyáját. Ennek
hallatára a csengődi urak bojkottálták a kaszinót. Senki se akarta látni
az erőszak emberét és megvetett alakokból álló környezetét és igy hosszu
ideig csengődi uriember nem tette be a lábát a szerencsétlen Mócz
Péterhez, aki rövid néhány hónap alatt rengeteg kárát látta az országos
háboruságnak.
Mikor a rend helyreállott, természetesen Mócz Péterről se lehetett
megfelejtkezni.
Végre is a nemzeti ügy martirja volt. Azonkivül főkortese a nemzeti ügy
egyik odaadó harcosának. És azok közé tartozott, akik a legnagyobb
károsodással szolgáltak rá a kártalanitásra.
De hát hogyan kártalanitsák?
Árokháti addig-addig szaladgált a Mócz Péter érdekében, addig-addig
informált, kérelmezett és fenyegetőzött, mig valakinek eszébe jutott,
hogy nem lehetne-e Csengődön valami gyárat állitani, amely, – mint
minden pártolást érdemlő hazai iparvállalat, – számot tarthatna az
állami segitségre?
Megkérdezték Mócz Pétert, s a derék károsodott azt felelte, hogy ő
igenis, sikerrel tudna vezetni egy kétszersült-gyárat, amely izletes és
olcsó kétszersültet szállitana tengerészeinknek, vagy amennyiben még
nincsenek tengerészeink, már jóelőre gondoskodnék kétszersültről,
szorgalmasan készülődve addig, amikor majd lesznek tengerészeink.
A dolog rendben volt.
Nagy állami segitséget szavaztak meg a kétszersültgyárnak; Mócz Péter
felállitott Csengődön két óriási kemencét, amely ugy ontotta a
kétszersültet, hogy elláthatjuk vele tengerészeinket még akkor is,
amikor majd miénk lesz a Fekete-tenger, sőt a Csöndes óceán egész
partvidéke… és Mócz Péter két év alatt meggazdagodott.
*
Árokházi Lőrincet, amikor legutóbb jelent meg a kerületében, egy kis
meglepetés fogadta.
– Közeledik a választás ideje, – szólt, kedveskedve veregetve meg kitünő
főkortese vállát, – hát eljöttem körülnézni. Hat cikluson át voltam
képviselő… remélem, Mócz uram, hogy most sem lesz baj?
– Már hogyan lehetne baj?! – felelt a főkortes. – Hiszen a nagyságos ur,
hála istennek, válogathat a kerületek közül.
– Válogathatok? Miért válogatnék? – kérdezte Árokháti elhülve. – Ugy
értem, hogy Csengődön nem lesz-e baj?
– De isten uccse, nem fog ártani, ha a nagyságos ur jól megválasztja a
kerületet, – felelt mosolyogva Mócz uram. – Mert Csengődön most az
egyszer már csak _magam lépek fel!_