– Nagyon melegen véded a barátodat – szólt Barras, amikor a közvádló
elmondta neki, amit Norvins de Belleval megmentésére szükségesnek
tartott.
– Sok jót tett velem, amikor üldözött vad voltam. Mentegetném akkor is,
ha bűnösnek tudnám. De amiket elmondtam, téged is meggyőzhetne arról,
hogy ártatlan. Jól ismerem, a gyermekkora óta; maga az egyeneslelkűség
és a becsületesség. Ha részese lett volna az összeesküvésnek, nem
tagadná le. Egyebet akkor se csikarunk ki belőle; de a bűnösségét
megvallotta volna az első szóra. Mindaz, amit elfogulatlan tanúk
mondanak róla, egybehangzik a védekezésével. Kétségtelenül
megállapitható, hogy már nagyon régen visszahúzódott minden olyan
helyről, ahol a közügyek csak szóba is kerülhetnek; soha se vett részt
összejövetelekben; nincsenek cimborái; nem tartozik azok közé, akik
minduntalan összedugják a fejöket, mindig elégedetlenkednek s mindenki
ellen ármánykodnak; csak az otthonában élt; jóformán ki se mozdult
hazulról.
– Hm. És ez bizonyossá teszi előtted, hogy ártatlan?
– A gyermekei életére esküdött meg nekem, hogy nem vett részt semmiféle
összeesküvésben.
– És mégis hazudott.
– Nem esküdött volna a gyermekei életére.
– Eh, amikor valaki másképpen már nem képes megmenteni a bőrét,
megesküszik akármire. Tudja, hogy a szavak nem ölnek. Nem, nem érdemes
beszélni erről. Értem, hogy szeretne menekülni, de előttem hiába
erősitgeti az ártatlanságát, mikor bűnösségének a bizonyitéka itt van a
zsebemben.
– És mi ez a bizonyiték?
– Megmondom neked, hogy nyugodtabb legyen a lelkiismereted. Kétségtelen,
hogy a Morency részese volt az ellenem szőtt összeesküvésnek; az is,
hogy az összeesküvők az ő szállásán tartották az összejöveteleiket. Mind
ez világosan kiderül a Morency levelezéséből. Nos, a Morency papirosai
között megtaláltam az összeesküvők névsorát is; ez a névsor a Morency
kezeirása és ez az áruló irás itt van a zsebemben.
– Az összeesküvők névsora?
– Az összeesküvők névsora.
– Azt gyanitom, valami nagy tévedésben vagy. Norvins de Belleval nem
hazudhatott nekem. Elmondta azt is, hogy ismeri a Morencyt és volt nála
egyszer. De csak egyszer és akkor se rólad volt szó, hanem –
szerelemről. Lehet, hogy a Morency csakugyan ármánykodott ellened, de
hogy a szerelem sokkal gyakrabban foglalkoztatta, mint a politika, az
egészen bizonyos.
– Tévedésről szó sem lehet. Az összeesküvők névsora kétségtelenül a
Morency kezeirása…
– Ez az irás hazudhatik. A Morency talán szándékosan keverte gyanuba
azokat, akiken akármiért, talán mert megsértették, visszautasitották
vagy elhagyták, bosszut akart állani. Az ilyen asszonytól minden
kitelik.
– Mondom, nem érdemes erről beszélni. Beszéljünk arról, ami engem jobban
érdekel. Hogy egy idő óta nagyon tüzesen védelmezed az ellenségeimet. Ez
már a harmadik eset. Őszintén szólva, nagyon különösnek találom, hogy ez
rövid időn harmadszor történik. Ha nem akarod elvesziteni a bizalmamat,
azt ajánlom, hogy ez negyedszer ne történjék. És most hagyj magamra.
Olyan furcsán nézett a közvádlóra, hogy ennek, mialatt lement a lépcsőn,
ez a gondolata támadt:
– A legokosabb alighanem az volna, ha egyszerűen futásnak erednék és meg
se állanék addig, amig el nem érem az angol hajót.
De minden áron meg akarta menteni barátját. És maradt.
Rosszul tette. Még akkor este elfogták. Nem adtak tudtára semmit, de
kitalálhatta, hogy mi történt. Megfosztották a hivatalától, s pört
inditanak ellene, azon a cimen, hogy szövetkezett Barras – tehát a
köztársaság – ellenségeivel. Barras csak azért állott szóba vele, hogy
meg ne szökjék.
Hanem a közvádló nem élt remete-életet, mint Norvins de Belleval. Voltak
hivei, barátjai és érdektársai, akik még szerepet szántak neki. És hivei
szövetségesekre találtak a Barras ellen ármánykodókban, akik
valamennyien szabad lábon voltak, mert Barras, tévedésből, nem az
igaziakat fogatta el és csukatta le.
A szövetségesek csakugyan ki is szabaditották emberüket. Másfél hónappal
később, közvetlenül az után, hogy kihallgatásra vitték birái elé, őrei
nem szállitották vissza börtönébe, hanem elhajtattak vele Vincennes
felé, Páris város kapujánál felmutatták a hamis, de kifogástalannak
látszó igazoló irásokat, majd álruhát adtak a fogolyra, ellátták
Angliába szóló, hamis útlevéllel, elvitték az első postakocsi-állomásra,
ahol egy hű emberük a szökevényt beültette a postakocsiba, aztán a
börtön kocsijával visszafordultak Páris felé s örökre eltüntek a
világból.
A börtön kocsiját később megtalálták a vincennesi erdőben. Megtalálták
az igazi őröket is, felpeckelt szájjal, összekötözötten, egy párisi
korcsmában. De a vakmerő szöktetőknek nyomuk veszett.
Barras nem is kerestette őket sokáig. Ekkor már temérdek baja volt;
lépten-nyomon ellenségre bukkant. Örült, ha elbánhatott azokkal, akik
jelentkeztek; s nem kereste azokat, akik már eltüntek.
A szökevény szerencsésen eljutott Angliába.
Ott megtudta, hogy időközben – még a kiszabadulása előtt – véget ért az
a pör, amelyet Barras Langlois-Montfort és társai ellen inditott. Mind a
tizennyolc vádlottat halálra itélték és kivégezték: Norvins de Bellevalt
is.