A fiatal nő e szavak után hidegen köszönté udvarlóját és szobájába
sietett – sirni.
Igen, sirni, mert a szerelem nem hal meg oly könnyen, és a fiatal nő
hidegsége és szigora után e perczben oly szerencsétlennek, oly
boldogtalannak érezte magát, mint a mily szerencsétlen és boldogtalan
lehet a nő, ki oly férj oldalánál kénytelen élni, kit nem szeret, s
kinek kedvesét, kit szeret, el kell utasitnia.
Ah mily keserüen megbánta, hogy kezét szive nélkül adá át.
Ah, mennyire érezte e pillanatban az áldozat nagyságát, mit szüleinek
hozott.
Kálmán szavát tartá. Ott sétálgatott gyakran óra hosszáig azon ház
fedélzetén, melynek tulajdonosa azon ember volt, kinek joga van azon nőt
birni, kit ő szeret s kitől viszontszerettetik, de a ki mégis – tőle
minden reményt megtagadott.
De Róza is megtartá szavát. Nem ment többé a kertbe, csak midőn Kálmán
távol volt, s könyezve bár, de utasitást ada cselédeinek, hogy lakója
számára soha sincs honn.
Kálmán még mind nem birt azon reményről lemondani, hogy Róza elvégre is
engedni fog, s elhatárzá irni neki.
De kit a véletlenség egyszer üldözni kezd, azt mindvégig sujtolja.
E levél a férj kezébe került.
Képzelhetni Dombos úr lelkiállapotát, midőn e levelet elolvasva megtudá
a valót. Boszút esküdött, és sajátságos módon bár, de meg is tartá azt.
Elment legjobb barátjához, ki orvos és pedig a kórház főorvosa volt, s
ezt megnyeré tervének.
Este Kálmán ismét megtevé szokott sétáját a magasban, csakhogy most már
a férjen kivül más nézők is voltak jelen.
E mások között ott volt az orvos is, ki Kálmánt sétája után minden
szabadkozása és tiltakozása ellenére kórházba viteté, honnan csak egy
havi koplalás után szabadulhatott ki, s a város népe mai napig is
alvajárónak tartja őt.
Rózát a levél nem compromittálta. Ellenkezőleg, erénye mellett
bizonyitott, s igy férjével csakhamar meglön a kiengesztelődés; de azért
a sohajok és könyek gyakran fölkeresék őt, s nem egyszer átkozá meg
gyöngeségét: hogy férjet szerelem nélkül választott.
Jövőjének egyetlen öröme e nehány boldog nap fájó emléke lőn.
Dombos úrnak nem volt oka soha neje erényében kételkedni, de azért
gyakran bevallá magának barátja szavainak igazságát: hogy ha az ember
túl van az ötvenen, s fiatalabb korában sem tartozott a szebb emberek
sorába, jobban tenné ha örökre lemondana a nőkről, s szelidebb és
nyugodtabb szórakozásokat keresne.