Soha ilyen pazar élet nem folyt Moszkvában, mint most folyik, soha olyan
vidám tél nem volt Moszkvában, mint amilyen vidám volt ez a tél. Látom a
szent Oroszország boldog szivét, látom a fehér és arany és zöld és
rózsaszin és fekete várost. Esteledik és rozsdás vörösség borul a hóval
temetett tetők és tornyok fölött, az a szin, mint 1812-ben, mikor égett
Moszkva és fölötte a lángfelhők piroslottak. Ezer meg ezer vakitó lámpa
gyul a hószinü és árnyékszinü utcákon és felkacag a végzetes égboltra. A
szánkók össze-vissza futnak sürün a hosszu Tverszkáján, dagadtan
bebugyolált gyermekek és vén emberek ostorozzák a csörgős lovacskákat,
orruk csöpög fényesen és szemük alatt ragyognak a hideg vidám könyei.
Aggastyán és matróna ül egy kis szánon, mögötte a másik kis szánon ifju
tiszt fátyolos és sapkás dámával, csupa agg és ifju pár minden szánon,
mert csak kettőnek van hely s karolják egymást s dülöngnek előre és
hátra mind a párok végtelenül, mert a szánkónak háta nincsen.
A Tverszkája végében, a városon kivül a szánkorzón, a porzó hóban
árnyékok hajkurászszák egymást, trojkák, a három ló ragadja és tépi
egymást, a középső felhányja a fejét és nyakán hánykolódik a nehéz és
pazar járom, a vad izvolscsikok állanak az ülésen és korbácsaikat
üvöltve forgatják, a gavallérok és aranynyal csillanó tisztek is állnak
s dülöngenek a trojkákban és a nők sikoltozva vetik magukat hanyatt s
orditás és kacagás és sürü csengő-zugás süketül össze s az üldözött
trojkák egymásra törnek eszeveszett vágtájukban.
A város közepén, a Kremlin alatt a cárok ódon kapuja, autók rohannak
keresztül alatta, vöröskeresztes nők kacagnak benne, a
Golytzin-kórházból jönnek, mámorosan a katonák haldoklásától és az
operációk vérétől és szagától. Térdepelő koldusasszonyok másznak ki
sebesen az autók utjából, mint a pajkos, játszó gyermekek és egy-egy
féllábu vitéz ugrál el a másik oldalra, mint utcai pojácok. A kapu
kivilágitott szentképe alatt fetrengenek rongyosok, minha részegek
lennének és a kapu mellett a Blasennij-templom lépcsőin is összerogyva
hajbókolnak mindenféle tarka rongyok. Két fekete polgár találkozik a
lépcsőkön, bundáikat egymásba dörzsölik és megcsókolják egymás arcát
háromszor. Keztyütlen kezek emelkednek feléjük, egy kucsmás rendőr
elrugdossa a lábával a rongyokat.
A Blasennij-templomból fény és ének árad, ez a templom a legmagasabb
Moszkvában, tizenkét tornya van, mind a tizenkettő más szinü, csak a
kupolájuk egyformán arany. Fekete nők jönnek le és mennek föl a
lépcsőzeten, emberarcu nők és minden percben térdre omlanak és
elvegyülnek a tarka rongyokkal. Fönn a Kremlin templomaiban is világosak
a szines ablakok, a káprázatos oltárok mögött énekelnek a láthatatlan
szerzetesek és a zarándoknép arccal fekszik a templomok kövén s
feltartott gyertyáik százszorozva csillogtatják a falban drágakövekből
kirakott szentképeket. A könnyek élénk szineikre mossák fel a templom
földjének kőkockáit. A Kremlin háta mögött kuporgó távol faházak
ablakocskáiban vigan pislognak a piros mécsek, fényjelek ezrei, melyek
apostolok születését integetik.
A Szinházak-tere szorong a jubiláló tömegtől, mint farsangkor. A
Mjala-Teatr előtt, amelyben ma a Bajaderka-balletet adják az imádott
Gelcer kisasszonynyal, a görög oszlopok alatt verekednek a helyért a
férfiak és a nők, egymás boáit cibálják s az oszlopokon kivül az
összetorlódott szánokról ostorral csapkodják egymást a kocsisok. Dacoló
és lármázó munkások és parasztok tömege tolong ki egy mellékutcából a
térre, a szinház mögül előrugtatnak a lovasrendőrök kék bundáikban, s
balkarjukra aksztott rézmarkolatu kardjaikkal és jobbkezükben
nagajkájukat forgatva rontanak a fekete tömegbe és visszafullasztják a
mellékutcába, s ott a sötétben elvonul a nyerités és jajgatás.
Nagykucsmás katonai készültség topog át a téren, vállaknak támasztott
fegyverekkel.
Egy utcában rózsaszin rendőrségi palota fehér ablakai égnek hallgatagon.
A boltok tündöklenek ékszereikkel s ajtaikat eltemeti a tolongás. Szük
sikátorban a zsidó kereskedők aggva járkálnak régiségeik közt és
narancsos zsákjaik közt és az üvegajtóhoz jönnek és fejüket jobbra-balra
huzgálva vizsgálódnak kifelé.
Csend támad. A zöld és barna és piros nagy paloták ablakai mind
lángolnak a fénytől a fehér tetők alatt. A csillárok gyémántbokrai
lelátszanak. A paloták felett a fagy remegteti s szorongatja a levegőt s
mintha tapsolna és cintányérozna odafönn. A forró és tündöklő Nagy
Szinházban a balletnek vége, a zöld ékszeres dámák legyezőjükkel és
látcsövükkel tapsolnak s a gálába öltözött tisztek a szinpad elé
tolonganak és feldobják virágaikat a lihegő Gelcer kisasszonynak, aki
lehajol és könyei a zenekar örvényébe hullanak. Az Aquariumban és a
Yardban, ahol az éji tánc és dorbézolás folyik, vörösképü emberek
harapdálják a pezsgőspoharakat, beverik ökleikkel a hegedüket és
revolvereiket sütögetik a sikoltozó cigány és magyar lányok felé, s
lezuhannak eléjük és csókolják cipőiket.
Gőgös lakások rejtőző termeiben parfumos cigarette-ek, opium és mérges
és édes szeszek kábulatában törvénytelen kéjeket üznek s a kürtőkön és
kéményeken a boldogtalan örömök rettenetes gyásza füstölög fölfelé a
sötétségbe. Féllábak lebegnek elő a vidám éjben, amelyek báli táncosokéi
voltak és monoklik villannak elő, amelyek megvakitott szerelmes szemeken
csillogtak, s ezek fönn keringenek s báloznak a tetők fölött. A
megfagyott koldusok alusznak édesen a kapuk alatt.
Az Angol-Klub sötét és behavazott palotájának ablakai lázasan
vöröslenek. Egy lehajtott fejü ur lép ki az oszlopcsarnok alól,
szánjához sétál, kiemeli a fejét hódprémes gallérjából és az égre néz,
aztán beül a szánba. Egy távol utcán ódon palotája előtt kiszáll. A
kocsisnak meghagyja, hogy várjon még a kapu előtt. Fölmegy a lakásába és
agyonlövi magát. A fekete selyemszakállu és földig érő kaftánjában bujt
tatár kocsis összedugta a két kezét a kaftán bő ujjaiba és föl és alá
jár a szán mellett.