Talán itt közöttünk vándorol, jár-kel, utazgat és forgolódik egy
ismeretlen, az örökkévalóság emberarcu képviselője, az egyetlen, aki nem
szól hozzá semmihez, nem tartozik senkihez és sehova, kiben a
szenvedélyek csapjai nyitottak és hidegek, kinek fejében az örök
eszmélet fehér gyetyalángja mozdulatlanul ég, kinek földi utja gondtalan
és bajtalan tanulmányut, aki fontos és titkos megbizatással keveredett
el köztünk, ki az öt földrészen tuli illetőségü. Kinek szemei mindig
lefelé néznek, mert az emberek lelkének a fenekére néznek, s ki
pillantásaival jegyzőkönyveket jegyez teli. Ki mint fegyvertelen és
sebezhetetlen fölfedező vonul el a világon, ki hozzánk hasonlóan
öltözik, de kém, kémje az emberi életnek, ki közülünk való, de uralkodó,
aki álruhában jár és hallgat minket és ügyünket-bajunkat vizsgálja.
És elevenen s elfáradatlanul lép át a következő emberöltőbe és eltávozik
a jövőbe és óráktól nem üzetvén és évektől nem sulykoltatván, s
reményektől és emlékektől nem zavartatván, csendben-rendben feldolgozza
véghetelen anyagát és majd megtartja beszámolóját két kitárt karral,
elefántcsont-homlokkal fordulva az emberiség felé, amely a fénylő fehér
homlokról érezi a napsütés meglepetését.
Ő majd elmeséli a lábujjhegyen álló emberözönnek, amely
megszámlálhatatlan kezeiben becsukva tartja a világtörténet könyvét,
hogy mi volt az európaiak háboruja és mi volt a balkániaké és a japánoké
és az amerikaiaké és mind, mind, a tatárok háboruja és a kereszteseké, a
velenceieké, a móroké, a hunoké és a rómaiak háborui és a hellénekéi és
a pun háboruk és a Karthago háborui és a judeabeliek háborui s az
ammoniták és a filiszteusok háborui, mind. És ő el tudja beszélni mind a
volt forradalmakat és zavargásokat és a párbajokat. És ő ki fogja majd
deriteni, hogy ez a tömérdek millió Kain mind Ábel volt, aki megölette
magát testvérétől.
Ő feltakarja a világot és megmagyarázza, hogy minden rendetlenség és
tökéletlenség a halál miatt van. Ő feltöri minden szavunkat, s
megmutatja, mit jelentenek, ő elébe világit minden lépésünknek és
kideriti, hogy hová igyekszünk mindig. Ő felmutatja a falevelet s minden
ember megismeri, hogy az az ő arca. Ő felfedezi az emberek előtt életük
főbaját, az elmulást és kigyógyit mindenkit és ő meg tudja adni a
legigazibb és legnagyobb vigaszt, a halál vigaszát. Ő kirakatot rendez a
napokból és bazárt nyit a pillanatokból az emberek szeme elé. Ő megfejti
a vágyakat és a bánatot. Ő rávezet arra, hogy mit értettünk mindnyájan
az alatt, hogy boldogok akarunk lenni. Ő minden teremtményt meg fog
lóbálni a végtelenség hintáján. Ő a legnyomorultabbat is, akinek semmije
sincsen, csak baja, elkalauzolja a lélek pazar és mulatságos
városligetébe. Ő az élet fájdalmát be fogja oltani minden ember mellébe,
s a türelmet minden ember karjába, mint most a tifuszt és kolerát oltják
be. Ő a szenvedéseket virágokról fogja elkeresztelni, ő a könyekre és a
sóhajokra a gyöngyök és karkötők becsét fogja ruházni. Ő elterjeszti a
főurak közt és a koldusok közt egyformán a csodálkozás világnézetét és ő
megalapitja az utolsó vallást: a jóságot. Őt költőnek fogják nevezni, és
ő magát igazi embernek fogja vallani és ő utána nem lesz több költő,
mert mindenki ilyen igazi ember lesz. Ő olyan könnyüvé teszi majd az
életet, mint amilyen könnyü most a halál.