Barátom, hogy vagy? – érezz e két kis szó közt, kérlek, egy igazi meleg
szivdobbanást. Hogy vagy? Én élek, azaz megvagyok. Ugy-e, rossz néven
veszed, hogy rózsaszin kártyáidra és plajbászszal irkált leveleidre nem
válaszolgatok. Ne haragudj rám. Mindig válaszolok én neked hüségesen,
szeretettel és mulatságosan és kimeritően, mihelyt a postádat
elolvastam, csak nem irom meg a válaszaimat. Négy oldalas leveleket
futtatok el a fejemben és nem teszem papirra. Nem érek rá, hidd el, hogy
nem érek rá levelet irni. És bevallom neked, örülök is neki, hogy nem
érek rá, mert mindig attól félek, hogy ha a levélpapir fölé hajlok,
kiömlik rá az egész szivem. Minden levélpapiros fehér kisértés nekem,
hogy valahova, valakinek, akárhova elkezdem irni azt, aminek vége-hossza
nincs, az egész életet, mindent, mindent a világon, minden gondolatot,
amelyeket koponyám fogolytáborában őrizek s amelyeket nem szabad soha
senkivel közölnöm, tiltja a gyöngédség legszigorubb cenzurája. Fáj a
levélpapirt látni s rejtegetem magam elől.
Hogy vagy kedves? Itt semmi ujság. Minek kérded mindig, mi ujság Pesten?
Mit meséljek neked? Azt hiszem, semmi ujság nincs Pesten. Ugy látom, a
Duna két partján terül el ez a város éppen ugy mint azelőtt s Buda és
Pest nem cseréltek helyet. Mikor a nap megszünteti a világitást, a
lámpák szoktak feljönni. Az utcákon ugyanazok a barna meg sárga
villamosok hajszolják egymást ugyanazokkal a csengőhangokkal. A lakosok
utálják a kofákat, a kofák gyülölik a lakosságot s a kettő közt dagadoz
a kárörömtől a drágaság. A szinházak előkészületeket tesznek, vagy
befejezik előkészületeiket. A mulatóhelyek ujabb bohózatocskákat
sajtolnak ki, mint a plakátokon megfigyelhető, az emberek érintkezésének
és a házasságnak és a házasságtalanságnak tökéletlenségeiből. Minden
házszám ott van a helyén. Ismerőseid és ismeretleneid édes mindnyájan
továbbra is járnak körbe magánéletük körletében, mint a molnár lova a
szárazmalomban. Ki jól érzi magát, ki rosszul. Mindenki mindennap
idősebb lesz. Ezt nem látni napról-napra, de én tudom. Minden egyforma
mindig. De minden meg fog szépülni, mire visszatérsz.
Kedvesem, a világ mindig az, amit magad körül látsz és hallasz. Féltett
fotografiák rejtőznek a szived fölött és szived ott rejtőzik melledben.
Életed magadban van. Szép az ősz, ugy-e? Nem gyönyörü a titokzatos és
magasztos erdőn át menetelni? Milyen jól esnek a legénység nótái, nem?
Ha az emberekkel, az ugynevezett parasztokkal beszélgetsz, nem olyan,
mint meséskönyvben, dalgyüjteményben és a bibliában lapozgatni? Igazi
könyveid is vannak biztosan. Tudom, hogy szeretsz olvasni. Leveleket is
irsz. Van mindig cigaretlid? Elnézed néha a train végtelen ekhós
szekereit és akkor unatkozni kezdel. Nézegeted a terepszakaszokat,
tereptárgyakat, mind a magassági pontokat? Ez mind a természetből való
és csodálatos.
Van egy nagy titkom, amiről itt senkinek nem szólok, de neked bizalmasan
beszélhetek erről, mert te ott vagy és azt a területet valamennyire
mentesitették a törvényektől és a szokásoktól. Te: az égen felhők
menetelnek nappal és éjszaka csillagok táboroznak. Érdekes ez.
Határtalan érdekes. Hallatlan. Engedd tágulni a két szemedet, tekinteted
e tünemények közt és értelmed közt csodálatos összeköttetést létesit. Ha
elámulsz és ha gondolkozol, életed tevékeny és értékes. Érezz, eszmélj.
Mennyi öröm támad az emberben magától, mint ragyogó fehér tajték a
tengeri viharban. Lelkedben áldottan fölszerelt segélyhely van, siess el
gyakran oda. Engedd meg, hogy az álomra fölhivjam figyelmedet. Az
embernek szabad levegőn tapasztalataim szerint szép és kedvező álmai
vannak.
Köszönd meg ezeket az álmodott szépségeket és jóságokat. Mig fel nem
ébredtél, az álom csak olyan, mint az eleven élet. Elhiszed, hogy ez nem
bolondság? Én bizony Isten őszintén igy érzem. Ami kellemeset álmodtál,
beleirhatnád a naplódba, mint viszontagságaidat. És vedd ugy, mintha
mindig válaszolnék kedves leveleidre. Ne hanyagolj el te is engem, ne
állj boszut, ez nem volna szép tőled. Irj, lelkem, ezután is, mennél
gyakrabban, várom és óhajtom hiradásaidat. Elteszem minden leveledet,
nem hányom el. És most már majd válaszolok, de igazán… Ölellek mind a
két karommal, isten áldjon meg.