Mária Therezia még atyjának, III. Károlynak, életében Ferenc
lotharingiai herceggel házasságra lépett, halála után pedig mind azon
országokat és tartományokat általvette, melyek a Sanctio Pragmatica
szerint őt illeték, de mindjárt országlása kezdetén iszonyú veszély
fenyegette; mert több europai fejedelmek, az elösmert Sanctio Pragmatica
ellenére is, majd egész Ausztriát, majd annak külön részeit magoknak
követelték. Igy történt, hogy a fiatal királynő egyszerre hét
ellenségtől faggattatott, kik birodalma némely részeit már el is
foglalták. E súlyos helyzetben egész birodalmát a vitézségben és nemes
elszánásban magát többször jelesen kitüntetett magyarjaiba helyezé;
ennélfogva Pozsonyba országgyülést hirdetett, hol gyászba öltözve,
fekete szőnyeggel bevont trónon, József kis fiát ölében tartva, fogadta
a királyné az országnak egyházi és világi, számszerint hatodfélszáz
rendeit. (1741-dik september 21-kén). Latin beszédében könnyes szemekkel
panaszlá el az európai fejedelmek hütelenségét, magát és gyermekeit a
nemzet tapasztalt vitézségébe ajánlotta. A harcias férfiak szemei könybe
lábbadtak, és szent lelkesedés hatván meg sziveiket, kardot rántva,
ezerszeresen hangzott: _Moriamur pro rege nostro, Maria Theresia!!_
(haljunk meg királyunkért, Mária Thereziáért). A hetvennyolc éves ősz
Pálffy nádor zászlói alá ötvenezer fegyveres rendeltetvén, Eszterházyak,
Károlyi, Csáky, Baranyay, Festetics, Koháry, Nádasdy tábornokok az előre
hatott ellenséget legyőzték, s a habsburg-lotharingiai ház uralkodását
örökre megszilárdították.