Magyarország mivelt, szerencsés állapotának izmos alapjait rakta meg
Mátyás, de halála után ismét oly vészes idők és tehetetlen uralkodók
következtek, hogy a nagyszerü alapok nem csak tovább nem folytattattak,
sőt még a nagy gonddal, fáradtsággal létrehozattak is elpusztultak, és
Magyarország még alább sülyedt, mint valaha állott.
II. Ulászló, Kazimir lengyel királynak fia, Fehérváron királylyá
kenetvén, legottan egyességre lépett vetélytársaival, mi által
Csehországot Albert testvérének engedte át. A Mátyás által elfoglalt
Ausztriát, Stájert, Kraint és Karinthiát Miksának, Fridrik fiának,
visszaadta és még kárpotlásul százezer darab aranyat fizetett; ha
fimaradék nélkül halna el, Miksának és maradékainak igérte
Magyarországot, miben a magyarok is megegyeztek. – Ezután egy ideig
dicséretesen vitte az ország kormányát, és a törököket, kik ismét az
országot pusztították, vezérei által annyira megtöré, hogy II. Bajazet
szultán hét esztendeig tartó fegyvernyugvást kért és nyert (1503.). Ezek
után felhagyott előbbi szorgalmával, az ország dolgaival mit sem
gondolt, mindenre csak azt felelé lengyelül: dobzse, mi magyarul annyit
jelent: jól van, miért Dobzse Lászlónak neveztetett el. A pénztár
kiürült, a katonai fenyiték ellágyult, a tudományok, és azokat mivelő
intézetek elnyomorodtak; nagy adósságokat csinált, melyekért a királyi
várak fekvő jószágait elzálogositotta. Ily sanyarú körülmények közt az
ország rendei Rákos mezejére gyülvén, azt végezték, hogy ha Ulászló fia
meghal, soha sem kell nekik külföldi király, mely végzésre Ulászló,
tartván Miksa pártjától is, Lajos csecsemős fiát megkoronáztatta.