Tefik bey nagy diadallal tért vissza abyssziniai hadjáratából. Megtörte
az ellenséget, várát elfoglalta, kincseit elhozta.
Egész karavánt tett ki a rabszolgák és teherszállító állatok száma, a
kik a prédát utána szállíták.
Diadalai egy új tartományt csatoltak uralkodója országához.
Annyi volt a dicsősége, hogy már csömörlött tőle.
A fővárosából eléje vonuló küldöttségeket, a kik síppal, dobbal, utczai
tánczosnőkkel jöttek az üdvözlésére, sheriffeket, mollákat, imámokat
otthagyta az alvezérének, hadd szedje az a babérokat. Maga félretért a
diadalútból, a hol a pálmaerdőhöz értek s egyedül egy csatlós
kiséretében ügetett a palotája felé.
A kapunyilás már akkor ki volt bontva.
Meglepte, hogy ott is várja egy küldöttség. A város főkádija van ott,
egy csoport fegyveres csauszszal.
– No csak röviden beszélj, kádi, kiáltá kevély lenézéssel a bey,
leugorva a lováról s odavetve a mén kantárát a lovásznak. Nem érek rá
hosszú beszédet hallgatni!
– Rövid szó lesz, Tefik bey, mondá a főkádi. Feleséged meghalt.
– Kicsoda? Mahabilla?
– És a két leányod is halott.
– Laillabeth! Ferinkháné!
Tefik bey lélekszakadva rohant be a palotába, fel a márványlépcsőkön,
ezt a három nevet kiabálva. Emberhang nem felelt a kiáltására. Csak a
három kajdács fecsegett egymás közt az előtornáczban. «Hol vagy piros
arczú ifjú?» – «Én láttam, – én szerettem a piros arczút».
A rabnők mind eltüntek. Egy párt közülök futás közben széttéptek az
oroszlánok, azok most jóllakottan hüseltek bozótjukban.
– Kedveseim? Hol vagytok? Lihegett a bey, a kerti terembe rohanva.
Egy sor véres lábnyom mutatta neki, hogy hol keresse őket.
A vérnyomok a tündérgrottához vezettek.
Tefik bey letépte az eleven rózsafüggönyt, s a grotta közepén ott látta
az ezüstasztalra téve a három szép fejet. Középen a Mahabilláé, a
csodaszép fő, a piros szívvel a homlokán; az arcz sárga már, de a szív
most is piros; két felül mellette a Ferinkháné és a Laillabeth. A
réziblisz tűzszemei világítottak rájuk.
– Ki tette ezt? Ki volt az átkozott? ordítá embertelen dühében a sziven
sújtott hős vezér.
– Egy ismeretlen ifjú gonosztevő. Már elvette büntetését. Nézz oda!
S azzal kitárva a teremnek festett üvegű ablaktábláit, melyek a belső
kertre nyíltak, odamutatott egy szép magas félrehajló borassus pálmára.
Azon függött felakasztva Edrisz bég – most már nem – El-Homrah.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ettől a pillanattól kezdve lett Tefik bey-el Gházi, (a győztes) neve
«Tefik bey-el-Deli» (az őrült).
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
Ekként olvasható az 1886-iki napok krónikáiban.
Lábjegyzetek.
[Footnote 1: Idegen nyelvre fordítás jogát fentartjuk magunknak.]
[Footnote 2: Ha valaki eljátszotta a khedive kegyét, azt csendesen
eltették láb alól; mérget töltöttek a kávés findzsájába.]