A kik a syriai nyelvvel ismerősek (s ugyan ki ne ismerné?) rögtön ki
fogják találni, hogy ez a név Alof-beth-gomál Mollah annyit jelent
magyarúl, hogy «Ábéczé bácsi». S ez a név a lehető legnagyobb
megdicsőítés halandó emberre nézve. Mert valamikép az Alkorán az a
könyv, a melyben minden tudománya a kerek világnak bennfoglaltatik;
azonképen az ábéczé az a könyv, a melyben az ember minden betűt
megtalál, s ezen betüknek összerakásától függ, hogy minden kérdésre
megkapja a kivánt feleletet.
Alof-beth-gomál Mollah az igazhivők órákuluma.
Eredetét a régi «Koreis» törzsből származtatja. A törzs maga rég
kiveszett már. Elfogyasztá a szent élet, a testi élvezetek megtagadása:
a mi megmaradt, elpusztíták a vahabiták, a mollah maga képviseli az
egész népcsaládot, melyből maga Mohammed próféta is eredt. Ez idő
szerint terjed az életkora százhuszonhat esztendőre. «Meghalhatatlan»
ember.
A lábaira már nem bír felállani, s a kezét nem bírja a szájáig emelni;
de azért a legjobb testi-lelki egészségnek örvend. A ki hozzá jön
tanácsot kérni, jövendőt mondatni, annak kötelessége a prófétát
megetetni és megitatni. Nem nehéz kötelesség, miután az öreg
növényfogyasztó.
A ki hátrafelé száz éven végig lát, az bizonyosan előre is épen olyan
messze belát a jövendőbe.
Alof-beth-gomál Molláhnak a feje a mohamedánok konversations-lexikona s
a bölcseség tárháza.
A bölcseségét semmi sem bizonyítja oly határozottan, mint az, hogy saját
magáról milyen jövendőlátással tudott gondoskodni.
Egy olyan törzsnek az ivadéka, melynek kiirtására volt kihúzva minden
fegyver, barbarok és versenytársak kezében; kénytelen volt olyan
rejtekhelyet keresni magának, a hol rá nem találnak. Csakhogy ott meg
elveszhet éhen, vagy a puszták ragályos lázaiban.
Alof-beth-gomál kiválasztotta magának menedékül azt a völgyet Tunis
tartományában, a melyet az «egészség völgyének» neveznek, a hol örökzöld
cserfa a fenyővel és pálmával csodálatosan összekeveredve, életgerjesztő
balzsamával gyógyítja meg az odamenekülő nyavalyásokat. S a hol még az
ellenséges növényóriások is ki tudtak békülni, az emberek közt is
aranykorbeli jóakarat az egyedüli törvény. Az arab közmondás szerint az
«Ain-draham» (ezüst forrás) tartományában bátran járhat végig egy szűz
leány, arany koronával a fején éjszaka – egyedül.
A hajdani carthagóiak s a római Cæsarok egykori kedvencz paradicsoma
most is tele van még a régi nagyságot hirdető paloták romjaival: a
chemsui márványbányákból került meseszép antik-sárga, rózsaszín, zöld és
erezett oszlopok még tartogatják a bazilikák, az amphitheátrumok
arkádjait s hirdetik Nerva Traján örök dicsőségét, de Alof-beth-gomál
Mollah nem választá ez üres palotákat lakhelyéül; hanem bevette magát a
szuk-el-tnini sziklasírboltok egyik üregébe s ott megosztotta a Flamen
Martialissal a fekhelyét: a sarcophag fenekén alszik a Flamen, a tetején
a Mollah.
Ha a Mollah most százhuszonhat esztendős, akkor nyolczvan esztendő óta
kell neki abban az oduban ülni. És mégis tudja, a mi az egész világon
történik. A kik tanácsot kérni jönnek oda hozzá, azok hordják azt össze
neki. S eljárnak hozzá a kicsinyek és nagyok, a gazdagok és nyomorultak,
a hatalmasok és az üldözöttek; és különösen, a kik szerelmesek. És még
azután, a mi legkülönösebb baj: Európában alig ismeretes, de a Keleten
sűrűn előfordul: a «halott-szivűek». A szerelem halottjai inkább.
Ilyen «halott szív» volt a syriai kormányzónak, Tefik beynek a fia,
«Edrisz-el Homrah-emir».
Azért hítták «el Homrah-nak», (veresnek) mert az arcza, a keleti faj
olajbarna szinétől elütően, piros volt. Olyan piros, mint a rózsa. És a
szíve mégis halott volt.