A láz és fáradság után mélyen és hosszan aludtam. A mi fölébresztett, az
a metsző, éles hideg volt.
Mikor felnyitám szememet, azt láttam, hogy Naháma prémes ruhájába van
öltözve s szobám vaskemenczéjébe tüzet gyujt.
A hévmérő tizenkét fokot mutatott a 0-on alul a szobában, s poharamban
befagyott a víz.
Mi történt itt?
Felugrottam ágyamból. Naháma segített legmelegebb öltönyeimet felvennem,
s a lépcsőkön a födélzetre felkapaszkodnom; Lámekh ott térdelt és
karjait kiterjesztve imádkozott.
Körülöttünk északsarki éj volt!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
… Mi történt velünk?
Az történt, hogy a tengeráramlat megfordítá az egész szigetet, s ez
által a naphthavolcán a sziget hátuljára került. A belőle kiömlő
petroleum most már nem folyja körül a szigetet, egy felhőboltozatot
képezve fölötte, hanem elmarad a háta mögött s nem is foly többé oly
bőven, miután az előre haladás okozta vissznyomás megszünt ellenében.
Ugyanakkor a kőszénréteg közé beszakadó tenger-ár eloltotta abban a
tüzet, s a volcán nem lobog már jobban, mint egy világító torony.
A tűzveres felhőkárpit eltünt az égről, az utolsó elvonuló felhők vastag
hóréteggel takarták be a földet; hegy, völgy fehér.
S a veres ég-padmaly helyett a sötétkék firmamentum csillagai szikráznak
fejünk fölött, s fenn a magasban egy láng-koszorú lobog, egy tökéletes
kör, melynek központjában úszunk, s mely köröskörül sárga, rózsaszín és
zöld sugár-kévéit, sötét ablakoktól megszakgatottan, a világ mind a négy
része felé lövelli szét. Ez az északi hajnal, melyből, mint a
szivárványból, eddig csak a félkört látta halandó ember. Mi az egész
kört látjuk ragyogni.
Tehát az északsark alatt vagyunk. A gönczöl sarkcsillaga épen a fejünk
felett. A delejtű nem mutat irányt többé: lebeg határozatlanul.
Az egész földet, melyet újra születni láttam, látom most meghalni újra.
Hóvilágnál, északfénynél bejártam még egyszer Nahámával és Lámekhkel,
kísérve hű medvémtől, a csodaképen átalakult völgyet.
Se növény, se állat nem volt benne többé.
A buja délvirágok, a tultengő lopvanőszők a fagytól összezsugorodtan
feküsznek a hó alatt eltemetve. A náderdő csak törmelék már, s minden
alszik újra.
Csak a tó közepén, a befagyott dágvány szérüjének körében látszik meg
még a hótól eltakartan is egy kidomborodó szörnyalak óriási körrajza.
Széles fej, hátgerincz, kezek és lábak. Megölte őt a föld, mielőtt
megszülte volna.
Még egy meglepetés várt reám. A ragyogó északfény mellett a Zichy-előfok
ormait és a volcán czukorsüvegét rózsaszínű fényben láttam tündökleni.
Egyszer aztán az északfény lelohadt, kialudt, s a láthatáron egyedül
tündökölt teljes ezüst fényében a tele hold.
És akkor bámulva láttam, hogy úszó szigetünk hegyei-partjai most is
eleven karmazsin fényben égnek, míg a lapályok gyönge rózsaszínnel
vannak bevonva. A lábaink alatt ropogó hó maga is rózsaszinű volt.
Ez tehát nem az északi hajnal viszfénye; ez pirosra festett hó.
Ross kapitány is találkozott északsarki útjában a Baffin öbölben egész
rózsaszínre festett partokkal. Azoknak a havát egy apró lopvanösző
spórái festették meg ily pirosra, miket elneveztek «uredo nivalisnak»
(hórozsda). Hanem a mi havunk festanyaga más. Ez a volcánban felforrott
kőszénkátrány terméke, mely a belé omló tengervíz savaival a földkebel
erős tüze közepett titokteljes vegyészi alakítással egyszerre színeket
állított elő, a mik a fellövellő gőzben a hófelhők közé keveredtek,
rosanilin, azalin, harmalin és fuchsin, minden csodaszép változataival s
most itt úszik a sötétzöld oceán közepett ez a darab föld, karmazsinnal,
miniommal és karminnal örök időkre hajnalszínűvé festve.
*
Minden szárnyasa a jégvilágnak elhagyta úszó földünket. Hajóink vitorlái
néptelenek már. Egy vadlúd maradt bezárva egyik szobánkban. Most leirom
ez eseményeket, a mik a Tegetthoffon és környékén történtek, s azon
módon, a hogy galambpostával szoktak üzenetet küldeni: elküldöm ezeket a
vadlúd által a nagy világba. Talán megkapja valaki. Talán lesz, a ki
hitelt ád szavaimnak s elindul felkeresésünkre.
Kelt az északi szélesség 90-ik foka alatt az örök éjszakában.