Koller _(beteszi az ajtót, szembe ül a leánnyal)_.
Ada. Ott hagytuk el, hogy maga nem szeret.
Koller. Úgy kellett volna mondanom: nem vagyok szerelmes magába. Nagy
gyönyörűségem telik azonban a maga szépségében, eszében és –
Ada. És a pénzemben!
Koller. Úgy van, a pénzében is. A pénz hatalom, én szeretem a hatalmat,
– maga is szeretni fogja, ha megismerte, – azért szeretem a pénzét.
Mondok önnek valamit, Ada nagysád. Nézzen a szemembe, ne szerelmesen, –
mert arra képtelen volna, – hanem becsületesen kutatva. Így! Maga igen
eszes ember, Ada. Eddig még nem igen vette hasznát az eszének, csak
játszott vele, de én tudom, hogy eszesebb mindenkinél, aki ebben a
házban lakik és megfordul. Erről maga is meg van győződve. Ha megszokta
volna, hogy hasznát vegye az eszének és gondolkozzék, akkor tudná, hogy
van ebben a körben egy ember, valaki, aki keresztül látott magán, aki
fölismerte, aki méltatni tudja magát – s az én vagyok! Ezt abból is
láthatja, hogy merek magával olyan hangon beszélni, ahogyan fiatal
leánnyal még nem igen beszéltek. Mondja, gondolkozott ön már valaha az
élet problémáján? Tudja, hogy miért él tulajdonképpen a világon? Maga
nem vallásos és nem is szereti a szüleit –