Szinger Ada kis szalonjában vagyunk, amelyet már ismerünk. A szoba
berendezésében annyiban változás állott be, hogy a csecsebecsék és
arcképek nagy része eltünt, helyüket eleven virágcsoportok foglalják el.
A házikisasszonyon kívül jelen vannak: a szép Riza, Török huszárkapitány
és Wertheim.
Ada ezúttal lángvörös ruhát visel. Az imént meglátta önmagát a nagy
állótükörben s úgy tartja, hogy olyan érdekes, mint egy gonosz démon;
mivel igen fejlett stilus-érzéke van, most azon fáradozik, hogy a
viselkedésével a külsejéhez alkalmazkodjék, – tehát démoni kacérságot
fejt ki.
A két úr – mint Szingerék férfivendégei általában – egymást kölcsönösen
fölöslegesnek tartja. Wertheim úr úgy találja, hogy a sarkantyúját
pengető kamarás rosszízlésü snob, Török kapitányt pedig bosszantja, hogy
ez a parvenü – tudj’ Isten minek hívják! – falkavadászatokról beszél.
Ada _(az urakhoz)_. Maguk nem mulatnak jól nálam. Mit adjak maguknak?
Akarnak konyakbonbont? Van egy skatulyával, de nem tudom, hogy
megtalálom-e… _(Kinyit egy fiókot.)_ Ez a fiók olyan, mint a
kucséber-zacskó, minden szám benne van, de szerencse kell hozzá… Drei
unter hundert! _(Lehunyt szemmel belenyúl a fiókba, egy ideig keresgél a
sok kacat közt, aztán véletlenül megtalálja a bonbonos dobozt.)_ Ma
szerencsés napom van! _(A bonbon körbe jár.)_
Komlósi _(az ifju jellemszinész és hímnemü primadonna belép.
Szmokingruhát visel, brokát mellénnyel. A mellénygombjai aranyból valók,
mindegyik egy kis Szent György-tallér)_.
Ada _(egy bájos kis sikoltással Komlósi elé szalad)_. Óh, csakhogy
eljött! _(Szemérmetesen lesüti a szemét.)_
Komlósi _(sokáig fogva tartja Ada kezét, miközben fojtott hangon
lihegi)_. Haldokolva is eljöttem volna olyan meghívásra! _(Megjegyzendő:
Ada reggel névjegyet küldött a művésznek, a névjegyre rácsavart egy
hajszálat.)_
Ada. Üljön le Komlósi, mindjárt kap teát!
Komlósi _(súgva)_. Köszönöm! _(Hideg gőggel hajlik meg Török előtt s
gúnyos megvetéssel köszönti Wertheim urat.)_
Wertheim _(hideg gőggel)_, Török _(gúnyos megvetéssel fogadja Komlósi
köszöntését)_.
Komlósi _(a teáját kavarja s azalatt perzselő pillantásokat vet Ada
felé. Most odahajlik a leány füléhez, egészen közel, úgy hogy izzó
lehellete érinti Ada nyakát – és suttogva szól)_. Hogy érzi magát a
kedves mamája?
Ada. Köszönöm, jól!
Kapuváry András _(belép a szobába. Két nappal ezelőtt elküldte Adának a
Tavaszi vihar című verseskötetét s Ada a figyelmét egy névjegyen
köszönte meg, amelyre egy hajszálat csavart rá. Mostanában ugyanis
nagyon hull a haja.)_
Ada _(kedves sikoltással András elé szalad)_. Hát mégis eljött! Ha
tudná, hogyan vártam! _(Lesüti a szemét.)_
András _(erősen megszorítja a leány kezét, aztán Törököt, Wertheimot és
Komlósit köszönti – hidegen, megvetéssel, illetőleg undorodással)_.
Török, Wertheim és Komlósi _(hasonlóképpen viszonozzák András
köszöntését)_.
Ada. Tudják, hogy mi az ujság? Édesapa elcsapta az angol missemet…
Kisült, hogy sem nem angol, sem nem miss; hanem amerikai és nem tudom
micsoda… Megtanultam tőle a néger-táncot, s ha apa el nem csapta volna,
sok egyebet is tanulhattam volna még tőle. _(Tiszta gyermekpillantást
vet körbe.)_
Az urak _(elnézően mosolyognak)_.
Ada _(mind naivabban)_. Riza azt mondja, hogy úri leány nem járhatja azt
a táncot, de én igazán nem tudom, hogy mi van abban… Majd eljárom, maguk
meg itéljék meg, hogy illetlen-e? Eredj a zongorához, Riza!