Szilasi Szinger úrnak Andrássy-úti palotájában vagyunk. A palota –
melyet egyébként sok művészi ízléssel és előkelő pazarlással rendezett
be a gazdája – fényesen ki van világítva és zsúfolva emberekkel. A
földszinten van a nagy ebédlő is, a híres Munkácsy-képpel. Az emeletre
nyilik a fehérstukkós terem – ott most táncolnak – és több férfi- és női
szalon, könyvtár, dohányzó.
A palota zsúfolva van emberekkel. Akik fenn vannak az emeleten, azok
lekivánkoznak a buffet-be; akik lenn vannak, azok minden áron föl
akarnak menni a táncterembe – a lépcsőn tehát folyton tolonganak,
meg-megrekednek az összekapaszkodott párok.
A házigazda a lépcső legfelső fokán áll. Igen energikus fejü, eszesarcu
ember.
[Illustration: SZILASI SZINGER PISTA]
A háziasszony kellemes, gömbölyü és még mindig csinos hölgy. A haja, a
szeme, a szája és a ruhája csakúgy ragyog a gyémánttól, a jókedvtől és
az egészségtől. Szingerné arról nevezetes, hogy az egész világegyetemet
és mindazt, ami benne foglaltatik, kedvesnek és érdekesnek találja,
mindenkit és mindent szeret és dicsér és megvan az az érthető vágya: bár
őt is mindenki szeretné és dicsérné. Ha szegény asszony volna, talán el
is érhetné a vágyát; így azonban a háza tisztelői magállapodtak abban,
hogy Szingerné igen korlátolt elméjü hölgy. Ez a hit annyira mély és
erős, hogy Szingerné a legelmésebb mondásokkal sem cáfolhatja meg. Ha
elmésséget mond, – ami igen gyakran esik, – annyit koncedálnak csak a
tisztelői, hogy a vak tyúk is találhat búzaszemet.
Szinger Pista a család egyetlen fia. Jelenleg huszárönkéntes. Blazirt,
szomoru, gőgös, amellett uralkodásra és erőszakoskodásra termett és
arcán viseli az Isten kegyelméből való legitimitásnak ama vonásait,
amelyeket a degenerált Paleológ-dinasztia utolsó sarjadékának arcán
látunk. Mindenki gyűlöli; az utcán és mulatóhelyeken olykor vadonat
idegen emberek minden érthető ok nélkül merényletet követnek el ellene.
Neki magának valami nérói gyönyörűsége telik az általános
népszerütlenségben.
Szinger Ada – jelenleg éppen bostont táncol – külsőleg inkább az
édesapja leánya. A haja bronzszínü, a szája keskeny és hideg, a szeme
azonban, amelyet rendszerint le szokott sütni, tüzes, elmés és gonosz.
Miként a fivére, ő is már benne született a nagy vagyonban, tehát
arisztokrata természet, de még nem degenerált. Apja és anyja
természetesen imádják, de semmiféle lelki közösségben nem tudnak vele
élni. A leány a ház egyetlen úrnője. Az apja csak afféle nagyeszü és
ennélfogva nagy kegyben álló uradalmi tisztje a leányának, az édesanyja
kedves, de gyöngédségi rohamával gyakran terhes dadája Adának. Pista
szamár. Minden Adáé és minden Ada kedvéért van itt; a palota, a
vendégsereg, Kapuváry András és Gombos Andor is.
A két fiu, Andor és András, észrevétlenül bolyong a sokadalomban. Andor
bemutatta Andrást a háziúrnak, aki kezet fogott vele, bár alkalmasint
Andorról se tudta, hogy kicsoda. A háziasszony kiváncsian, boldogan és
szeretettel mosolygott rájuk, de aztán tüstént másra mosolygott
kiváncsian, boldogan és szeretettel.
Gombos Andor egyébként bámulatos biztossággal viselkedik. Az egész
társaság legkevésbbé sem imponál neki. Ő megszokta már, hogy senki se
vegye észre, és azért mindenkivel észrevéteti magát. Mindenkit ismer,
láthatólag jussa van mindenkinek a bizalmához, bár senki se tegeződik
vele. András viszont az első pillanattól fogva halálos zavarban van.
Soha életében nem volt még ilyen fényes helyen, nem látott ilyen előkelő
urakat és szép hölgyeket, annyi ékszert és rendjelet egy rakáson. Úgy
érzi, hogy ő itt fölösleges, hogy a viselkedése félszeg és a külseje
nevetséges. A zavara már-már valóságos merevgörccsé fokozódik, amikor a
fehérterem nagy tükrében váratlanul megpillantja önmagát. Ekkor
meggyőződik róla, hogy elegáns és csinos fiu és ez egyszerre visszaadja
neki önbizalmát.
Andor _(a terem egyik sarkában áll Andrással)_. A keringő előtt be
foglak mutatni Szinger Adának. Egyre azonban figyelmeztetlek: ne
udvarolj neki!
András. És miért ne?
Andor. Neked, mint jóbarátomnak elmondhatom: mi szeretjük egymást.
András. Ugyan –?
Andor. Kérlek, ne nevess ezen! Tudod, hogy meglehetősen cinikus fráter
vagyok, de van a lelkemben egy zug, amely szent és szűzies és amelybe
még soha senki nem tekintett bele.
András. Komolyan beszélsz, Andorka?
Andor. Ez egyszer igen és kérlek, te is végy komolyan.
[Illustration: Gombos Andor egyébként bámulatos biztossággal viselkedik.
Az egész társaság legkevésbbé sem imponál neki.]
András _(kissé meghatottan kezet szorít Andorral)_. Rendben van! És
régóta szeretitek egymást?
Andor. Három esztendő óta. Ada akkor még csak tizenötesztendős volt, de
külsőleg már olyan, mint ma, csakhogy rövidebb szoknyát viselt. Én
tanítottam meg korcsolyázni és egyszer megcsókoltam a fülét a villamos
lámpákon túl. Azontúl ő követelte mindig, hogy menjünk túl a lámpákon,
mivel ott jobb a jég… Én más nőt sohasem szerettem életemben, csakis őt.
A szinésznövendékekkel szoktam ugyan néhanapján szemtelenkedni, de azt
jóformán csak a tisztesség kedveért teszem, nem meggyőződésből. Én
alapjában véve a nőkkel szemben nevetségesen naiv gyerek vagyok, pedig
te bizonyára szörnyen romlott embernek tartottál.
András. Dehogy tartottalak annak!
Andor. De az egész világ annak tart.
András. Hogyisne! Mindenki naiv fiúnak tart!
Andor. Az emberek szamarak és én semmit sem adok arra, amit ugatnak.
Neked azonban elmondom, hogy Adához való szerelmem valami különös,
félelmetes és szokatlan érzés.
András. Csak nem –?
Andor. Talán azért, mivel degenerált fajtából származom. Most példának
okáért, ha nézem, amint ott áll a terem túlsó végén, oda szeretném
magamat vágni a parketre és sírva tudnék fakadni. Nem kivánok tőle
semmit, de mindig körülötte lenni, valakit megölni érte vagy meghalni
érte…
András. Nem képzeled, mennyire banális vagy, Andorka! És ő is szeret?
Andor. Te ezt lehetetlennek tartod, pedig igazán szeret. Nem képzeled,
mennyire misztikus a lelke!
András. Beszéltetek már házasságról?
Andor. Természetesen! Megszöktetem, mihelyt biztos pozicióm és
jövedelmem lesz, az pedig meglesz egy félesztendő mulva.
András. De hiszen ő nagyon gazdag?
Andor. Csakhogy az apja nem adja ám, csak nagyon gazdag zsidóhoz. Ha
szegény embert akar, akkor a keresztények közt válogat.
András. Hát keresztelkedj ki!
Andor. Gyermek! A kikeresztelkedett zsidó csak a keresztények szemében
megy némileg keresztényszámba – zsidók közt nem.
András. Te Andor, ahogyan azt a leányt én nézem, az soha életében nem
fog megszökni senkivel.
Andor. Értesz te ahhoz, gyermek? De most beszélek vele… _(Adához lép.)_
Jó estét, Ada nagysád!
Ada. Jó estét! Maga is itt van?
Andor _(fojtott hangon)_. Valamit kell magának mondanom! Fontos dolog!
Ada. Most nem érek rá… Vagy mondja hamar – vigyázzon!
Andor _(a fölindulástól remegve hallgat)_.
Ada. Na –?
Andor _(mást gondol)_. Be fogom magának mutatni egy jóbarátomat,
Kapuváry Andrást.
Ada. Ujságíró –?
Andor. Író, de csak passzióból. Gazdag ember, az apja főispán, az öreg
Kapuváry gróf a nagybátyja – azt hiszem, adoptálni fogja… Ott áll a
pálmák alatt!
Ada. Az a csinos magas fiu? Már kérdeztem, hogy kicsoda, de senki se
tudja. Tud táncolni?