Mind _(kétségbeesetten összenéznek, mintha azt akarnák mondani:_ Micsoda
állat!)
Andor. Gyerekek, Kapuváry nekem fölolvasott egy részletet a drámájából
is.
Az albolyhos. Jambusokban, remélem?
Andor _(elszántan)_. Igenis, jambusokban! Nevettek ezen? Majd pukkadni
is fogtok még! Én is nevetségesnek találtam eddig a verses drámát, mivel
elavultnak tartottam a műfajt…
A mellékbolyhos. Halljátok? Ő műfajról beszél! Hol késnek az önkéntes
mentők?
Andor. De most azt mondom nektek, a fiu rácáfolt a mi kávéházi
bölcseségünkre. Az én ösztönöm csalhatatlan! Wekerlének is én mondtam
meg, hogy miniszter lesz belőle és most föl merném tenni az életemet egy
pikkoló kapuciner ellenében, hogy Kapuváry egypár esztendő alatt oly
magasra fog emelkedni, ahová mi el se látunk a vakondokszemünkkel.
Az albolyhos. Oly magasra, hogy meg sem ismeri többet a fullajtárját,
aki az útját egyengette.
Andor _(gondolkozás után)_. Meglehet. De a jövő Petőfi fullajtárjának
lenni: az is valami!
A főbolyhos _(szinte meghatottan)_. Nini, hiszen Gombos komolyan beszél?
Pincér, hamar a _Heti Lapok_-at! Hadd lám már azt a verset!
A főbolyhos belemerül a rövid vers olvasásába. Mind elhallgatnak az
asztalnál. Andor figyeli az olvasó arcát; közbe belesápad az izgatott
várakozásba.
Andor. Nos –?
A főbolyhos _(az asztalra teszi a lapot és vállat von)_.
Andor. Kedves mester, igen kérem, ne dícsérje előttem a verset, mert ha
megdícsérné, akkor biztos volnék benne, hogy rossz. Én ugyanis régóta
tudom, hogy ön olyan irigy természetü, akár az eb.
A főbolyhos _(komolyan)_. Pedig, fiam, ez jó vers!
Andor _(megdöbbenve)_. Komolyan mondod, öreg?
A főbolyhos. Jó vers!
Andor _(sugárzó arccal)_. Nos, mit mondtam? Arany óta az első igaz
tehetség. Ámbátor, ha azt mondom: Arany óta – ez csak egyike azoknak a
nyomorult koncesszióknak, aminőket a legtisztességesebb ember is
kénytelen tenni az Akadémiának. Nekem van Aranyról egy külön véleményem,
egyszer majd meg fogom írni –
E pillanatban Kapuváry András belép a kávéházba. Az _új úr_ mély
meghajlással fogadja.
Andor. Ott jön a fiu! Nem talál ide! _(Fölkel, Kapuváryhoz siet.)_ Gyere
az asztalunkhoz, a fiúk boldogok lesznek, ha megismerhetnek,
valamennyien nagy tisztelőid… Egy emberre vigyáznod kell azonban – ott
ül az asztal végében, – valami uzsorás fiskális, az nem tartozik
közibénk…
Bemutatás. András igen nyájasan fog kezet mindenkivel, kivéve az
ügyvédet, akit Andor utasítása szerint csak hűvös meghajlással köszönt.
A szerény, de biztos modora, meg a leányosan szép arcra tüstént
megtetszik mindenkinek, leginkább az ügyvédnek.
Andor. Éppen rólad beszéltünk, vagyis inkább a versedről. A bolyhos
mester azt mondta – pedig a mester ugyancsak kemény kritikus, – hogy a
te versed irodalmi szenzáció. A világ még sokat fog róla beszélni.
A főbolyhos _(akadémikus fölény hangján)_. Bocsánat, én nem azt mondtam!
A szenzáció szót semmi esetre sem használtam. A jó versnek nem is szabad
szenzációsnak lenni, mivel a szenzáció szóval az erős, de rövid
hatásokat szoktuk jelezni. A Kapuváry úr verse sokkal művészibb munka,
semhogy ezzel a jelzővel illetni lehetne.
[Illustration: A FŐBOLYHOS]
Az albolyhos _(közbevág)_. Ugyan mennyi honoráriumot fizetett a
szerkesztő?
Andor _(egy gyilkos pillantást vet a bolyhosra, egy második pillantással
pedig mintegy a társaság nevében bocsánatot kér Andrástól)_. Kapuváry
nem ír pénzért, neki passziója az írás – ő nem szorult rá.
András _(naiv hangon)_. Óh, nagyon is rászorulnék!
Andor _(előkelően)_. No igen, mert független szeretnél lenni a
családodtól – _(a társasághoz)_ Kapuváry édesatyja főispán volt.
András _(fülig pirulva)_. Az édesanyám özvegyasszony és igen szűk
viszonyok közt él…
Andor _(egy utolsó vakmerő kisérlettel meg akarja menteni a barátja
arisztokratikus nimbusát)_. Úgy nézzetek erre a fiatal úrra, hogy
ugyancsak viharos mullja van. Sokat költött, tengerpénzt vert el
lóversenyen, szeparéban – mit tudom én hol… Most persze bekövetkezett a
hét sovány esztendő…
András. Igazán nem értem, honnan veszed ezeket. Valami ellenségem
terjeszthet rólam ilyeneket.
Andor _(magában)_. Micsoda borju!
András. Én sohasem költhettem, az iskoláimat is stipendiumokkal
végeztem.
Andor _(a stipendium szó hallatára vérvörös lesz)_.
A főbolyhos _(a stipendium szó hallatára atyai jóindulattal néz
Andrásra)_. Hallom, a kollega úr most egy igen érdekes drámán dolgozik?
András. Próbálkozom a darabírással, de most oda jutottam, hogy nem tudok
se előre, se hátra menni. A redakció is sok időmet veszi el.
Andor. Ki fogunk valamit eszelni, hogy ellehess redakció nélkül is.
A főbolyhos. Persze, az jó volna! Nagyon érdekelne, ha részletesebben
megismerhetném a drámai terveit, föltéve, hogy ez nem ellenkezik az
elveivel.
András _(elpirulva)_. Óh, én örülök, ha valaki meghallgat türelemmel.
Andor _(növekedő féltékenységgel)_. De hiszen mi ma még társaságba
megyünk! Gyerünk! Gyerünk!
Búcsúzás. András mindenkivel melegen kezet szorít, csak az ügyvéddel
nem. A főbolyhos fölszólítja Andrást, hogy szerencséltesse máskor is az
asztalukat.
Andor _(mialatt a pincér rájuk adja a kabátjukat)_. Miféle szerencsétlen
ötlet tőled, hogy ezeknek a drámádról beszéltél?
András. Miért ne? A főbolyhos eszes embernek látszik.
Andor. Az? Állat! Makkot neki, nem gyöngyöt! _(Indulás közben.)_
Megkaptad már a versedért a honoráriumot?
András. Még nem.
Andor. Vigyázni kell az öregre, ő egy trabukkó szivarral szokta
kifizetni az embereket. Majd együtt megyünk hozzá és akkor meg fogja
érteni, hogy veled nem teheti azt, amit másokkal szokott. Tőlem nagyon
fél. Tőlem mindenki fél. Megbocsáss, hogy beleavatkozom a dologba, de ti
gyaurok nem tudtok bánni a pénzzel. Jó fiúk vagytok, de valamennyiteket
örökös gyámság alatt kellene tartani… _(Az ajtóban álló új kávésban most
véglegesen megismeri a volt szabóját, akivel még némi leszámolni valója
volna – most hirtelen felgyűri a kabátja gallérját és gyorsan kioson az
utcára.)_