Az Oceán-kávéház.
A kávéház budapesti mór motivumokkal tarkított félig bizánci, félig
barok ízlésben van berendezve. A padmaly képeit neves, de rosszhírü
művészek festették. A márványoszlopok közt hatalmas tükrök és bronz
kandeláberek pompáznak. A pénztárosnő arany ikonesztázion alatt ül. Az
asztalokon rengeteg magyar és külföldi lap, amelyek között blazirtan
turkál a törzsvendég. A pincérek igen elegánsak; a vendégekről ez nem
állítható. Tizenkét krajcár a fekete kávé, amelyet ezer gyertyaerejü
villamos lámpák fénye mellett iszik meg az ember. Senki sem képes
megérteni, hogyan élhet meg a kávés. Igaz, hogy a kávés maga sem érti és
a kávéház ennélfogva sűrűn cserélgeti a gazdáját. A pincérek, a vendégek
és a pénztárosnők mindig ugyanazok, de minden évnegyedben új kávés
hajlong az ajtó mellett. Az új kávés többnyire valami trafikos vagy
ruhatisztitó, aki egy-két ezer forintot takarított meg és akit elcsábít
a fényes üzlet. Ha túlad a kis pénzén, megint új trafikos vagy
ruhatisztító lép az örökébe. Szóval, az Oceán olyan üzlet, amely a
gazdáiból táplálkozik és mivel igen nagy üzlet, tehát sok gazdát
fogyaszt.
A nagy tükör alatt van az írók asztala, amely önmagát – és ez a kornak
szóló keserü szemrehányás – a _Bolyhos-Asztal_-nak nevezi. Tagjai
olyasmit képzelnek magukról, hogy ők ádáz harcban vannak a
társadalommal, de különösen az irodalommal. Ennek a harcnak vannak
vezérei és névtelen hősei, győzelmei és vereségei, árulói és martirjai.
A harci lárma olykor betölti a kávéházat és megrészegíti a küzdőket.
Igen fáj nekik, hogy sem a társadalom, sem az irodalom nem akar róla
tudomást venni, hogy ők harcban vannak vele. Az asztal álmainak tárgya
egy nagy napilap alapítása, „amelyben mindent meg lehet írni“. Egyelőre
az asztal tagjai különböző pénzszerző sajtóvállalatok tüzérségi ütegeibe
vannak beosztva, mint névtelen közlegények.
Most négyen ülnek az asztal körül: három ujságíró és egy fiatal ügyvéd.
Az ügyvéd jó családból való, vagyonos fiu, amellett szerény, okos és
művelt ember. Egyetlen hibája, hogy nagyon kedveli az ujságírókat. Ezek
viszont mélységesen lenézik őt, az embert és mesterségét egyaránt
nagyképünek és nevetségesnek találják, olykor azzal is gyanusítják, hogy
titokban uzsoráskodik.
Gombos Andor belép a kávéházba. Frakkban van. Az ajtóban egy ismeretlen
egyén fogadja mély meghajlással. Andor visszahökken, valami rút gyanu
fogja el, hogy a hajlongó egyén az ő hajdani szabója. A főpincértől
megtudja aztán, hogy ez az _új úr_.
Andor _(a bolyhos asztalhoz lép)_. Adj Isten! Nem járt itt Kapuváry
András?
A főbolyhos. Gomboska, maga undorító azzal a Kapuváry Andrással. Hét
hónap óta mindig vagy maga keresi őt, vagy ő magát. Mikor fognak már
végleg egymásra találni?
Andor. Gyerekek, én nem értem, hogy tudtok nyugodtan ülni. Olvastátok a
_Heti Lapok_-at?
Az albolyhos. Ki olvassa egyáltalában a _Heti Lapok_-at?