Az alispán rendíthetetlen maradt a figyelmességében; a végsőkig levonta
a következéseit annak, hogy jogász korában egyszer öntudatosnak találta
a Légváry föllépését, s felülve ennek az emléknek, most lehívta
Berzencére, ami kétségtelenül igen rossz ötlet volt.
Hat órakor ő is fölkelt, kánaáni reggelivel vendégelte meg az útjára
készülődőt, s még a vasúthoz is kikisérte.
A kocsiban még egyszer elmondta, hogy mennyire örült. Aztán megkérdezte
Légváryt, mit szól ahhoz a tervéhez, hogy a kultúr-egyesület javára
szocziológiai estéket szándékozik rendezni. Havonkint egyszer vagy a
szezonban akár kétszer is. A szociológiai tárgyu, tanulságos, szabad
előadások megtartására a helybeli vagy a közel lakó jeleseket kérné fel,
a kiknek az utazása nem kerül költségbe, s akik tiszteletdíj nélkül is
mindannyian szivesen vállalkoznának, a komolyabbak azért, hogy az ügyet
szolgálják, a többiek azért, hogy szerepelhessenek.
– Az öreg urak, a tanárok és más intelligens férfiak meg a komolyabb
fiatalemberek, sőt talán a gondolkozó nők is örömest hallgatnák ezeket a
szabad előadásokat – magyarázgatta a tervét. – Tehát, csak félkoronás
belépődíjat számítva is, jelentékeny haszna lehet belőlük a
kultúr-egyesületnek. De ha, tegyük fel, a népet ingyen engedjük is be
ezekre az előadásokra, akkor is célt érünk, mert az erkölcsi haszon
kárpótolni fog az anyaginak az elmaradásáért. Mégis csak másképpen lesz,
mint eddig. A kultúr-esték rendezése csak arra volt jó, hogy az emberek
kedvökre kimulathassák magukat. Bejöttek azok, akik táncolni akartak,
meghallgatták a hangversenyt, türelmetlenül vagy türelmesen, ha egy kis
mókázást is hallhattak, de a felolvasót már meg se akarták hallgatni,
nem figyeltek a szavaira, beszélhetett akármit, unták, boszankodtak rá,
mert csak késleltette a táncot, valóságos ellenséget láttak benne, alig
várták, hogy lerázhassák a nyakukról, mert – valljuk meg – a
szépirodalom senkit se érdekel. És a felolvasók nem számoltak ezzel az
ellenséges indulattal, nem igyekeztek a közönséget édességekkel,
tréfával, bolondságokkal lekenyerezni, mind irodalommal jöttek, azzal,
amitől az emberek a legjobban fáznak. Aztán a temérdek költség!… Nem,
ezeknek a kultúr-estéknek semmi célja, semmi haszna, semmi értelme!
– Mind csupa arany igazság – gondolta Légváry – de mért nem mondta
mindjárt?!
(Vége.)