Légváry ugy tett, mintha ekközben elérkezett volna a novella végére.
Fölkelt, zsebrevágta a kéziratát és udvariasan meghajolt. A felolvasás
véget ért.
Egy idősebb hölgy szánalomból megéljenezte. A többiek nem törődtek vele.
Mindenki megkönnyebbülten kelt föl a helyéről.
– Táncoljunk! Táncoljunk! – kiáltozott egypár gyanakodó fiatalember, aki
attól félt, hogy Légváry vissza talál ülni a felolvasó-asztalhoz.
Csak az állat-imitátor sajnálta, hogy már véget ért a sikerült tréfa. És
még egy utolsó bődülést hallatott; már kevésbbé diszkrét, de a
korábbiaknál is fájdalmasabb, szomoru bődülést.