Tallóssy uram laboncz részen volt s Huszth várának vala kapitánya.
Huszth várát akkor erős fészeknek tarták s a kurucz vezér igen szerette
volna, ha Rédey Ferencz uram azt valahogy szép szerével bevette volna.
Ostrommal azonban ez igen sokáig ment volna, mivelhogy ostromágyúi
Rédeynek nem is igen valának, ellenben Tallóssy olyasfélével nagyon is
jól el vala látva. Azután meg hadserege sem igen mérkőzhetett volna a
laboncz kapitányéval, mivelhogy ő csupa lovassággal rendelkezett, emez
pedig elegendő muskétást tudott kiállítani a falakra.
Pénzzel megint nem remélheté megvesztegetni a labonczvezért, mert az
nagyon is gazdag ember volt, ő neki pedig annál szűkebben csorgott az
olajos korsója.
Már pedig a várat akármi módon, de el kelle tőle venni.
Egyszer híre futamodik a környékben, hogy Tallóssy uram nagy beteg,
valami szörnyű ragadós nyavalya ütött ki rajta; senki sem mer az ágyához
közelíteni.
– No, ha senki sem mer, hát majd merek én, monda Rédey s befogatva
négylovas kocsijába, egyedül egy hajdú kiséretében áthajtatott Huszth
várába.
Természetesen beeresztették. Ki tartott volna tőle, mikor egyedül jő?
Kérdezősködék a beteg felől, fölvezették hozzá, bement, ott találta az
ágyon fekve, odament hozzá, leült az ágya mellé, mondá neki, hogy
hallotta nagy beteg voltát s nem állhatta meg, hogy félretéve minden
pártvillongást, atyafiságos érzelemből el ne jőjjön hozzá
beteglátogatóba.
A beteg ember azt rebegte rá, hogy az Isten áldja meg érte, bizony nagy
jót cselekedett vele.
Rédey uram kikérdezé, hogyan van, mi baja van? A beteg elpanaszlá sorba.
– Ki gyógyítja?
– Bizony senki sincs itt közelben. Izentem a szathmári felcsernek, de az
azt izente vissza, hogy épen most kezdődik a bölényvadászat, várjak egy
kicsit a nyavalyámmal.
– No majd elhozatom én kegyelmednek a magam doktorát Kállóból. Engedje
meg, hogy egy pár sort irjak a fiamnak érte.
– Az úr Isten is megáldja érte kegyelmedet.
Rédey uram tehát ir a fiának, hogy jőjjön szaporán utána Huszthra, hozza
magával a doktort is. De két kocsival jőjjenek.
Másnap ott volt Rédey fia és az orvos.
Az orvos mélytudományú férfi volt, megvizsgálta a beteget, kitanulta
kórállapotját, rendelt neki orvosságot, hanem hogy még akkor nem volt ám
minden városban gyógyszertár, el kellett a szerekért futtatni
Debreczenbe; onnan hozta azokat el Rédey uramnak egy ismerőse, a ki
ismét kocsissal, hajdúval érkezett meg.
Tallóssy uram betegsége azért csak ment a maga útján. Tudjuk azt, hogy a
beteg ember nyughatatlan s ilyenkor akármi szert tanácsolnak neki,
azokat mind meg akarja magán próbálgatni. Rédey uram pedig
kifogyhatatlan volt a jó tanácsadásban. Mintha valami kuruzsló
asszonynál lett volna két esztendeig inaskodásban, úgy tudott ajánlani
mindenféle tetemtoldót, ínnyujtót, angyalrugta, ördögharapta gyökereket,
kenőcsöket, liktáriumokat, hólyaghuzókat, az pedig, valahány, annyifelé
lakó sógornál, komájánál, keresztfiánál volt expresse kapható, azokat az
illetők mind maguk siettek elhozni és személyesen gratulálni hozzájuk a
beteg úrnak.
A beteg úr pedig kezdte már magában számolgatni, hogy Rédey uram egy, a
fia kettő, az orvos három, öcscse, bátyja, sógora, komája, keresztfia
nyolcz; annak mindegyiknek kocsisa, hajduja, az huszonnégy; ide s tova a
beteglátogatók többen lesznek, mint maga a várőrség.
Szeretett volna már nem feküdni az ágyban. Úgy tetszett neki, hogy nincs
is már egyéb baja, minthogy elrontotta a gyomrát. De szíves ápolói meg
nem engedték, hogy fölkeljen. Megrontaná magát, a visszaesés
veszedelmes; csak hozasson még több italt a diák konyhából.
Egyszer már aztán csak kifúrta Tallóssy uramnak az az oldalát.
– Hallják kegyelmetek, én úgy veszem észre, hogy kegyelmetek már nagyon
sokan lesznek itt a várban.
Rédey elmosolyodott.
– Én pedig azt hiszem, hogy már sokan is vagyunk. Nem megyünk mi innen
el többet, uram.
Tallóssy még tréfának akarta venni a dolgot.
– Csak nem remélik mégis kegyelmetek, annyiad magukkal legyőzhetni az én
várőrségemet.
– De igenis, hogy reméljük, mert valahányszor egyféle orvosságért
elküldtünk egyet a kegyelmed csatlósai közől, azt mindig ott fogták az
illető helyen s magunkfélét küldtek vissza helyette. Az igazi labonczok
közől csakugy csilleng-billeng egynehány a mieink között.
Tallóssy uram látta, hogy szépen rá van szedve. Ijedtében úgy
meggyógyult egyszerre, hogy felugrott az ágyból s felrántotta csizmáit
segítség nélkül, pedig azelőtt azt képzelte, hogy csont van a hasában.
Valójában Huszth várát beteglátogatás örve alatt szépen elfoglalták
tőle.
– Most hát legalább annyit tegyenek meg kegyelmetek, hogy küldjenek be
innen Szathmárba.
Azt meg is tették vele, még pedig tulajdon négylovas hintaján.
Ott aztán azzal csúfolta minden ember, hogy kikurálták Huszth várából.