à la Lisznyai Kálmán.
– Amott ül keményen vitéz Bónis Samu,
Kinek beszédében sok tűz, kevés hamu. –
– Más felől mozog már Bernát Zsigmond szája.
Kapkod a mennykőhöz, mint egykor druszája. –
– Szelid türő arczczal csendesen pauzál
Miniszteri székben az áldott Klauzál. –
– Közfelkivánatra táblabiró Chyky
(Tán e titulusért párbajra nem hí ki?)[19]
Órál s dictumából nagy talentum rí ki. –
– De ha neki kerül a radikal Perczel,
Bárha el talált is késni egy pár perczczel[20]
Tele Chyky úrnak szeme szája Sterczczel. –
– Csak te ne szólj bele szép fiam Repeczky,
Mert a tudománytól még te sem repedsz ki.
– Hát az ott kicsoda, ki mosolyg untalan,
Szétnéz, coquettiroz és nem is hasztalan.
Mindenki őt nézi, bámulja fent alant.
Le a süveggel! ő Szemere Bertalan.
– Úgy ült itten egykor elnökül Palóczy,
Mint kisdedei között rector Pesztalóczy.
A felső táblánál szörnyen elnök Majláth
Senkit sem bánt, de ha haragszik, majd ád.
Miről nevezetes vitéz Német Albert?
Szinte lerázta a falakról a maltert.[21]
Voltam a míg voltam Cornelius Balogh,
De most már, azt tartom, csak haza ballagok,
Eljöttem szekéren, vissza megyek gyalog.[22]
Hasonlóképen járt spectabilis Kapi,
Kinek dicsősége vala csak egy napi.
Hát a két nép fia: egyik Szivák Miklós[23]
Másik Táncsics Mihály, a kit külde Siklós.[24]
Látod azt ki fölkel, – az óriás Besze.
Azért, hogy nagy ember, van ám annak esze.
Sajtszinű szakállal amottan ül Hajnik,
Se jobbra, se balra nem egy könnyen hajlik.
Megfujja a kürtöt jó Kazinczi Gábor,
A jobbik oldalon ő maga egy tábor.
Egy kezében irón, másikban a rovás,
Valjon, mit registrál Ludovicus Kovács?
Legvégire hagytam a javát: – Teleki.
Soh sem kell ám ennek mondani: te! le! ki!
Mert habár nincsenek is számos teleki,
Belőle legdicsőbb követünk tele ki.[25]
Van még egy, a kinek élte nem egy nyári,
És mint sok más egyéb, nem oly lárifári. (Nyáry.)
Nevét rossz nyelvedre ne vedd charivari.
Itt vannak továbbá Irinyi, Irányi,
Erényi, Kerényi, Merényi, Korányi,
Arányi, Virányi, Srányi, Csoltoványi.
Kiknél szebbet, jobbat, nem lehet kivánnyi.[26]
Mindezeket írta egy lúdtoll calamus,
Fogván az öklébe fráter diák Kalmus.
86.
A bécsiek is fényes deputatiót lódítottak Innsbrucknak, a pestiek is,
felkérendők Ferdinánd ő felségét, hogy menjen közibük lakni. Most válik
el: hogy igazán Isten képe-e a király? tud-e egyszerre két helyen lenni?
Kossuth azt mondja: hogy legyen _két_ királyunk. Egyik lakjék ott, a hol
maga akarja, a másik lakjék ott, a hol mi akarjuk.
Madarász azt mondta rá: hogy _egy_ is elég.
Mi pedig azt mondjuk rá: hogy mivel a magyar nemzet oly nagy mértékben
királysági érzelmű, legyen _minden vármegyében egy_. Teljék kedvünk. Az
ausztriai házból úgy hiszem, kitelik. Ha Németországnak lehetett
harminczkilencz királya, miért ne lehetne Magyarországnak ötvenkettő?
Istenem, minő aranyidő következnék Magyarországra!
Ötvenkét ország lenne belőle. Ötvenkétféle politikai harczmezeje
ötvenkétféle szinezetű pártnak.
Ötvenkét országgyülés, ötvenkét külön miniszterium (minden ember
hivatalba jutna), ötvenkét hivatalos Közlöny, ötvenkét Gyurmán Adolffal.
Ötvenkét vámrendszer, ötvenkét primás (Biharvármegyében persze
kálvinista), ötvenkét királyi tábla.
Minden héten királyi névnap, vagy születésünnep, illuminatiók, rakéták,
ágyúpuffogások.
Magyarországon, ha van 520 ezer nemes ember, minden tizezredik lenne
palatinus, országbiró, főlovászmester, főfütőmester, főszakácsmester,
főpinczemester, s több eféle mesterember.
Minden ezredik lenne miniszter, minden századik lenne követ, minden
tizedik generális; minden negyedik consiliarus és minden második gróf
vagy báró.
És minden monarchiában volna egy residencialis Stadt Ofen, a hol az
egész világ németül beszélne és a táblabirák sarkantyus csizmában
járnának.
Minő corpus juris teremne ez összes ötvenkét országban!
Rágondolni is gyönyörüség.
87.
A Pesti Hirlap szerint azon hírre, hogy a magyar miniszterium megbukott,
Bécsben rögtön felszöktek a statuspapirok a rendes keletárra. Ejnye! be
könnyü volna így a németet megcsalni.
A miniszterium egy pár hétre elbujna, azt mondanók: hogy _nincs_, nem
tudjuk hová lett?
Erre a hirre rögtön felmenne a papirosok ára; minden öt pengőst 16
huszassal váltanánk vissza; mi nyakra-főre beváltanók minden
papirosainkat s akkor hirtelen előtűnne megint a miniszterium!
Az az egy pár heti pauzálás meg sem látszanék a közügyekben.