Egyike a legfülhasgatóbb szónokaitoknak egyszer, hol, hol nem, valami
clubbconferentián azt mondta:
«Inkább akarok szabad szláv lenni, mint rabszolga magyar.» Látjátok, itt
van az éles, határozott demarcationális vonal köztünk és köztetek.
Minden politikai pártnak van egy idoluma, mely körül alárendeltebb
eszméi forognak, melynek képét szivében, s színeit szalagján viseli,
melynek nevét neve mellett hordja, mely elvei között az uralkodó.
E politikai idol tinálatok a respublica.
Mi nálunk a nemzetiség.
Mi nem tagadjuk meg a ti bálványaitoktól a fönséges nevet, ti tagadjátok
meg azt a mienktől.
Úgy vagyunk vele, mint a török a prófétáival; – elismeri: hogy Mózes is
próféta volt, Krisztus is az volt, de neki első a Mahomed.
Nekünk is első Magyarország, aztán a respublica.
S ha egyiket fel kellene a másikért áldoznunk, kimondjuk, hogy az elsőt
választanók.
Kimondjuk: hogy mi e nemzetiséget imádjuk, imádjuk nyelvében, ős
jellemében, sajátságaiban, még dallamaíban is, imádjuk mindenekfelett.
S ha kell érte tűrnünk, tűrünk érte mindent, még a megaláztatást is.
S nincs a világon az a magasztos eszme, mely ennek elvesztéseért nekünk
kárpótlást nyujthatna.
Számunkra Magyarország földén kívül nincsen élet.
Ti azt mondjátok: hogy a respublica eszméjeért megosztjátok a
népfajokkal Magyarországot, nevét, erejét; megtagadjátok, hogy magyarok
vagytok, kerestek helyet: hol nem lakik magyar, de lakik a szabadság.
Mi azt mondjuk, hogy inkább leszünk a börtönben, inkább a sírban, de
Magyarországon, mint a szabadság levegőjében, de idegen földön.
A ti elveitek titeket boldogítanak, mert ha elvesz Magyarország, marad
még a földön elég hely, hol szabad emberek laknak: – nekünk hitvallásunk
a veszteség esetére csak fájdalmakat ád, mert bennünket e nemzet minden
fájdalmaiban osztozni kényszerít. Ezért vagyunk mi féltékenyebbek népünk
lételére, mint tik, azért őrizkedünk mink koczkajátékot játszani, soha
vissza nem nyerhető szentségre.
Ebben különbözünk mi tőletek.