Debreczen, febr. 18. 1849.
Testvéreink! Hazánkfiai! Magyarok!
Szálljon reátok az egyetértés szent lelke az égből.
Most, midőn vérben, lángban áll az ország, midőn a nemzet közös veszélye
minden érdeket egyesíte, ismerjétek meg egymásban a testvért, nyújtsatok
egymásnak kezet, felejtsétek el a múlt bűneit és a jövő érdekeit,
mindent, mindent, a mi emberi s gondoljatok a hazára, ki most az
egyedüli istenség, melynek oltárán áldozni szabad és kötelesség.
Az ég keményen próbálja e hazát, isten látogató keze ellene hagyta
lázadni idegen ajkú fiait, kitette őt a harczok mezejére, vérrel és
könynyel hagyta megáztatni földét, – de egy áldása még akkor is maradt
rajta: – az, hogy magyar nem küzd magyar ellen.
Körül mindenütt ellenség, de míg mi, kik megtámadtatánk, egymásnak
testvérei maradunk, addig isten nem hagyta el e hazát.
Mindenki ellenünk küzd és mi mindenki ellen, de hála a sorsnak, még nem
magunk ellen.
A magyarnak nem ez az első szabadsága, de ez a legdicsőbb.
A Zápolyák, a Rákócziak szabadságharczaiban két ellenséges tábor volt a
magyar, mely egymás vesztére ellenségeivel kötött szövetséget, egyik az
osztrákkal, másik a törökkel, hogy magának ártson; most minden határról
ellenség tör reánk, sehol sincs barátunk, de azért a nemzet meg fogja
érni győzelme napját, mert a magyar önmagával kötött szövetséget, mert a
magyart csak a magyar győzte le mindig, most a magyar nemzet egy.
Egy nép, egy érdek, egy óhajtás, egy élet, egy halál.
Kívül harcz, belül egyetértés.
Míg mi el nem hagytuk egymást, addig isten nem hagyta el e hazát.
Míg mi önmagunknak jó baráti vagyunk, addig a magyarnak nincs félelmes
ellensége.
Adja az ég: hogy ez mindig így legyen, akkor a magyar nép örökké fog
élni.
Ne virradjon meg az a nap soha, mely Magyarországot pártokra szakadva
találja, ne ünnepeljen meg ily napot halálos ellenségünk.
Ha van közöttünk ember, ki szívében személyes gyülöletet visel, mely őt
testvérei bármelyikének ellenségévé teszi, gondoljon rá: hogy e hazának
csak egy ellensége van s minden gyülöletet ez egy számára kell
fentartani.
Ha van közöttünk, kit egy fellengősebb eszme társai sorából kiválaszt,
gondoljon rá, hogy semmi sem magasabb eszme a hon életénél, és ez
egyetlen és legelső, mire hazafinak most gondolni szabad.
Ha van közöttünk, kit dicsvágy vagy sértett hiúság hontársai bármelyike
ellen daczolásra hív fel, gondoljon rá: hogy most csak egy dicsőség van,
s az a harczmezőn terem, csak egy hiúság s az a hon megmentése.
Ha van közöttünk, kinek önérdeke eszébe tud jutni, gondoljon rá: hogy
csak egy haza van és ez minden, ha ez elveszett, akkor minden érdemnek
vége.
Magyarok!
A mely nemzet magához hű marad, örökké él. A nemzet örök élete
kezetekben van, azt tőletek csak a visszavonás veheti el.
E küzdő hon szentséges nevében! Őrizzétek meg az egyetértés kincsét.
Felejtse el mindenki önérdekét, felejtse el a gyülöletet, a hiúságot, a
pártköltő chimaerákat, felejtse el és gondoljon a hazára.
E nemzet addig él, míg egy marad.
Kívül harcz, belül béke s élni fog Magyarország!