Debreczen, febr. 14. 1849.
_A trójai fa-ló német kiadásban._
Komárom most a mi Trójánk.
Strategicus szempontból a legerősebb helyen, bevehetlen bástyával,
vízzel egészen körülkerítve, ellátva évekre eleséggel és lőszerekkel,
tizezer ember és nyolczszáz ágyú számára, úgy látszik: hogy ha az
ellenségnek kedve tartaná Komáromot ostromolni, ez ostrom története alig
lenne rövidebb, mint maga az Ilias.
Most Komárom a felső magyarországi népek Sionja.
Ide járnak Pozsony-, Esztergom-, Nyitramegyékből a jószellemű nép
küldöttei, erős szent szövetséget kötve egymással: el nem hagyni a
hazát, még azon esetben sem, ha az önmagát elhagyná, – innen csapnak ki
a kemény-öklű csallóköziek a szomszéd határokba, vészt, halált vive az
ellenségre magukkal, s ide térnek vissza, ha az nagyobb erővel támad
falvaikra.
Ma két hete: hogy az ellenség, nem akarván erejét Komárom bástyáin
csúffá tenni, azt is átlátva: hogy e bástyák őrei nem azon emberek,
kiket meg lehet vesztegetni, egy históriailag ismeretes cselhez
folyamodott, a fügét mutató márványszűz meghódítására, melyet hajdan a
görögök használtak Trója bevételénél.
Ezek egy falovat béleltek ki katonákkal, Windischgrätz pedig egy
gőzhajót.
Két zászlóalj legvitézebbnek tartott granátost felöltöztetett népies
ruhákba, azokat betömte a Maria Anna gőzös remorqueurjeibe, néhány földi
embert megvesztegetett azon tisztes czélból, hogy azokat majd a nép közé
kibocsájtva általuk azon hírt terjeszsze el: hogy e gőzöst a népfelkelés
foglalta el a németektől, s így nagy diadallal kikötve Komárom váránál,
abba masquirozott katonáit becsempészhesse.
Azonban a mieink észrevették a cselt s a mint a kedves gőzös szép
felnemzetilobogózva, egy ponyváján nagy betűkkel, _Éljen Kossuth!_
háromszínüen felírva épen egy ágyúlövésnyire érkezett, oly hatalmas
salvéval üdvözlék, hogy az első lövésre rögtön három sebet kapva, jónak
látta be nem várni a másodikat s nagy szégyennel visszatakarodott.
Az egyik lövés az üstöt sértette meg, a másik a hajó oldalán berontva
egy tükröt tört szét, melynek egy üvegdarabja egy katonatiszt koponyáját
sértette meg, ki negyednapra meghalt, a harmadik egy közkatonát ölt meg.
Másnap a «Pester Zeitung» hivatalos hír szerint közlé, hogy Komárom
ostromoltatik, s hogy három napnál tovább semmi esetre sem tarthatja
magát.
_Katonauralgás. Soldatenregierung._
Még az októberi események előtt, mikor nagy divatban volt szlavismusról,
germanismusról, magyarismusról s egyéb nemzetiségi nisusokról beszélni,
egy ilyen discussio alkalmával Windischgrätz herczeg így nyilatkozott:
«Már nekem mindegy, akár szláv lesz a monarchia, akár német; de
katonauralgás alatt kell lennie.»
Erre nagyon röviden lehetett volna felelnünk, mondván: Jó, uralkodjék
tehát Magyarországon a magyar katona, ti is uralkodjatok oda haza, ki-ki
a maga országában.
Háborús időkben különben is veszti minden polgári törvényszék a
hatáskörét, rendkívüli körülmények rendkívüli módszereket igényelnek, a
státus követelései komolyabbak az egyesek iránt, minden polgár
kötelességei szigorúbb teljesítést kívánnak, az exceptiváknak,
pörorvoslatoknak, tekervényességeknek vége, az ítéletek rövidek,
határozottak: legyen tehát nálunk katonai kormány, de magyar.
Azonban Windischgrätz ezt úgy látszik, nem ilyenformán értette.
Egy kemény vasjáromnak képzelte ő a katonauralgást, mely mint leigázott
barmokat, tartja együtt a különféle nemzetiségeket, uralkodást nem a
katonának, hanem katonaságot az uralkodónak.
Mi tiszteljük a katonákat, elismerjük: hogy háborúban több érdemeik
vannak valamennyi törvény-forgatónál; de valamint a háborút normális
állapotnak nem képzeljük, úgy a katonauralgást nem tartjuk permanens
kormányzási formának.
Végveszély idején egy katonai talentum teheti magát dictatorrá, de ez
csak addig tart, míg a veszély tartott, azzal együtt ez is elmulik.
Egyébiránt mind ezen kivételes formákrai törekvések arra mutatnak: hogy
a nagyszerű Ausztria nehéz betegségek idejét éli, e heroicus
gyógyszerek, ez amputatiók, e vérpazarlás mind közellevő
megoszlattatását jövendölik.
Ugyanazon symptomák, melyek a római birodalom összeroskadását
megelőzték.
Szövetkezések a barbariessel a civilizáció ellen, végképeni depravatio,
mely felülről veszi eredetét, császárváltoztatási intriguek, s végre a
katonauralgás eszméi; épen mint Róma a halála előtti évtizedekben.
A katonauralgásróli delirium utolsó stadiuma a crisisnek.