_A Pesti Hirlap leendő szerkesztőségének nyilatkozata._
(Életképek, 1848 decz. 3.)
Itt az ideje: hogy hazánk ügyeinek vezérletét emancipáljuk a véletlen és
vakesetek befolyása alól.
Eddigelé a körülmények jó vagy rossz fordulatai tanítottak bennünket
elhatározottaknak vagy óvatosaknak lenni. Minden új nap új arczot adott
politikai mozgalmainknak s legnevesebb organumaink egyedül a napi
politika változékony jellemét iparkodtak visszaadni.
Ez másként mindekkorig nem is lehetett. Saját jövőnk tervezetéről oly
kevéssé tudtunk valamit, mint ellenfeleinkéről.
Most, miután ellenfeleink végczélja előttünk ismeretes, nagy ideje, hogy
magunkat sorsunk urává tegyük s törekvéseink központját kijelölve,
mindent, mi a körülmények szerint mellettünk, vagy ellenünk történik, a
végeredménynek alárendelve, terveinkben az által sem siettetve, sem
gátolva ne legyünk.
A mit ezentúl teendünk, úgy kell tennünk, hogy annak necsak a
pillanatra, de örök-mindenkorra hatása legyen.
Rendeznünk kell ügyeinket előre, nyugodtan, hogy mindenki láthassa:
mikép nem egy kalandos episodot, hanem egy új életre hivó epochát
akarunk előkészíteni nemzetünk számára.
A _szabadság_ és _nemzetiség_ neveit vettük zászlóinkra; számukra
bizonyossá kell tennünk a győzelmet, nehogy valaha megátkozzák e két
szent nevet azok, a kik bennök hittek.
Terveink alapokra vannak építve, miket az események, bárminők legyenek
is, csak szilárdítani fognak.
Ellenfeleink megtanítottak bennünket, mint lehet felhasználni a nép
lelkületét, fogékonyságát, a sajtó erejét, a katonaság szellemét, hely-
és nemzetiségi érdeket, külesemények szövetségét; – mi eltanuljuk tőlük
e fegyverekkel bánást, s azokkal fogjuk őket leküzdeni; mi ismerni
fogjuk azon mérgek antidotumait, miket halálunkra főztek.
El vagyunk készülve minden balesetre: vesztett csatákra, – elleneink
ravaszságára, – saját jószívü ügyetlenségeinkre, megbizottaink
hitszegésére, mindenre, a mi leverő, de soha sem fogjuk a pillanat
veszteségét évek kárával pótolni vissza, soha alkudni, soha feladni
elkezdett harczunkat, soha az elcsüggedésnek egy hangját le nem írni.
Ellenségünk megverhet, de zavarba nem hozhat soha.
El vagyunk készülve másfelől mindenre, mit az Istenség keze számunkra
kedvezőt fog hozni; a nélkül, hogy túlbizakodottság mámorában oly
lépésre hagynók magunkat csábíttatni, mely a győzelem eredményét ránk
nézve paralyzálná.
Ezért előre határozottan kimondjuk: hogy bárminő áldozattal küzdendjük
is le a terroristicus absolutista pártot, új terrorismust nem fogunk
tanácsolni soha, mely később, vagy korább megboszulja önmagát.
Ellenfeleink a felizgatott nemzetiségek természetelleni harczából
szívják kölcsönzött erejöket. Nekünk azon kell lennünk, hogy e kútforrás
mentől hamarább kiapadjon.
Békét, rendet szerezni saját földünkön, áldozattal s ha úgy nem lehet,
fegyveres erélylyel, de békét és nem terrorismust, mint amazok ott
Bécsben s Lembergben és mindenütt: hol lábaiknak véres nyoma látszik.
Oly hatalom, mely anarchián alapul, sokáig nem tarthat. Igen jól látják
ezt elleneink magok is, mert már is oly elemeket támasztottak fel
védelmükre, melyek nemsokára tulajdon urokat fogják eltemetni: a népek
szabadságérzetét. Ez lesz a kétélü fegyver, mely nemsokára annak fejére
fog visszacsapni, ki azt kiköszörülte. De ők csak percznyi életre
számítottak, – ők a kétségbeesés jelenjét élék.
Látszik, hogy semmit sem akarnak unokáiknak hátrahagyni, mint a népek
átkát s a trónok romjait.
Jövője csak a mi ügyünknek van, azért úgy kell intéznünk jelenünk minden
mozzanatát, mint ki örök életet készít elő magának s a halált
lahetetlennek tartja.
S ez, mit a nemzet előtt ki kell mutatnunk: hogy ügyünk győzelme nem
kétséges kimenetelü ábránd, mely alatt mindenki saját önérdekeit hiszi
rejleni, hanem egy határozott elengedhetlen eszme: Magyarhon független
_egysége_.
Ezt nekünk tudnunk kellett, mielőtt a szabadság-harczot megkezdők s ki
kell mondanunk, mielőtt az be lenne végezve.
Lehetnek szomorú catastrophok e harcz alatt, de végeredmény
nemzetiségünk győzelme leend.
Ügyünk igazságát látja az isten, de arra: hogy azt Európa népei is
meglássák, győzelem kell, azt csak győzelmünk bizonyítandja be.
S ez – hiszszük istenünk – nem soká fog késni.
Eszméink nyilvánítására e lapok fognak organumul szolgálni. A sajtó a
leghatályosabb szövetség, mely kapocsban tartja a rokonelvüek szétszórt
seregét s melynek nyilatkozatai, mint villanyütés, egy perczben hatják
keresztül az egész nemzetet; s míg irányának becsületessége s üdvös
volta belátható, míg nem ámít és nem szenvedélyeskedik, a sajtó az
őskori próféták és apostolok személyét képviseli.
Ha isten úgy akarja: hogy e nagy és szent törekvést egykor teljesülve
lássuk, övé legyen és hazánké a dicsőség. Ellenkező esetet soha hinni
nem fogunk, megérni nem akarunk.
A mit mi el nem érünk, el fogják érni utódaink, a mit mi nem élvezénk,
élvezni fogják ők, nekünk így kell vetnünk örök nyugalmaink ágyát: hogy
onnan unokák átka fel ne zavarjon.
Sokat kell tennünk, minek nem a mostani nemzedék fogja hasznát venni,
melynek magasztos hivatása bünhődni a multakért és fáradni a jövőért és
nem élvezni a jelent.
Adja ég, hogy e szent hivatását betöltse.
Lapunk részletes szerkezetéről még újév előtt bővebben fogjuk értesíteni
elv- és hontársainkat.
Pest, nov. 30-án 1848.
_Jókai Mór,_ a Pesti Hirlap leendő szerkesztője.