Fordult a koczka.
Jön az idő! Jön megállíthatlanul, midőn a bálványimádásoknak vége
szakad, a nép nem fog aranyos fejű halandók előtt térdelni többé, nem
csókolandja a tigris körmöket, miken önvérének szagát érzi, hanem
ledobja nyakáról álszenteit.
Semmik vagytok!
Dicsőségtek álom. Volt és nincs és nem lehet többé.
Ez az idő nem messze van, talán már benne is vagyunk,
Illő, hogy a népnek is jusson eszébe keresztyén volta.
Legyünk emberek; s midőn e fölkent szerencsétleneket bujdosni eresztjük,
ne mulaszszuk el őket megsiratni: szegény király, szegény koronás
király!
Milyen magasról estél alá és milyen mélyen.
Mikor mindenki szomorú volt, te voltál egyedül a kéjelgő, most, midőn
mindenki örül, te magad vagy, a ki sírsz.
Mikor mindenki rabszolga volt, te voltál egyedül, kinek minden szabad
volt: – most, midőn mindenki szabad, te magad vagy a számüzött.
Süket voltál, mikor a nép fájdalmai szaván beszélt hozzád, most néma
vagy, midőn neked fáj és nem mered kimondani, hogy mi?…
Szegény király, szegény koronás király.
Mindenkinek van hazája; neked nincs. Mindenkinek van öröme, reménye;
neked nincs.
Szegény király.
Szegény megbukott fél-isten. Sem Isten, sem ördög nem lehet belőled,
mert ember vagy: s ember nem lehetsz többé, mert király voltál.
Midőn fejedre hagytad tenni az aranyszarvakat, beírtad nevedet azon
boldogtalanok sorába, kik milliók közül kiválva erőszakot tesznek a
természeten, hogy számukra külön teremtsen minden örömöt.
Kiknek ülő-széke a népek sírja, kiknek itala vér, kiknek a nemzetek
nyögése dajka-ének, kiknek nyugalma a rablánczok zörgése, játéka háború.
Hová fogsz menni? Étlen, szomjan, álmatlanul, örömtelenül.
Mert a te életed nem emberi élet, álmod nem emberi álom, örömöd nem
emberi öröm.
Ez a világ nem a te világod. Az emberiség nem fogad fiává.
A menyország nem a te hazád. Áldozataid képe visszarettent onnan.
A pokolban sincs helyed. Az kikaczagja halvány arczodat.
Hová fogsz menni? Testvértelenül fogod társaiddal bejárni a világot s ha
találkozol magadhoz hasonlóval, vissza fogsz rettenni tőle, s ha
forrásból inni akarsz, vissza fogsz rettenni saját arczulatodtól…
Szegény király, szegény koronás király.
És ha meghalsz?
Ha Isten megengedi, hogy olyan halálod legyen, minő embernek szokott
lenni, ha a föld beveszi csontjaidat, azon a helyen nem fog megteremni
Istennek semmi virága, puszta lesz az; megátkozott porod miatt messze
téren kivesz minden, a mi zöld, s századok mulva a késő nemzedék, hol
kopár fűtelen tért talál, arról fogja tudni, hogy oda egy király van
temetve.
A népek pedig boldogok leendnek, s örömeik zaja nem hagyand aludni mély
sírod fenekén.
A templomokban sokáig fogják nevedet az imádságban emlegetni: ott hol az
árvízről, döghalálról s az Isten egyéb csapásairól van szó.
És senki, senki nem fog megsiratní téged.
A gyávák megszünnek félni, a bátrak gyülölni tégedet; rokonaid
megszünnek szeretni és megtagadnak.