A fiatalságnál három osztályt kell megkülönböztetni.
A nyugalom, forradalom és a zavargások embereit.
Az elsőbbek, kik minden áron békét: az utóbbiak, kik minden áron zavart
akarnának.
Amazokat hivataluk, emezeket hivataltalanságuk szólítja fel az ellenkező
elvre.
A forradalmi fiatalság azonban ezeknek egyikéhez sem tartozik. Elve:
mindent áldozni, a hol mindent nyerni lehet; semmit sem áldozni, hol a
látható végeredmény semmi. Nem indítani meg mozgalmakat, mik a közrendet
gátolják: a nélkül, hogy a közüdvöt előre vinnék; de nem látni a
magánérdeket ott, hol a haza ügye forog kérdésben. Nem függeni senkitől,
mint saját becsületszavától. Ez az egyetlen korlátlan hatalom, melynek
zsarnokságát tisztelni tudja.
Keresni az egyetértést, de a háborútól sem félni.
Tenni nyiltan, szólni nyiltan, szem-szembe, nem orozva, nem sötétben,
nem más háta mögött.
Ez a forradalmi fiatalság. Ez a márcziusi clubb.
Sok, mi legujabb időkben a fiatalság nevében történik, bitorolja e
nevet.
Mindazon apró, kiskörű lázítások, ingerlő fenyegető zések, politikai
színt nélkülöző demonstrátiók, mik e firma alatt történnek,
meghamisított pecsét alatt jutnak a közönség elé. Ki a
zsidó-bujtogatásnál verekedett, ki imitt-amott éjjelenként
macskazenézett, ki a háziurakat késsel vagy kanóczczal fenyegette, az
nem a forradalmi fiatalság volt.
Mert ha ez okot talál, eléggé méltót, hogy a síkra kilépjen s megmondja
sérelmeit annak, a kit nem szeret, azt teszi nyiltan, fényes nappal, s
arról fogjátok őt megismerhetni, hogy ha megtámadtatik, nem fut el;
hanem azonnal helyt áll és győz vagy elhull az utolsóig.
Azok, kik a budai macskazenén voltak, nem lehettek közüle valók, mert
futottak.
Azok, kik Lederert in effigie fel akarták akasztani, nem lehettek
közülök valók, mert ők nem mennek százan egy ellen, kivált ha az az egy
is tehetetlen szalmakép.
A forradalmi fiatalság nem húzza ki kardját igaz ok nélkül, s nem dugja
vissza becsület nélkül.
Erről fogjátok őket megismerni.