Sok adomát adnak szájról-szájra, melyről azt hiszik és vallják, hogy az
Deák Ferencztől származik, melynek azonban Deák soha hírét se hallotta.
De viszont Deáknak is sok adomája jár szájról-szájra jó vagy rossz
alakban, gyakran eltorzítva, gyakran eredeti, egyszerü alakjából s
találó jelentéséből teljesen kiforgatva. Zichy Antal is egykor egy
Deák-adomát szőtt parlamenti beszédébe, melylyel demonstrálni akarta,
hogy Deák miként vélekedett a vármegyéről s miként azokról, kik a
megyerendszert a negyvenes években üldözőbe vették. A Deák-adomát
azonban nem igazi alakjában adta elő.
Sietek megjegyezni, hogy Zichy Antal nem akarta az adomát kiforgatni,
sőt annak egészen helyes értelmét s jelentőségét akarta a parlament
előtt feltüntetni. Hanem hát, az adoma is, ha igazi, saját alkatu költői
mű, melyben meg kell lenni a mese egyszerüségének és plasztikájának s az
epigramma szellemszikrájának és élességének. Deák adomái különösen
kitünők e tekintetben, de Zichy Antal előadásából az adomáknak épen e
kitünősége hiányzott.
A Deák-adomák kétfélék.
Voltak Deáknak pikáns és nem pikáns adomái, melyeket ő a magán és
társaséletből ellesett, vagy másoktól hallott, a melyeket ő minden
konkrét alkalmazás nélkül pusztán kellemes időtöltésül, társaságának
mulattatására szokott elbeszélni. Czélszerű, ha az ily adomák is
lehetőleg azzal a czikornyátlan egyszerüséggel adatnak elő, melynek Deák
példányszerű mestere volt annyira, hogy összes íróink és közférfiaink
közül alig lehet valakit e tekintetben hozzá hasonlítani. S különösen
nyelvének és beszédmódjának magyarossága az, mely megérdemli, hogy
íróink és elbeszélőink lelkiismeretesen tanulmányozzák és kövessék.
Természetes azonban, hogy nincs valami szembeötlő abban, ha az ilyfajta
adomákat kiki az eredetitől többé-kevésbbé eltérő alakban adja tovább.
Egészen másként kell tekintenünk Deák más fajta adomáit.
Deák ugyanis klubban vagy magán tanácskozásban nem egy politikai és
irodalmi kérdést gyakran egy élczes ötlettel vagy egy alkalmazott
adomával vagy egy szándékosan előidézett komikus helyzettel döntött el
vagy világosított meg. Az ily ötletek vagy alkalmazott adomák azok,
melyek különösen megérdemlik a Deák-adoma nevet. Ezek gyakran nagy
politikai bölcseséget tartalmaznak, gyakran hosszu és komoly
gondolkodásnak s mély megfigyelésnek néhány szóban kifejezett becses
eredményei. S hasonlítanak gyakran az emberiség nagy gondolkozóinak
úgynevezett »bölcs mondás«-aihoz.
Az e fajta adomákhoz tartozik az is, melyet Zichy Antal a parlamentben
elmondott s jó czélzattal ugyan, de nem egészen hű alakban mondott el.
Hiányzott adomájából a valódi plasztika s az adoma epigrammai éle se
volt egészen az igazi.
Az adoma az én tudomásom szerint lehető hűséggel a következő:
Deák a negyvenes évek elején – mint később is – – igen jó bizalmas
viszonyban volt az akkor úgynevezett czentrálistákkal, kikhez báró
Eötvös József is tartozott. Ezek különben mind az általa vezetett
nemzeti oppoziczióhoz tartoztak, de e pártban külön árnyalatot képeztek.
Ők a parlamentáris kormányzat és miniszteri felelősség behozására
törtek, de a municzipálisták elleni eszmecserében a vármegyék hibáit,
gyöngeségeit, visszaéléseit rikitó szinekben festegették s gyakran
megtámadták a vármegyékben azt is, a mi ezekben jó és üdvös volt. Deák
ezért gyakran megintette, nem egyszer élczeinek tárgyává tette őket.
Báró Eötvös a »Falu jegyzője« czímű regényét egyenesen a
vármegye-rendszer ellen írta s a mi vétek, bűn és visszaélés a
kiváltságos nemesi osztály által a vármegyében valaha elkövettetett, azt
egyetlen vármegyében személyesítve tárta a közönség elé a regényben.
Mikor a regény készen volt, annak egy díszes kötésü példányát
személyesen elvitte Deákhoz, átadván azt baráti emlékül s megkérvén
Deákot, hogy ha elolvasta, mondja meg róla véleményét.
Abban az időtájban jelent meg dr. Máttyus-tól a lovakról egy különben
becses szakkönyv, melynek ez volt a czíme: »Lótudomány.« E könyvnek
czímlapján le volt rajzolva egy beteg ló s erre rá volt rajzolva
mindennemű betegség, mely a lovakon csikó koruktól fogva vénségükig
előfordulhat. Mindennemü belső és külső betegség.
Deák rögtön elolvasta báró Eötvös irányregényét s midőn pár nap mulva
báró Eötvös őt meglátogatá s a regény felől véleményét kérdezé, Deák nem
felelt egyenesen, hanem eszében tartva azt, hogy báró Eötvös minden
elképzelhető megyei visszaélést egy megyére alkalmazva, élénk költői
tehetséggel felhord a regényben, egész komolysággal oda fordul
Eötvöshöz:
– Ismered Máttyus Lótudományát?
Báró Eötvös megütközve feleli:
– Nem ismerem.
Deák erre előveszi Máttyus könyvét s a czímlapot s azon a beteg lóalakot
mutatva, ezt mondja:
– Nézd barátom, mind ez a lóbetegség előfordul, hanem azért ilyen ló
nincs a világon s nem is volt.
Báró Eötvös, a költő, a tudós s az államférfi egy szót se szólt többé,
mert ebből teljesen megértette, miként vélekedik Deák a megyerendszer
elleni hajtóvadászatról.
S különösen miként vélekedik a »Falu jegyzője« czimü regény politikai
értékéről.