Az ujabb alkotmányos korszak óta, ide értve az 1861-iki kisérletet is,
kilencz felirat jutott el a képviselőháztól a királyhoz. A tizedik a
mostani, melyet Jókai Mór szerkesztett. A kilencz közül ötöt egyenesen
Deák Ferencz szerkesztett, részint sajátkezüleg írva, részint másoknak
tollba mondva, kettőt pedig, ugymint az 1869-ikit és 1872-ikit, ő
sugalmazott s egyenesen helybenhagyott. Csakis két s a mostanival, az
1881-ikivel együtt három felirat az, melyhez Deák már nem szólhatott.
Az 1861-iki első felirat sorsa viszontagságteljes volt s ehhez egy
nagyon szomoru emlék is van kapcsolva, melyet azonban kevesen tudnak
vagy rég elfelejtettek már.
Ezt a feliratot egész terjedelmében Deák Ferencz írta saját kezével.
Irta pedig az 1861-ik év ápril utolsó s május első napjaiban.
Deák legbensőbb tanácsát ekkor Szalay László és báró Kemény Zsigmond
képezék. Olyan fontos dolognál, minő akkor a felirat volt, ezekkel közlé
nézetét s mielőtt a megszerkesztett művet annak idején nyilvánosságra
hozta volna, azt ezeknek megmutatá. Nyilván azért, hogy észrevételeiket
meghallgassa s netalán helyes megjegyzéseiket elfogadja. De észrevételek
és megjegyzések rendszerint nem voltak, ha voltak is, a művet
helyeselték.
A hatvanegyediki feliratot Deák eleintén beszédnek szánta. Beszédeit
ugyan ő előre megirni nem szokta, de most szükségesnek látta a kivételes
eljárást. Tudta, hogy az országgyülés nagy része s esetleg a többség ő
utána megy, ő rá hallgat; tudta, hogy Bécsben és az udvarnál a magyar
alkotmány alapjára áttérni még nem hajlandók, Schmerling már akkor
megkészíté a februári alkotmányt, mely Magyarországot is a Reichsrathba
akarta terelni, tehát Deák minden általa kiejtett szót kétszeresen
fontosnak tartott, nehogy a bekövetkezendő s előre látható ujabb
szakitásért Európa előtt Magyarország tétessék felelőssé.
De más oka is volt arra, hogy felirati indítványnyal s már
megszerkesztett felirati javaslattal elő ne álljon. Ugyanis az
országgyülésen nem az ő pártja volt többségben, hanem a határozati párt,
melynek vezére gróf Teleky László volt. A feliratok készítése erre
kiküldött bizottságok által szokott történni s a képviselőháznak a
javaslat külön jelentés mellett bemutattatni. Deák maga legkevésbbé tért
volna el e szokástól, melyet az 1848-ik gyakorlat is szentesített. S
aztán a határozati párt feliratot küldeni s Ferencz József császárral
szóba állani nem is akart. Hogy állott volna tehát elő Deák kész
felirati javaslattal, midőn egyáltalán nem volt bizonyos, hogy a
képviselőház általában akar-e feliratot, sőt előreláthatólag azt
lehetett bizonyosnak tartani, hogy a világos többség megmarad a
határozatnál.
Ezért készített Deák pusztán csak beszédet.
Május 3-án szokatlan időben kereste fel Deákot gróf Teleky László. Olyan
időben, korán reggel, a mikor biztos volt arról, hogy Deáknál nincs
látogató.
– Mutasd meg nekem Feri, – mondá Deáknak – minő beszéddel akarod te a
tárgyalást megkezdeni?
Deák és Teleky contemporaneusok valának, ifjukori barátok s egymással
teljes bizalmas lábon.
Deák minden vonakodás nélkül szokott kedélyes szivességével megmutatá
kész beszédét Telekynek.
Teleky az asztalra könyökölve, komor arczczal hallgatá végig. Nem
mozgott, nem sétált, szokott idegességének semmi jelensége se
mutatkozott.
Mikor a felolvasásnak vége lett: Teleky még több ideig hallgatott és
gondolkodott. Végre azt mondá székéről felkelve Deáknak:
– Feri, mondanék én neked valamit; ne a magad nevében mondd el ezt a
beszédet, hanem valamennyiünk nevében terjeszd elő, mint felirati
javaslatot. Az »én« helyett tedd oda ezt a szót: »mi«. Egyebet nem kell
rajta változtatni.
Deák nagyot nézett. Komor, fenséges arczával rábámult Telekyre. Meg nem
foghatá, miért tanácsolja ezt épen Teleky, ki semmiféle feliratot nem
akar s a határozati pártnak vezére. Teleky maga is észrevette Deák
kételyét s nagy komolysággal mondá:
– Nem ok nélkül mondom ezt, megfontoltam jól.
– Jól van, – mondá Deák, – meggondolom a dolgot magam is, de ha
elfogadom is javaslatodat, itt-amott némi változtatást kell tenni a
beszéden.
Teleky ekkor elhagyta Deákot s pár napig nem találkoztak egymással.
Másnap, május 4-én volt egy néhány perczig tartó képviselőházi ülés, de
aztán 7-ig nyilvános ülés nem tartatott.
E három nap alatt Teleky sötét sejtelmeket és még sötétebb szándékot
forgatott agyában. Sajátságos búskomorsággal búcsúzott el barátaitól és
rokonaitól, kikkel ez idő alatt találkozott. A 7-iki ülés előtt
találkozott Deákkal s kérdé tőle:
– Tehát csakugyan felirati javaslatként fogod előterjeszteni beszédedet?
– Úgy.
– Holnap?
– Holnap, – felelte Deák.
Teleky melegen és erősen megrázta Deák kezét s szó nélkül elváltak.
A bekövetkező éjszakán gróf Teleky László agyonlőtte magát s másnap
reggel Deák Ferencz reszkető ajakkal s fátyolozott hangon nagy
megindulással mondá, hogy: »A haza veszteségén kivül ő egy ifjukori hű
barátot vesztett s a fájdalom első rohama alatt neki lehetetlen
tanácskozni.«
A tárgyalás elnapoltatott. A nagy hazafit temette a haza. Deák csak
május 13-án terjesztheté elő felirati javaslatát. Negyven napig folyt e
fölött a felirati vita. A felirat a többségben levő ellenzék
módosítványaival küldetett fel Bécsbe junius 25-én. Öt napig az udvar a
fölött tanácskozott: elfogadhatja-e a fejedelem a feliratot. Az lett a
határozat, hogy nem fogadja el. Gróf Apponyi György országbiró és Ghyczy
Kálmán felbontatlanul hozták vissza. A képviselőház julius 5-én Hunkár
Antalnak, a legvitézebb inzurgensnek indítványára azt határozta, hogy
Deák eredeti felirati javaslatát küldjék fel a fejedelemhez.
Ez az, melyet még gróf Teleky László is látott. E felirat csakugyan
elfogadtatott a fejedelem által. Sikere, mint tudjuk, nem lett.
A Deák és Teleky közti titkos beszélgetés történetét maga Deák Ferencz
beszélte el két évvel később Németh Albertnek. Annak igazságában tehát
kételkedni nem lehet.
Az 1861-iki országgyülés második felirata óriási mű, mind tartalmára
mind terjedelmére nézve. Mióta alkotmány van és feliratok vannak, ily
terjedelmes feliratot egyetlen parlament se intézett fejedelemhez.
Az igaz, hogy hasonló viszonyok nem is fordultak elő nálunk s talán
másutt sem.
A leirat az első feliratra kelt julius 21-én s kihirdettetett a
képviselőházban 22-én. A julius 6-ika és 21-ike közti időben báró Vay
Miklós lemondott a kanczellárságról, mert a februári pátens kötelező
voltát Magyarországra nézve elismerni nem akarta. Helyére gróf Forgách
Antal jött. A leiratot már nem Vay és Zsedényi, hanem Forgách és Beke
ellenjegyezték.
A leiratot 23-án kapta kezébe Deák s a felirati javaslat készítését
25-én kezdte meg. És dolgozott e művön szakadatlanul tizenhárom napig,
majdnem két hétig. Augusztus 6-án lett vele készen.
E mű, mint akkor valaki kiszámítá: 99,170 betüből áll s terjedelmére
nézve akkora, mint politikai napilapjaink szokott vezérczikkeiből 25–30
darab összevéve. E mű úgy van megírva, hogy ezt egyszeri felolvasása
után az egész képviselőház egyetlen felkiáltással elfogadta s nem
találkozott képviselő sem a szélső jobbon, sem a szélső balon, a ki
egyetlen szava ellen felszólalt volna. Deák ugyan páratlan könnyüséggel
és soha senki által felül nem mult szabatossággal fogalmazott, de ily
nagy államokiratot oly gondosan megfogalmazni mégis csak nagy munkával
és sok idővel járt.
Beszélték akkor, hogy az alaki szerkesztést Szalay László végezte,
valamint később beszélték Deák néhány művéről, hogy azt Csengery Antal
szerkeszté. A mit Deák szerkesztett, azt Szalay és Csengery művével
összetéveszteni nem lehet. Deák irálya, valamint beszéde is egészen
sajátságos, mely mindenki irályától és beszédétől könnyen
megkülönböztethető.
A második felirat szerkesztésének külső körülményeiről elmondom azt, a
mit tudok. Kicsiny dolgok ugyan, de a mainál nagyobb idők és nagyobb
férfiak jellemvonásai. S azok a kicsinységek gyakran szebbek, mint
napjaink nagyságai.
Deák az Angol királynő vendéglőben, szokott szobájában lakott. Ott
készité művét. Julius és augusztus éktelen forró napokkal köszöntött be,
de azért fürdőzni természetesen nem lehetett. Künt a vármegyéken tatár
módra ment a katonai adóvégrehajtás, Olaszországban dicsőséges harczokat
vívtak menekültjeink az olasz egységért, Kossuth és társai európai
szövetséget készítettek Ausztria ellen, Bécsben Magyarország uj divatu
bekeblezését csinálták, az országgyüléssel végezni kellett gyorsan. Így
akarta az udvar is, de nem bánta a nemzet sem, ha vége lesz a meddő
tanácskozásnak.
Deák magához rendelt egy-egy országgyülési elnöki titkárt. Többnyire
Juraszek Ferencz barátom s később volt képviselőtársam volt ott, ki
akkor Ghyczy Kálmán elnök mellett fungált. Deák maga írta művének
legnagyobb részét, de ha elunta az írást, toll alá diktálta az oda
rendelt elnöki titkárnak.
A reggeli séta után Deák nyolcz, néha fél kilencz órakor rögtön a
dologhoz látott. S dolgozott egyfolytában délig. Akkor lement ebédelni.
Ebédnél barátaival beszélgetett. Délután három órakor ismét munkához ült
s dolgozott esti hét-nyolcz óráig. Ekkor ment ki sétálni.
Természetesen szivarfüstnél folyt a munka. Az ő szájában a szivar soha
sem aludt ki. Kellett füstölni a titkárnak is. Ott volt a szivar nyaláb
számra skatulyában. Deák rendesen két harmadát szivta el szivarjának
szivó nélkül, akkor félretette, de nyomban ujra gyujtott.
A nyári forróság igen nagy volt. A nagy meleg iránt Deák nem volt
érzéketlen, se közönyös. De a titkár nem feszélyezte őt. Letette
kabátját, mellényét és vastag fekete selyem nyakkendőjét. Egy-rét ingben
dolgozott, természetesen bezárt ajtóknál. Ha egyszer ajtaját bezárta,
kopogtathatott ott a magyar birodalom legnagyobb ura vagy legelső
államférfia, az »öreg ur« írt vagy diktált tovább, néha hangosabban,
mint szokott, de azért az ajtó meg nem nyilott.
Benső barátainak mindamellett tett némi engedményt. Megengedte ugyanis,
hogy ebéd után felmenjenek hozzá lakására s délután három óráig nála
társalogjanak. Ekkor ő is anekdotázott. A feliratról beszélni nem
engedett, sem maga nem beszélt semmit.
Leggyakrabban látogatták zalai követtársain s néhány kisebb nevü férfiun
kivül Szalay László, báró Kemény Zsigmond, Klauzál Gábor, Szentiványi
Károly, gróf Andrássy Gyula, Lónyay Gábor és Menyhért, Bittó, Csengery,
báró Eötvös József, Gorove, Kazinczy Gábor, Bónis Samu, Ghyczy, Justh
József, Somssich Pál, Trefort, Bezerédy László, az öreg Bernáth
Zsigmond, Hunkár Antal és többen.
Egy délután a következő mulatságos jelenet történt.
Pontban három órakor Deák órájára nézett s a titkárnak szólt. Ez volt a
jeladás arra, hogy az uraknak távozni kell. Azok el is siettek s egy
percz alatt üres volt a társalgó terem. Deák nyugodtan leült asztalához
és írt.
A mint egyszer gondolataiba mélyedve a legnagyobb buzgalommal dolgozik,
szobájának egy sarkából rettenetes hortyogás üté meg fülét. Oda néz
haragos szemöldökkel s látja, hogy a kényelmes karos székben Klauzál
Gábor ül és aluszik. Feje hátraszegve, jóságos komoly arcza a plafont
felé fordulva, hortyog hatalmasan. Ő bizony még akkor aludt el a nagy
melegben, mikor ott volt a társaság s mikor az »öreg ur« kizárta
barátait, ő észrevétlenül ott maradt a sarokban s aludt tovább.
Deáknak egy futó mosoly vonult el ajkai körül. Fölkelt, odament
Klauzálhoz, forradalmi minisztertársához, megfogta vállát, megrázta
becsületesen s midőn Klauzál fölébredt, ezt mondá neki:
– No eredj Gábor te is a többi után, orgona kiséret mellett nem szokás
feliratot készíteni.
Augusztus 6-án kész lett a felirat. 7-én Deák közölte barátaival. 8-án
felolvasta a képviselőházban. A felolvasás negyedfél órán át tartott
szakadatlanul. Felolvasás közben Deákot két izben Szalay László váltotta
fel. De több mint kétharmadát Deák olvasta, Szalayra alig jutott
egyharmada.
Hol vannak e felirati javaslatok kéziratai?
Az elsőé, mely egészben Deák sajátkezü kézirata, Dániel Pál barátom
birtokában van. Deák maga adta neki e szavakkal:
– Ne Pali, neked adom, nálad bizonyosan nem hányódik el, mint nálam.
Majd ha kérem, add vissza.
Sohase kérte vissza.
A második felirat kézirata talán a 61-iki országgyülés iratai közt
feltalálható. E kézirat némely részben másnak s leginkább Juraszek
Ferencznek keze irása.