A primás öreg ember, a pápa még öregebb.
Minden kerék rendben van, már a gép megindulhat.
Mikor az első megkoszorúzott gőzmozdony végigfütyül a bondavölgyi
vas-síneken, Sámuel apát elmondhatja:
«Ez az ut Rómába vezet!»
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A bondavölgyi vasut tehát épül. Berend Iván saját telepe tönkre jutását
jósolhatja magának abban.
Ez országos vasut által az egyleti tárna terményei a világpiaczra
juthatnak s most már nemcsak az ő csekélységével, de a porosz kőszénnel
s az angol vassal fognak versenyezni. Ő már számba sem jön többé. Az
óriás a világot lépi hét mértföldes csizmáival.
S a mennyi előnyére van a vasut az egyleti tárnának, ép annyi hátrányára
van az ő telepének.
Mert a vasutvonalt nem azon a völgyön vitték végig, a melyben az ő
tárnája feküdt s a mi legolcsóbb és legtermészetesebb vonal lett volna,
hanem inkább hegyet törtek, alagutat fúrtak, hogy őt kikerüljék s az
egyleti tárna előtt vihessék el az utat, s ennélfogva Ivánnak félnapi
kerülőt kell tennie, hogy a tárnájából a vasutig jusson, mert a
részvényes társulat a bondavári uradalom határán át versenytársának az
indóházig egyenes utat nem nyit, és így, mire az állomásra szállította
terményét, már öt-hat százalékkal többen van az neki, mint a részvényes
tárnának.
Tehát rá nézve az egy eldöntő csapás.
Azonközben az év vége is közeleg. A tárnamunkásoknak az igért osztalékot
ki kellene fizetni, de sem szénnek, sem vasnak nincs többé kelete. A
tulsó társaság olcsóságával minden vevőt elfog.
Azt a mesterséget ugyan Iván is tudta, hogy a kinek heverő pénze van, az
mondhatja azt, mikor legjobban veszt is, hogy nyer. Ezt úgy hivják
műnyelven, hogy: «a saját zsebébe hazudni.»
(Pedig rendesen a «más zsebe» bánja azt meg!)
Neki pedig van heverő tőkéje, mert jó gazda volt. Félretett pénze megy
pár százezer forintra s azzal, ha folyvást veszteni fog is, tíz évig
kiállhatja a versenyt magával azzal a nagy óriással.
Csak hogy az óriásoknak még hozzá az ujjaik is nagyon ügyesek.
Még az apró mesterfogásoktól sem tartózkodnak.
Mikor a bondavölgyi vasut számára szolgáltatandó sinekre pályázat lett
kihirdetve, Iván gondolta magában: «No, most teszek egy tréfát. A
részvénytársulat, tudtom és számításom szerint, hat száztólival
olcsóbbért adja a közönségnek a vasat, mint a mibe saját magának kerül.
Most én adok be a vasuti vállalkozóknak egy ajánlatot, melyben tíz
százalékkal olcsóbbért vállalom el a sinek szállítását, mint a mibe
kerül. Vesztek rajta ötvenezer forintot, de elveszem a szomszédnak a
kedvét vele az oktalan árleveréstől.»
Ártatlan ember!
Ilyen a tudós ember, a ki még azt képzeli, hogy azért van a pecsét a
levélen, hogy azt, a mi benne van, titokban tartsa s még arról
álmodozik, hogy mikor a sok beküldött ajánlattevő levelet felbontják,
hát akkor mindjárt, a melyik legelőnyösebb ajánlatot tett, annak átadják
a vállalkozást.
Dehogy úgy van!
Azt előre elhatározzák, hogy ki kapja meg a vállalatot.
Mikor azután felbontják az ajánlatokat s kiderül, hogy a pártfogoltnál
még olcsóbb áron is vállalkozott valaki, akkor azt mondták a
pártfogoltnak: «Itt a toll, itt a papir, írj gyorsan más levelet s tégy
még fél perczenttel olcsóbb ajánlatot.»
Ez köztudomású dolog, csak az olyan emberek nem tudják, mint Iván, a kik
mindig petrefactumokat, meg csillagokat vizsgálnak.
A vasuthoz való sinek szállítását a részvényes társulat kapta meg, még ¼
rész száztólival olcsóbb árak mellett az Iván által ajánlottaknál.
Hanem azért Ivánt még most sem hagyta el a szívóssága. A kétszerkettő
még most is mindig négy. S a kik az ellen vétenek, azoknak vagy előbb,
vagy utóbb, de el kell pusztulniok.
Iván csak azért is folyvást vasúti sineket készíttetett kohójában s
rakatta őket halomra félszerei alá. Majd eljön azokra is a vásár!
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A bondavári vasut tehát épül.
Csanta uram árulja a házait X.-ben. Az egész házsor eladó.
Azt mondja, hogy felmegy Bécsbe és lesz «Ausschuss!» Nagy fizetés jár
vele ingyen.
Minden pénzét papirossá teszi. Nincs mai világban olyan szántóföld,
olyan bánya, olyan marha, olyan ház, mint a papiros. Nem kell neki se
béres, se trágya, se széna, se zab, se tűzkármentesítés! Hát még az
olyan papiros, a mitől nem hogy az államnak fizetne valaki adót, de még
az állam pótolja ki, ha a szegény tőzsér nem kapott utána elég
jövedelmet.
Azért az egész házsor eladó. Csak az a szerencséje, hogy X.-ben olyan
kevés a pénz, hogy az egész város nem volna képes megvenni egy egész
utczát.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
A bondavölgyi vasut tehát épül. Az egész vonalon folyik a nagy munka.
Egy hosszú, végtelen hangyaboly dolgozik, fárad, talyigázik napestig.
Földet vágnak, sziklát repesztenek, hegyet fúrnak, töltést emelnek,
czölöpöket vernek, köveket faragnak mértföldnyi és mértföldnyi vonalokon
végig.
A bondavári tárna sötét szádában egy férfi áll, mozdulatlanul bámulva a
munkát. Komor, fenyegető tekintete oda van fagyva e mozgó képhez.
Ez az alak Szaffrán Péter.
Kezében egy nagy darab kőszenet tart.
S midőn a zajos tájról a csendes halottnövényre visszatekint, azt
látszanak mondani szikrázó szemei:
«És mind ennek a dicsőségnek, ennek a gazdagságnak, ennek a hatalomnak
Te vagy az alapja, Te vagy a kútfeje, Te vagy az éltető ereje? Te!»
S odavágta a kezében tartott kőszenet a falhoz.